Egy kunoichi élete Naruto világából

Otthon édes otthon

Másnap reggel egyszerre ébredtünk Gaarával. Elhúzott egy hajtincset az arcomról, majd finoman megcsókolt és mondta:
- Jó reggelt gyönyörűm!
- Jó reggelt szerelmem! – rámosolyogtam
- Kérsz kávét? – kérdezte
Bólogattam.
Felvett egy alsógatyát, majd egy köpenyt. Kiment a szobából és szólt az őrnek, hogy hozzon két kávét. Nemsokára vissza is tért, így Gaara behozta a két kávét. Az enyémet a kezembe nyújtotta.
- Köszönöm. – vettem el tőle.
Megittuk, majd mondta:
- Remélem tegnap mindent összepakoltál.
- Igen. – mondtam mosolyogva, majd kikeltem az ágyból és elkezdtem felöltözni.
Gaara is felöltözött.
- Mikor indulunk?
- Egy óra múlva indulunk. Addig el tudunk köszöni mindenkitől. – mondta mosolyogva
Összeszedtük a maradék cuccainkat, majd a táskákat levittük a szállás elé. Elmentük elköszöni a Raikagétól, megköszöntük a vendéglátást.
- Mindig örömmel látunk benneteket. Mostantól béke honol az öt nemzet között. – mondta
- Köszönünk, mindent Raikage. – mondta Gaara majd kezet fogtak és elindultunk lefelé. A szállás előtt elköszöntünk Tsunadétól, Meitől és Oonokitól.
- Írjatok, ha hazaértetek! Mi is ma indulunk haza. – mondta Tsunade
- Írjatok ti is. – mondtam mosolyogva aztán megöleltük egymást – Köszönöm, hogy elengedted Genmát, Kotetsut és Izumot.
- Nem tesz semmit. – legyintett – Így is lassan egy éve már veletek éltek. – mondta mosolyogva
- Szerencsés utat! – köszönt el Mei
- Nektek is Mizukage. – fordult felé Gaara
- Fiatalok, ha a Föld országa felé jártok, ne féljetek bekopogni az öreg Oonoki ajtaján. – mondta a Tsuchikage
- Rendben van, de ez vonatkozik rád is, Tsuchikage. – mondta mosolyogva Gaara és kezet fogtak
- Szavadon foglak Kazekage! – nézett rá Oonoki
Elköszöntünk és elindultunk kézen fogva a gyülekező helyre, mikor odaértünk Kankuro megszólalt:
- Indulhatunk Kazekage?
- Mindenki készen áll? – kiáltotta el magát Gaara
- Igen Kazekage – sama! – kiáltotta a tömeg
- Akkor indulás haza Sunagakuréba! – adta ki az utasítást Gaara

A tömeg lassan elindult. Elindultunk hazafelé, már alig vártuk, hogy hazaérjünk. Az út egy hetet vett igénybe, amikor besötétedett mindig tábort vertünk. Jó hangulat uralkodott a ninják között. Mindenki alig várta, hogy hazaérjen, és a szeretteit megölelhesse. Tudtuk, hogy béke köszöntött ránk. Csak nem tudtuk, hogy tartós lesz-e. Amikor Szél országába értünk a homok szinte simogatta az arcom, a szellő játszadozott a tincseimmel. Az emberek boldogok voltak, hogy hamarosan a saját falujuk földjét taposhatják. Mielőtt Sunagakuréba értünk még egyszer éjszakáznunk kellett a sivatagban. A hetedik nap reggelén mindenki korán kelt. Gaara így szólt hozzám:
- Hamarosan otthon vagyunk és láthatjuk a lányokat.
- Már alig várom. – válaszoltam neki izgatottan
Összeszedtük a cuccainkat és elindultunk, mikor a távolban megpillantottuk Sunagakure tornyait a szívem hevesebben kezdett verni. Úgy éreztem magam, mintha évekre hagytam volna hátra a helyet és izgatott lettem az otthon szó gondolatára. Tisztába voltam vele, hogy Konoha is bizonyos szintig az otthonom, de az én igazi otthonom csakis Gaara mellett van. Gaarára néztem, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon észrevette.
- Mi az? Mi baj? – kérdezte
- Semmi. Csak igazából tudatosult bennem pár dolog, ami igazából korábban is, de a háború még jobban rádöbbentett. Meg amit Kumogakuréban tapasztaltam.
- Hmm?
- Az életem fenekestől felfordult mióta újra találkoztam veled, de célt adtál újra az életemnek. Igazából Konohában csak azért éreztem magam otthon, mert ott volt Mikan, Genma, Kotetsu és Izumo. Sosem éreztem igazán az otthonomnak, mégis ott nőttem fel. Nekem az otthonom te voltál, te vagy és te leszel mindig is. Sunagakuréban leltem meg azt a családot, amire mindig is vágytam, ahogy elfogadtak az emberek melegséggel tölt el.
- Fényt hoztál Sunagakure életébe és ezért mindenki hálás neked. Nekem is te voltál az otthonom, te vagy és te leszel. Együtt lettünk igazi család. Tudod sosem beszéltünk a lányok születése után erről, de én úgy érzem, persze nem erőltetem én még szeretnék gyerekeket. – mondta mosolyogva
- Pont ezt mondtam dédapának a harcmezőn. – elevenítettem fel magamban a beszélgetést – Mennyit?
- Azt a sorsra bízom. De örülök, hogy van két csodaszép lányunk.
- Akik már nagyon várnak ránk. – rámosolyogtam
Megállt megidézett egy homokfelhőt, felült rá, majd a kezét nyújtotta:
- Gyere! Úgyis régen csináltuk ezt. – mondta mosolyogva
- Viccelsz velem? – kérdeztem nevetve és felültem mellé a homokfelhőhöz
- Mégis csak nekünk kell legelőször hazaérnünk. – nevetett majd hozzákötött minket a felhőhöz és felemelkedtünk a tömeg felé és száguldani kezdtünk Sunagakure felé.
- Hé Kazekage! Ez nem éri! – kiáltotta Kankuro
- A kapuban megvárunk titeket Kankuro! – kiáltotta le neki Gaara nevetve – Kicsit száguldozunk egyet Kikivel!
Sikítottam egyet, mikor csinált egy kört. Temari hangosan nevetett, majd kiabálta:
- Nehogy így törjétek a nyakatokat, mert seggbe rúglak benneteket!
Száguldoztunk pár kört a tömeg körül. Gaara úgy viselkedett, mint egy kisgyerek. Teljesen ki volt simulva. Az aggodalomnak a nyomát sem lehetett látni az arcán. Tudtuk, hogy a nyugodt életünk ezzel kezdetét veszi és nem kell rettegnünk egy hamarosan kitörő háború miatt. A főkapuban leszálltunk a homokfelhőről és a tömeggel együtt besétáltunk Sunagakuréba. Mindenki kitörő örömmel fogadott minket. Az utunkat egyenesen a Kazekage torony felé vettük. A torony előtt várt minket Zebizu és Ayame meghajoltak