Élet a Szent Johannában ✔

3.24

(02.07)

#Heni

Elrontottam mindent és már nem tehetem jóvá. Nem tudom jóvá tenni. Még mindig szeretem őt, de ő haragszik rám. Nagyon. Zsófi szilveszter estéje óta folyton sír. Hiányzik neki az apja, de Lara nyugodtabb. Mi tévő legyek? Zsófi szereti Márkot, ahogy ő is Zsófit. De én mindkettőjüket szeretem. Egyiküktől se szeretnék megválni, de sajnos Márktól muszáj. Ha Zsófi nem láthatná az apját akkor abba talán bele is betegedhetne. Nem tudom mi lenne a helyes döntés. Márk nyíltan megmondta, hogy nekem több jogom van hozzájuk és rám emlékeztetné Zsófi. Szinte fojtogat az érzés, hogy én se láthatom többé Márkot. De muszáj épen maradnom, ha másért nem a lányainkért. A lányaimért. Fel kell nevelnem őket. Gondoskodnom kell róluk. Megkell védenem őket. Ha kell egyedül, de jobban örülnék annak, ha Márk is velem lenne. Elrontottam akkor éjjel. Elszúrtam az életünket. A gyerekek életét. A közös életünket. Mindent. Ha tehetném visszacsinálnám. De nem tudom...

Reggel Zsófi sírására keltem fel. Kikeltem az ágyból és a kezembe vettem a síró picit.
- Itt vagyok - ringattam. Abbahagyta a sírást, de még könnyezett.
- Ne sírj ne sírj kiscsillag, legyél inkább oly vidám, mint az égen ringó napsugár - énekeltem halkan. Érdeklődve figyelt engem. Leültem az ágyamra, majd tovább énekeltem. Próbáltam nem sírni, de nem jött össze mert elsírtam magam. Zsófi szomorúan nézett rám. Az apró ujjaival megfogta a hajamat és kicsit meghúzta azt.
- Ne húzd a hajam - mosolyodtam el halványan, miközben a könnyeim mögül néztem Zsófikát. Felálltam, majd Zsófit betettem Lara mellé a kiságyba. Ekkor valaki csengetett. Megtöröltem a szemeimet, majd lementem. Kinyitottam az ajtót.
- Szia - köszönt halkan Márk. Nem akartam hinni a szemeimnek. Alig bírtam megszólalni. Egy vörös rózsát nyújtott át nekem.
- Boldog szülinapot - nézett mélyen a szemeimbe.
- Köszönöm - találtam meg a hangomat.
- Gondolkodtam - vakarta meg a tarkóját.
- Igen?
- Aha. Bemehetek?
- Per...persze - álltam arrébb. Bejött, majd becsuktam mögötte az ajtót. Leült a kanapéra.
- Arra gondoltam, hogy mi lenne ha újra kezdenénk - mosolyodott el.

A csengő éles hangja rázott vissza a valóságba. Márk nem jönne ide, így rögtön kivertem a fejemből. Az a valaki aki az ajtó előtt állt már nagyon türelmetlennek tűnt, mert rá telepedett a csengőre.
- Nyitom már! - nyitottam ki. A postás volt az.
- Jó reggelt, csomagja és egy levele jött Nádor Henriettának.
- Én vagyok az.
- Rendben akkor írja alá, itt itt és itt - ahova mutatta ott aláírtam majd elvettem a csomagot és a levelet. Becsuktam az ajtót, majd a nappaliba mentem. Kinyitottam a levelet, majd elolvastam.

Kedves Heni!

Boldog születésnapot szeretnék kívánni neked! Legyen boldogsággal teli a napod.
M.

Ennyi állt a levélben. Kinyitottam a csomagot, de elállt a lélegzetem.
- Úristen - vettem ki a dobozból a Márkkal készült közös képeink... darabkáit. Széttépte az összes képünket és elküldte. Ettől sírva fakadtam. Az egész ház az én sírásomtól visszhangzott abban biztos voltam. Miért nem tudom kiverni a fejemből? Miért? Sírva fogtam a dobozt, és felmentem a padlásra. Letettem a dobozt, majd lementem de a negyedik lépcsőfokon megcsúsztam és ráestem a bal kezemre. Felkeltem, majd a kezemet dörzsölve mentem be a kicsikhez. Pár óra múlva szenvedtem a kezem miatt. Rettenetesen fájt.
- Megjöttem Heni, veled meg mi történt? - jött be apa.
- Leestem a padlás létrájáról és ráestem a bal kezemre. Nagyon fáj - mondtam a kezemet fogva.
- Irány a kórház!
- De a kicsik?
- Basszus! Várj! Mindjárt jövök - ment ki a szobámból.

- Köszi, hogy elvállaltad - hálálkodott apa Teónak.
- Nincs mit. Te pedig vigyázhattál volna jobban magadra - nézett rám szigorúan Teó.
- Jól van, mehetünk?
- Persze, sietünk Teó. Szia - mentünk ki.

Közel este fél tizenkettőkor értünk haza. Éljen a magyar egészségügyi ellátás. Pff.
- Ez volt életem legrosszabb szülinapja!
- Elhiszem, de menj fel pihenni és vigyázz a gipszes kezedre - kérte apa. Ja, eltört a kezem.
- Oké - mentem fel, de az ajtóban láttam, hogy Teó és a lányok az ágyamon fekve aludtak. Édesek voltak. Ezen elmosolyodtam és hagytam őket aludni. Leültem a szobámban lévő fotelembe és ott elnyomott az álom.

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.