Egy kunoichi élete Naruto világából

Búcsú Konohától

- Tudod Genma apám helyett apám vagy. Mindig felnéztem rád. Te igazából nem is a senseiem vagy, hanem az apám. Örülök, hogy rád bíztak.
- Ó te lány! – ölelt meg – Nem tudod, mit jelentenek számomra ezek a szavak. Pedig féltem, hogy nem jól csinálom. Túl laza vagyok, vagy éppen szigorú. Nehéz volt megtalálni a középutat.
- Visszagondolva szerintem nagyszerűen csináltad. – mondtam neki mosolyogva
- Örülök, hogy felnevelhettelek.
- Szeretlek! – mondtam neki
Átölelt, majd mondta:
- Tudod semmit sem csinálnék másképp! Szeretlek!
Majd elengedett és így szólt hozzám:
- Más témára térve. Mindened meg van, ami Sunagakuréba kell?
- Szerintem nem éppen. Ruha ügyileg nem állok épp fényesen, de hát az eltelt három év alatt nem éppen kaptam pénzt.
- Erre tudok egy megoldást. – majd elővett a zsebéből három erszényt – Ezek a tieid. – adta a kezembe
- Ezeket nem fogadhatom el.
- Dehogyis nem! Ez a három évnyi béred. Félre raktam neked. Keresd fel Temarit ő majd segít, hogy mire lesz ott szükséged és vásároljatok be.
Nyakába borultam, majd így szóltam:
- Köszönöm.
- Nincs mit köszönnöd. Én most megyek.
- Várj én is megyek. Megkeresem Temarit és Mikant.
Elmosolyodott, felálltunk a kanapéról, majd kimentünk a lakásból.

A Hyuga rezidencia felé vettem az utam, ahol útközben találkoztam Mikannal és Hinatával. Odasiettem hozzájuk.
- Sziasztok! – köszöntem nekik
- Szia Rikutoki – san! – köszöntött Hinata
- Jó reggelt Onee – san!
- Én nekem most mennem kell edzésem lesz Kibával és Shinoval! Sziasztok! – mondta Hinata
- Szia! – köszöntünk el tőle
- Hogy telt az éjszakád? – kérdezte tőlem Mikan
- Nagyon jól aludtam. Jó volt újra ágyban aludni. Mikan ráérsz velem bevásárolni?
- Persze! Mit szeretnél?
- Ruhát akarok meg pár dolgot, amire Sunagakuréban szükségem lehet. Gondoltam te meg Temari tudnátok segíteni.
- Ezer örömmel, akkor keressük meg Temarit.
Bólintottam, majd elindultunk a fő utcára. Pont szerencsénk volt, mert Temari jött velünk szembe. Integettünk nekünk ő visszaintegetett, majd félúton találkoztunk.
- Sziasztok! – köszönt Temari
- Szia Temari! – köszöntötte Mikan
- Szia! – köszöntöttem mosolyogva
- Mi járatban? – kérdezte tőlünk
- Épp hozzád indultunk. Tudnál nekem segíteni? – kérdeztem
- Persze. Miben?
- Ugye nemsokára indulunk Sunagakuréba. – Bólintott – Arra gondoltam, hogy te tudnál segíteni, hogy mit kellene beszereznem.
- Az biztos, hogy a mi vidékünkre egy kicsit másabb ruhára lesz szükséged. Huzamosabb ideig ez nem lesz megfelelő. Tudok egy boltot, ahol be tudjuk szerezni. Gyertek utánam.
Temari egy ruhaboltba igyekezett, ahová követtük. Megszólalt:
- Itt nézzél körül.
Bólintottam, majd elkezdtem körülnézni. Találtam is pár jó darabot, amit felpróbáltam. Méretben jók voltak így meg is vettem őket. Vettem még mellé kesztyűket meg fehérneműket. Kifizettem, majd tovább mentünk.
- Szerintem célszerű lenne még venned pár egyszerű kimonót is. Látod, ahogy én is azt hordok. Meg gondolom le akarod nyűgözni Gaarát, úgyhogy érdemes lenne pár szép darabot is venni.
- Benne vagyok! – mondtam
Elindultunk, majd bementünk a kimonós boltba. Ott választottam pár szép darabot is, amik színben illettek hozzám, illetve pár egyszerűt is. Vettem hajtűket is mellé. Miután kifizettem kimentünk a boltból. Nejit láttuk közeledni az utcán. Mikan teljesen elvörösödött. Neji odajött hozzánk, majd köszöntött minket.
- Jó reggelt Mikan – chan, Temari – san, Rikutoki – san!
- Jó reggelt Neji! – köszöntöttük Temarival
- Jó reggelt Neji – kun! – hebegte Mikan pirulva
- Mikan téged kerestelek. Nem úgy volt, hogy ma együtt ebédelünk?
- A jó mindenit! Már ennyi az idő? – tért észhez
- Igen. – válaszolta
- Húha. Bocsánat Neji –kun. Nem figyeltük az időt, mert vásároltunk.
Neji közelebb lépett Mikanhoz, derekára tette a kezét, majd így szólt:
- Mi szépet vettél?
Mikan elvörösödött.
- Neji! – szóltam rá – Ne kíváncsiskodj, majd megmutatja úgyis. – löktem oldalba Mikant
- Majd meglátod! – vágta rá gyorsan neki
- Na ne húzd fel magad! Gyere ide! – megragadta a derekát, majd megcsókolta. Mikor befejezték megszólalt: - Mehetünk?
Bólintott Mikan.
- Akkor én elmentem ebédelni Neji – kunnal. Majd találkozunk. Sziasztok!
- Sziasztok! – mondtam ledöbbenve
- Sziasztok! – köszönt el Temari mosolyogva.
Ránéztem Temarira, aki kérdő tekintettel nézett rám.
- Mióta vannak így? – kérdeztem
- Hú várjunk csak? Miután elhagytátok a falut chuunin vizsgát tartottak fél évvel később. Akkor jelentették be az új Kazekagét is. A vizsga utántól, már ilyen viszonyban vannak. Főleg Ten – Ten bánatára.
- Nem semmi. Örülök neki, azt tudtad, hogy összeházasodnak? – kérdeztem
- Nem mondasz ezzel sem újat. – mosolygott Temari
- Te jó sok mindent tudsz. Ki lett az új Kazekage?
- Hát elég sok mindent tudok, ami Konohába történik, mivel nagyrészt itt vagyok. Jelenleg még én vagyok a követ. Nem hiszem, hogy ismered az új Kazekagét. Egy régebbi juunin vette át a helyét. Várj segítek ezeket haza vinni.
- Köszönöm.
Beszélgetés közben elindultunk a lakásom felé.
- Gaara hogy van?
Elmosolyodott, majd így szólt:
- Nehezen bírta ezt a három évet. Sok küldetést bevállalt, a falusiak megszerették. Mikor otthon vagyok, mindig kérdezte, hogy nem – e jöttél vissza. Tényleg hogy telt ez a három év? Naruto dicsekedett, hogy elég sokat tanult tőled.
- Valamikor lassan, de valamikor gyorsan. Igen elég szépen tanult, de még úgyis fejlődni fog. Sok benne a kihasználatlan lehetőség. De Jiraiya – sensei úgyis segít, majd neki.
- Hogy bírtad velük? – kérdezte
Elnevettem magam, majd mondtam:
- Hát hogy is mondjam. Párszor elagyabugyáltam őket, ha szükség volt rá. Mindennap eszembe jutott Gaara. Kimondhatatlanul hiányzik.
- Ahogy te is neki. – fűzte hozzá mosolyogva
Megérkeztünk a lakásomhoz, előtte megszólalt:
- Akkor holnapután találkozunk 10 – kor a főkapunál! Szia!
- Rendben. Szia! És köszönöm.
Bólintott, majd el is tűnt. Felvittem a csomagokat a szobámba. Megebédeltem, majd elpakoltam őket. A napom hátralévő része eseménytelenül telt. Pihentem nagyrészt, este lefürödtem, majd lefeküdtem aludni.