Élet a Szent Johannában ✔

1.22

(01.02)

#Márk

Reggel az ébresztőm idegesítő hangjára keltem. Kikapcsoltam utána öltözködni kezdtem. Beállítottam a hajamat utána lebattyogtam a lépcsőn. Mesi reggelizett, anya kávézott, apa gondolom dolgozott.
- Délután eltudnál menni Szabiért az oviba? - kérdezte anya.
- Léna?
- Beteg lett, így csak Szabiért kell elmenni.
- Nóriék miért nem tudnak?
- Értekezletük lesz.
- Oké, úgyis régen láttam Szabikát - indultam az ajtó irányába.
- Legyen szép napod!
- Meglesz - mentem ki. A suli előtt a fiúk beszélgettek.
- BÚÉK, Márk! - köszöntött Boti.
- Nektek is - mondtam.
- Hallod, dögös a csajod - vigyorgott Teó.
- Nana, neked ő is tabu - röhögtem el magam.
- A húgod is, a csajod is. Anyád?
- Teó - mondtuk egyszerre.
- Balhés négyes befelé! - jött ki Hartay.
- Boldog Új Évet, Hartay néni! - kurjantotta Teó.
- Kovács Teodor, az idegeimre mész! - indult vissza Hartay. Nevetve indultunk mi is be. A portánál felmutattuk a belépőkártyánkat, és bementünk. Felmentünk a terembe.
- Nem vagy normális! - ordított Mirabella Henivel.
- Elfelejtettem!
- Itt meg mi van? - léptem Luke-hoz.
- Macska harc - suttogott Luke.
- Miért?
- Mert Heni nem csinálta meg az irodalom beadandót.
- Volt beadandó?
- Ezekszerint - röhögött Bence.
- Előfordul, hogy az ember elfelejt dolgokat!! - kiabált Heni.
- Hát én nem!
- Ne játszd meg, hogy annyira tökéletes vagy, mert nem vagy az! Nem veszed észre, hogy mennyire szánalmas az, hogy folyton azt lehet kivenni a szavaidból, hogy te mennyire tökéletes vagy mindenben?! - mindenki csendben hallgatta ezt.
- Mintha te más lennél!
- Képzeld én bevallom, hogy követek el hibákat! Sőt bűneim is vannak! Amik talán neked is!
- Nekem nincs egyetlen bűnöm se!
- Tudod mit? Kinek vannak bűnei rajtam kívül? - tette fel a kérdést Heni. Nagyot nyeltem, és hátrébb lépkedtem.
- Márk? - nézett rám Heni. Mindenki rám nézett.
- Öhm, izé... - ekkor megszólalt a csengő.
- Mindenki üljön le a helyére - jött órát tartani Rácz. A hosszadalmas mateknak a csengő vetett véget. Rögtön elhagytam volna a termet, de Tina megállt előttem.
- Szóval? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Szóval mi?
- Mi a legnagyobb bűnöd? - lépett közelebb.
- Semmi - kerültem volna ki, de elém állt.
- Hazudsz.
- Nem.
- Aha, én pedig egy celeb vagyok.
- Nincs semmiféle bűnöm - mentem ki ténylegesen a teremből. Az árkádok alatt beszélgettünk a srácokkal amikor, Dóri kéz a kézben jött az egyik végzőssel (Zolival).
- Szijjjasztok - köszönt Dóri. Senki se törődött velük.
- Gyere, Zsolti!
- Zoli vagyok - motyogta a srác, majd elmentek. Kész ezen elröhögtük magunkat.
- Még a nevét se tudja! - röhögtünk a fiúkkal. Csengetéskor bementünk törire. Kocsis az ókorról tartott órát. Töri után jött az irodalom. Török bejött a terembe, de nem kérte be a beadandókat. Mindenki Mirabellát fürkészte. Óra végén mindenki Mirabella padja köré gyűlt.
- Nem is volt beadandó - tettem karba a kezeimet.
- Biztos elfelejtette!
- De, te sem szóltál neki - mondta Csongi.
- Ez nem jelent semmit.
- Hazudtál - vigyorgott el Teó.
- Nem igaz!
- De, igaz! - az érett beszélgetésünket a csengő szakította meg. Föcin dogát írtunk. Alig tudtam valamit. Tesin fociztunk utána kémián Seres engem feleltetett. Kettest kaptam. A nap végén kimentem a suliból, és elindultam Szabiért az oviba. Bementem az ajtón, és megkerestem a maci csoportot, és bekopogtam. Egy fiatal szőke nő jött ki.
- Jó napot, az unokaöcsémért Antai-Kelemen Szabiért jöttem.
- Rendben, Szabi jöttek érted - szólt a nő Szabikának. Szabi eljött a barátaitól, és szorosan megölelt.
- Szia, Márk! - nézett fel rám.
- Vedd át a cipődet - mosolyogtam rá. Szabi elment a cuccaiért (cipő, kabát, sapka, sál, kesztyű). Mikor készen lett kézenfogva mentünk haza.
- Az új óvónéni annyira kedves! - mesélt Szabi.
- A szőke nő az új óvónéni?
- Igen! Dina néni a neve - folytatta.
- Sziasztok - köszönt Ádám. Szabit ösztönösen a hátam mögé toltam.
- Mit akar?
- Csak köszöntem, de ki a kisfiú a hátad mögött?
- Senki - vágtam rá.
- Szabi vagyok - hajolt ki a hátam mögül.
- Most mennünk kell, a soha viszont nem látásra - húztam magam után Szabit.
- Ki volt az a bácsi? - kérdezte Szabi.
- Lényegtelen, gyere menjünk, mert Léna biztos hiányol - mentem tovább.
- Biztos - nézett maga elé Szabi.
- Mi a baj, pajti? - térdeltem elé.
- Léna annyira fura mostanában. Sokat veszekszik velem.
- Biztos azért, mert beteg, és ez a gyógyszerek mellékhatása.
- Lehet. Anyu is azt mondja mindig, hogy nem gondolja komolyan.
- Nórinak igaza van. Biztos nem gondolja komolyan.
- Olyan furi, hogy anyát Nórinak hívod.
- Mert az anyukátok a nővérem.
- És apa neked kid?
- Ő a sógorom.
- Te is úgy hívod apát, hogy Cortez?
- Igen, de mostmár menjünk. Nem volt jó ötlet a latyakba térdelni. Fázik a térdem - álltam fel, és egy hatalmas sötétkék folt virított a farmeromon. Szabi elnevette magát.
- Ne nevess - fogtam meg a kezét. Amikor hozzájuk értünk Szabi levette a kabátját.
- Megjöttünk! - kiáltottam.
- Máááárk! - rohant le a lépcsőn Lénus.
- Szia, hercegnő - öleltem meg.
- Régen láttalak - engedett el Léna.
- Tudom, mert sok dolgom volt.
- Márk, majd megtanítasz táncolni? - kérdezte Szabi.
- Menj már innen, Szabi! Most én beszélgetek vele!
- Léna! Ne beszélj így a bátyáddal - hallottam Cortez hangját az emeletről.
- Bocsi, apu - hajtotta le a fejét Léna.
- Ne tőlem kérj bocsánatot, hanem Szabitól.
- Bocsi, Szabi - ölelte meg a testvérét Léna.
- Semmi baj - mosolygott Szabi.
- Mennem kell, de valamikor ha lesz időm megtanítalak táncolni - néztem Szabira.
- Köszi! - ölelt meg.
- Nincs mit. Sziasztok - indultam ki az ajtón. Otthon felmentem a szobámba. Unalmamban gitározni kezdtem.

(01.03)

#Márk

Reggel az ébresztőmre keltem. Kinyomtam, majd öltözködni kezdtem. Mikor kész voltam lementem a konyhába. Nem voltam éhes ezért rögtön elmentem a suliba. Annyira hideg volt, hogy csúszott az út. Szinte végig siklottam a járdán. A sulinál senki se állt kint, így a portánál felmutattam a belépőkártyámat, és bementem az aulába. Felmentem a terembe, és leültem a helyemre. Csengetéskor bejött Török. Az egész órát csendben töltöttem. Nyelvtan után jött az infó. Mindenki facebookon vagy más oldalakon lógott. Angolon fordítottunk, fizikán tézét írtunk, matekon dogát írtunk végül francián is fordítottunk. A délutáni foci edzés remekül ment. Edzés végén Fekete még mondott valamit.
- Fiúk, most jól figyeljetek rám! Két hét múlva pénteken foci meccsetek lesz! - ekkor mindenki ordibálni kezdett örömében. Az egész tesi terem tőlünk zengett.
- Mostmár mehettek - engedett el minket Fekete. Az öltözőben csak a meccsről tudtunk beszélni.
- Ez mennyire király, már!
- Vajon melyik suli ellen fogunk játszani?
- Igazolják a lógást? - ezek a kérdések záporoztak. Miután átöltöztünk mindenki hazament. Boldogan loholtam haza. Szinte feltéptem a ház ajtaját, mikor beléptem.
- Képzeljétek két hét múl... - Nem tudtam befejezni, mert Nóri és anya a nappaliban ülve sírtak.
- Mi történt? - csuktam be az ajtót magam mögött.
- Szabit... Szabit valaki... elvitte az óvodából - zokogott Nóri.
- Mi?
- Az új óvónő azt mondta, hogy egy férfi azzal ment el az oviba, hogy Cortez, Léna és én halálos balesetet szenvedtünk, és őt küldték Szabiért. A nő meg odaadta neki! - sírt Nóri.
- Cortez elment a rendőrségre feljelentést tenni - vette át a szót anya.
- Mennem kell - rohantam ki az ajtón. Az út nem csúszott így legalább tudtam futni. Végig futottam az egész utcán. Megálltam egy ház előtt, és becsengettem. Nem nyitottak ajtót. Nemes egyszerűséggel átmásztam a kapun, és már az ajtón dörömböltem. Senki sem nyitott ajtót. Annyira ideges voltam, hogy megpróbáltam betörni. Ötödik próbálkozásra sikerült. Bementem a házba. Sötétség uralkodott bent. Megkerestem a villanykapcsolót, és feloltottam. Benéztem a konyhába. A mosatlan hegyekben állt a mosogatóban. A nappaliban képek hevertek szana szét. Közelebb mentem, majd a kezembe vettem egyet. Lesokkolódtam a látványtól. Nóri, Cortez és az ikrek voltak rajta. A parkban sétáltak. A többi képen Szabi és Léna, csak Szabi, Szabi és Cortez, Szabi és Nóri, Nóri és Cortez, Cortez és Léna, Nóri és Léna szerepeltek. Lassan felmentem az emeletre. Lélekben felkészültem a legrosszabbra, de szerencsére nem volt sehol vér. Benyitottam a legelső szobába. Feloltottam a villanyt. A szobában nem volt semmi, csak a falon egy faltakaró. Beljebb mentem, és lerántottam a falról. Ami a lepedő alatt volt az hasonlított egy filmrészletre. A fal tele volt képekkel a családunkról. Képek anyáról, Meseiről, apáról, Nóriékról és rólam. Elővettem a telefonomat, és lefényképeztem. A lámpa egyszer csak pislákolni kezdett. Kirohantam a szobából, majd a házból is. Nem, mintha gyáva lennék, csak hamar haza akartam érni. Rohanva tettem meg az utat hazáig. Berobbantam a házba.
- Hol voltál? - kérdezte könnyes szemmel anya.
- Találtam valamit - vettem elő a telefonomat. A galériában kezdtem keresgélni, de... nem volt meg a kép.
- Nenene - kerestem erőteljesen, de nem volt meg.
- Mi a baj?
- Egy ház tele van képekkel rólunk!
- Az lehetetlen - rázta meg a fejét anya.
- Pedig a saját szememmel láttam! Még képet is csináltam róla!
- Tudom, hogy megviselt Szabi elrablása, de a rendőrök már keresik - tette a vállamra a kezét anya.
- De tényleg láttam!
- Menj, és pihenj le.
- De...
- Most - "utasított" anya. Sóhajtva mentem fel. Anya nem hisz nekem. Pedig tényleg láttam!

~Eddig tartott~

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vajon ki rabolta el Szabit? Vajon hinni fog Reni Márknak? Olvassátok továbbra is, és minden kiderül.
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.