Látom Őt!

21.Rosa

Oly tökéletes volt minden. Annyira nyugodt és jókedvű. Egész délután a városban lévő cukrászdákat,kávézókat jártuk. Nevettünk, fotózgattunk, csipkelődtünk. Eddig életemben egyszer sem nevettem ennyit, sőt nem voltam boldog. Most még is más lett minden. Sose gondoltam, hogy az egyszerű és teljesen kiegyensúlyozott életemet valaki ennyire fel fogja forgatni, viszont ez még is megtörtént. Belépett ő a kéken ragyogó szemeivel, a tökéletes hajával és kisfiús mosolyával majd felforgatta az egész életem, egészben engem. Szerelmes lettem a reggeli mély hangjába, a kócos hajába, mindenbe ami ő. Boldog lettem, csupán csak képzelet volt az, hogy én boldog voltam, mert nem. Én most lettem boldog, miatta, ő adott nekem valamit amit eddig senki sem tudott. Biztosra állitottam, hogy Joshua-ba vagyok szerelmes, de még sem és minden perccel egyre jobban bebizonyosodik, hogy csak áltattam magam. Minden perccel egyre jobban beleszeretek abba a kék szempárba, izmos karokba, ebbe a fiúba. Kézen fogva jártuk a város kis utcáit.  A nap végén teljesen kifáradva ültünk a buszon. Mosoly végig az arcomon viritott és bármennyire fáradt voltam nem tudtam nem mosolyogni.

-Holnap mit csinálunk?-kiváncsian fürkész a mellettem ülő fiú. Fejem a vállán pihen ahogy a busz már célunk felé közeledik. 

-Lustálkodunk. Mivel holnap az utolsó napunk itthon és utána már suli igy csak piheni kell még és lezárhatjuk a jó őszi szünetet.-mosolygok rá. 

-Ez nagyon tetszik.-vigyorodik el. Halkan felnevetünk. Leszálltunk a buszról és a házba igyekeztünk. Beszélgetve lépkedtünk fel a lépcsőn, ujjainkat összekulcsolva léptünk lépcső fokról lépcső fokra. Nem tudom mikor és hogyan fogtuk meg egymás kezét, de ez egy cseppet sem érdekelt. Éreztem a tenyere melegét, ő se tiltakozott ellene igy hagytuk, hogy egy véletlen miatt fonódjanak össze, de szándékosan maradjanak együtt. Amint megálltunk az ajtó előtt hangos kiabálások hangja csapta meg a fülemet. Rossz érzés keritett hatalmába. Félelem érzés és idegességként tudnám jellemezni a legjobban ezt a különös érzést. Összenéztünk, majd nagy levegőt véve beléptünk a lakásba. A konyha felől egyre hangosabb beszélgetés hallatszott. Ahogy közelebb értünk kiderült, hogy ez nem hangos beszélgetés, hanem erős veszekedés. Belépve a konyhába a szüleimet pillantottam meg amint egy nagyjából velük egykorú házaspárral veszekednek. Amint átléptük a konyha küszöbét mindenki felénk kapta a tekintetét.

-Hát itt vagy!-teljesen egyszerre szólalt meg a két páros,mindkettőnk arcára döbbenet ült ki.

-Ti mit kerestek itt?-szólal meg ingerülten Brayden.

-Hogy mi mit keresünk itt?-döbbent arckifejezés ült ki a férfi arcára. Látszik rajta, hogy egy öntelt alak, aki agyba-főbe csalja a feleségét. -Itt inkább az a kérdés fiam, hogy te mit keresel ezeknél?-lenézően végignéz a szüleimen.Na álljunk meg, a fia?? Döbbenten fordulok a fiú felé, aki megfeszülve, majd szét robban az idegtől.Megrémiszt a düh ami benne lobbant. 

-Hordjátok innen el magatokat!-ingerülten csattan fel apa.

-El is megyünk. Azt hiszed olyan jó a ti porfészketekben lenni?-válaszol vissza a férfi.-Brayden indulj, megyünk.-mutat az ajtó felé.

-Én nem megyek sehova!-tiltakozik a fiú és még erősebben rászorit a kezemre.

-Látod Tom, a lányod csak rossz hatással van a fiamra.-mutat rám. 

-Inkább a te fiad van rossz hatással az én lányomra.-csattan fel apa és fenyegetően felemeli mutató ujját. 

-Ne enged a lányod a fiam közeléb!-húzza el undorodóan az ajkait Brayden apja. 

-Te se a fiad a lányom közelébe!-szól vissza apa. 

-Elmegyünk, most!-ragadja meg Brayden kezét a férfi majd az ajtó felé húzza. A fiú nem ereszti a kezem, dacosan az apja szemeibe bámul.

-Én nem megyek el mellőle.-tiltakozik.

-Miért kell neked egy ilyen ócska lány ha lehetne tisztességes barátnőd is?-néz végig rajtam majd újra a fiára tekint.

-Eddig se törődtetek velem miért pont most kezdenétek el?-még mindig csak dacosan nézik egymást. A feszültséget vágni lehet a levegőben.

-Mert neked pont a főellenségem lányába kellett beleszeretned és ezt nem engedhetem. -csak hallgatom a történéseket és alig hiszem el. 

-Megint csak magaddal foglalkozol!-kiabál rá Brayden.

-Ez a te érdeked is.-pillantása szinte éget.

-Ez nem az én érdekem, csak is a tiéd!-Brayden már nem kiabál hanem üvölt.

-Elég! Kifelé a házamból!-csattan fel apa majd az ajtó felé lökdösi őket. Brayden keze kicsúszik az én kezeim szóritásából.Minden olyan gyorsan történik, hogy mire észbe kapok már hideg levegő teriti be a tenyerem és a fiú eltűnt az ajtó mögött és egyben az életemből is.Sirva rogytam a földre. Kezeimbe temettem az arcomat és sirtam. Az egész házat a sirásom hangja teritette be. Elment, kilépett az életemből, csupán azért, mert a szüleink rosszban vannak. Nekünk miért kell bűnhődni mikor ők vesztek össze? Az élet igazságtalan és kegyetlen. Nem rég még boldogan mosolyogva sétáltunk az utcán, most pedig a szivem összetört darabjait keresem, de sehol sem lelem őket.Anya a hátamra simitja a kezét, de azonnal lelököm magamról majd sirva feléjük fordulok.

-Miért tettétek ezt? Én szeretem őt!-csattanok fel. A szüleim tanácstalanul néznek rám.

-Azt hiszem ideje lenne elmesélnünk valamit.-szólal meg apa majd elém guggol.-Emlékszel régen mikor még kicsi voltál és beköltöztünk a régi házunkba?-aprót bólintok válaszkép.-A szomszédaink voltak a Connor család. Azonnal megtaláltuk a közös hangot. Te épp kint játszottál mikor ők átjöttek hozzánk sütögetni és, hogy megbeszéljük a tervezet cégünket. Amint megismerted Brayden-t nem tudtunk titeket elválasztani, a legjobb barátok voltatok, minden nap együtt voltatok.Ám egy napon a Connor család elköltözött, senkinek nem szóltak semmit, csak egyszerűen leléptek. Azon az éjszakán te olyan keservesen sirtál, hogy nem tudtunk mit csinálni. Erősen él az emlékezetemben, hogy azt bizonygattuk véletlen miatt mentek el, ám másnap egy új cég került piacra, ami azonnal az égig futott és az mind a mi ötletünk volt, bárhogyan próbáltuk őket elérni nem sikerült és aztán....-elhallgatott majd újra folytatta.-az összes pénzünk egyre jobban eltűnt a kártyáról, tönkre mentünk, tönkre tettek minket!-fejezte be a történetet.Döbbenet és felismerés száguldott végig rajtam. Egy barna kobak, egy kék ragyogó szempár tűnt fel előttem amint lehajol hozzám hogy segitsen. Majd  egy kép amint elszakitanak tőle.

-Ti szakitottatok minket szét. Még mindig együtt lennénk már kicsi korunk óta, de szétszedtetek minket!-csattanok fel majd felpattanok és a szobámba szaladok. Akkora erővel csapom be az ajtót, hogy az egész ház beleremeg. Sirva dőlök végig az ágyon. Keservesen sirok és minden egyes emlék képét pörgetem magamban. Az idő csak telt. Nem tudom mennyi idő telt el, de úgy egy óra körül lehetett amikor kisirt szemekkel feküdtem az ágyon teljesen összegörnyedve és kopogtak az ajtón. Nem szólaltam meg, de az ajtó már nyilt is. Anya dugta be a fejét kezében egy bögre teát és egy lapot szorongatva.Leült az ágyam szélére. Nem szólt semmit csak átnyújtotta nekem a lapot. A képen én voltam úgy három évesen és mellettem egy kisfiú. Ölelkezve feküdtünk az ágyon, apró mosollyal a szánk szélében. 

-Ez te vagy és Brayden.Tisztán emlékszem arra a napra. Beteg voltál, nagyon csúnyán megfáztál mi pedig nem engedtük, hogy akkor találkozzatok nehogy Brayden is beteg legyen.Viszont amint eljött az este épp bementem hozzád, hogy megnézzem jobban vagy e ,amikor ez a látvány fogadott. Brayden bemászott az ablakon és ti egymásba kapaszkodva aludtatok el.-mosolyog rám anya. Halványan elmosolyodom. -Tudom, hogy most mérges vagy, de tudd, hogy szeretünk, leteszem az asztalra a teát, ha szeretnél beszélgetni itt vagyok.-simitja meg a karom. Aprót bólintok, de nem beszélek. Anya kimegy a szobából én pedig a képet nézem. Egy újabb könnycsepp folyik végig az arcomon. A képet magamhoz ölelem és egyre több könny lepi el az arcomat, mig végül álomba sirom magam.

Sziasztok! Itt is van a következő rész! Mit gondoltok erről a részről? Vajon jogos volt a szülők cselekedete? Irjátok meg kommentben.Mindenkinek jó éjszakát! Következő részben találkozunk.Sziasztok!