Látom Őt!

II/ 8. Rosa

Miután Nate visszaért elindultunk haza. Az egész csapat nálunk volt, de Nate egy óránál tovább nem tudott maradni, mert Emily-hez kellett mennie. Az este szokásosan jó hangulatban telt, ahogy a hétvége is.Vasárnap városba sétálgattunk mindannyian. Nate nyakában Emily ült én pedig a fiú kezét fogtam és úgy sétáltunk a város hangulatos utcáin mögöttünk a csapat többi hangos emberével. Fellélegezve és mosolygósan telt a nap, bár a szombat esti buli még erősen élt bennem. Olyan feszengve éreztem magam amikor Brayden és Nate találkoztak. Azt hittem megölik egymást csupán a tekintetükkel. Erősen él bennem az a kép.

-Szia Nate! Minden rendben?-léptem a fiúhoz amint végre befejeződött a zene és Brayden képes volt elengedni a kezem.

-Igen, csak a húgom. Látom felkértek táncolni.-mosolyog rám, de látom a szemében a feszültséget.

-Szia! Brayden Connor.-nyújtja a kezét a fiú, arcán olyan ördögi mosoly ül ki amit eddig még nem láttam nála. 

-Nate Davis.- szúrós pillantással Brayden arcát méregeti.

-Igazán szép feleséged van.-bólint elismerően Brayden, gonosz mosollyal végig vezeti szemeit rajtam és újra Nate feszült tekintetét állja.

-Nem csak feleségnek jó, de tökéletes anya is.-vágja rá gonoszul Nate. Döbbenten fordulok a férfi felé. Én értem, hogy birtoklási vágya van, na de ez sok. A két fiú gyilkos pillantásaiból kiváló feszültséget vágni lehetne. Brayden arcizmai megrándulnak a mellettem szorosan álló férfi szavaitól.-A lányunk már vár úgy, hogy drágám indulnunk kellene.-fordul felém Nate. Sokkoltan bólintok.

-Viszlát Brayden!-fordulok el a fiútól akinek az arca torzba szökik. 

Nos, nem is tudom mire véljem ezt a helyzetet. Olyan kellemetlenül éreztem magam. A vasárnap egy kis nyugalomra volt leginkább jó. Most pedig hétfő reggel van és kezdődhet a monoton élet megint. Jess és a három fiú még két napot lesznek itt így ők még nagyban alszanak a szobákban.  Megittam a reggeli gyors kávémat és már rohantam is az egyetemre.  Hogy is fogalmazhatnám meg az egyetemen töltött óráimat? Egyszerűen, agyzsibbasztás. Amint az utolsó órát is befejezte a tanár már rohantam is a munkahelyemre. Amint beléptem a pörgős kávézóba Tom már a pultnál várt. 

-Szia Rosa!-üdvözölt egy nagy mosollyal.-Milyen volt az egyetem?- érdeklődött közben a pult mögé sétáltunk.

-Borzalmas.-nevettem el magam.

-Akkor pörgessük meg egy kicsit a melót.- arcán nagy vigyor jelent meg. Kérdőn felhúztam a szemöldököm és szemeimmel a fiú mozdulatait követtem. Feltekerte a zenét kicsivel hangosabbra, de nem annyira, hogy a vendégeket zavarja majd táncolni kezdett. Nevetve figyeltem ahogyan élvezi a táncot. Ekkor a pult mögül egy most leginkább nem várt személy hangját hallottam meg.  Megfordultam és azok a kék szemek ejtettek rabul.Csábos mosoly kíséretében nézett a szemeimbe.

-Mit keresel itt?-szűröm ki a fogaim között.

-Kávét jöttem inni, de téged is szerettelek volna látni. Tudod két legyet ütök egy csapásra.-von vállat,vigyorát lemosnám a képéről bármennyire sármos. 

-Nem gondolod, hogy sokat képzelsz magadról?-évekkel ezelőtt nem hittem volna, hogy egyszer így fogok vele beszélni.

-Életem szerelme elhagyott és családja lett, azt hiszem ennyit megengedhetek magamnak.-kacsintott majd megfordult és otthagyott. Leült egy ablak melletti boxba és az utcát kémlelte. Nem tagadhatom, hogy fájtak a szavai. Elrontotta és én nem tudtam mit tenni, most pedig haragszik rám,mert továbbléptem és minimálisan sikerült kimásznom abból a szakadékból amibe ő lökött bele. Elgondolkodva még sem volt teljesen igaz amit mondott, hisz nincs férjem,sem gyerekem, persze ezt ő nem tudhatta hisz Nate előszeretettel dörzsölte az orra alá.Következő vevő szakította meg a bámulásomat.

Egy óra elteltével is nagy pörgés volt a kis helységben.Épp egy csésze kávét vittem ki mikor az ajtó kinyílt és egy gyönyörű vörös hajú lány lépett be. Arca tökéletesen ragyogott a nap erős fényében. Betipegett majd Brayden-höz lépet és két puszi után helyett foglalt vele szemben. A szívembe újra erős csapás érződött. Nem akartam még is fájt. Újra az az érzés mint évekkel ezelőtt és ez nagyon nem tetszett. Egy újabb óra elteltével is ott voltak én pedig úgy pörögtem mint eddig még soha, csak, hogy eltereljem a gondolataimat. Elérkezett a 7 óra vagyis lassan zárunk. Viszont se Emily se Nate nem jött ma be pedig tegnap megígérték. Rosszat sejtve emeltem fel a telefonomat. Nem vette fel. Egyre erősebben uralkodott bennem a rossz érzés íze. Elköszöntem a munkatársaimtól majd rohantam Nate házához. 

Amint a ház elé értem újra nyomasztó érzés futott végig rajtam. Mély levegőt vettem majd megnyomtam a csengőt. Pár perc múlva kinyitódott az ajtó és egy szőke hajú és extrán csinos nő nyitott ajtót. Önelégült és ördögi vigyora égettet. Szemében mérhetetlen lenézés tükröződött.

-Mit akarsz?-szólal meg. Hangja fagyos és kiráz tőle a hideg.

-Nate-et keresem.-a nő szemöldöke összefut majd élesen felnevet. 

 -Ugyan mit akarsz te a férjemtől? -gúnyos hangja nevetésével párosul.

-Hogy kidtől?-döbbenten meredek a nőre. Érzem, hogy a sírás és az összetörés magába szív. 

-Mi van már süket is vagy?-arca eltorzul, testtartása még önelégültebb.

-Mit keresel itt?-egy erős, mély hang szólal meg mögülem. Nate lép mellénk majd rám tekint. Már nem azt a férfit látom akinek pillantása és sötét szemei hívogatóak voltak. Jelen pillanatban egy visszataszítóan arrogáns férfi áll mellettem.

-Nem vetted fel a telefont és megijedtem, hogy baj van.-szemei most különösen sötétek voltak csak épp lenézés tündökölt benne. 

-Mit akarsz te tőlem? Ne hívogass,mert semmi közünk sincs egymáshoz.-szavaiból csöpögött a gúny. Szemeim megteltek könnyekkel, de nem mutathattam ki.

-De te azt mondtad...de mi...-minden belekezdett mondatom elakadt.

-De mi?? Nincs olyan, hogy mi! Menj el és szállj le rólam és a családomról!-baromira fájtak a szavai.Nem hittem volna, de már semmiben sem vagyok biztos. Senkiben nem bízhatok,mert mind csak összetörik a szívem. A fiú undorodó arcába néztem majd erősen pofon csaptam. Hátat fordítva rohantam egészen hazáig. 

Az ajtón berontva egyenesen a szobámba szaladtam majd végigdőltem az ágyon és a könnyeim eleredtek. Eddig sikerült nem sírnom most pedig minden romokban hever újra. Nem csoda, hogy a mondás is úgy tartja: A múlt ismétli önmagát! És én ettől féltem a legjobban. Az ajtón kopogást hallottam majd lassan kinyílt és Liam kobakja bukkant elő.

-Jól vagy?-hallom meg a fiú szelíd hangját ahogy közelebb lépked hozzám majd leül az ágyamra.

-Persze.-emelem rá a tekintetem egy kamu mosollyal kísérve.

-Ugyan Ros, hány éve vagyunk már barátok? Tudod, hogy nem hiszem ezt most el.-tekintetét rám vezeti. Barna szemei megtalálnak. Az évek alatt ő is sokat változott. Kontaktlencsét hord, haja egyenesen beállítva mered az ég felé. Szürke póló és fekete nadrág fedi már kicsit izmosabb testét. Nem bírtam tovább, a könnyeim újra eleredtek. A fiú ölébe borultam és sírtam nagyon erősen. Szorosan megölelt és a hátam simogatta.-Shh. Itt vagyok. Tudod, hogy nem szeretjük ha sírsz.-elválok tőle ő pedig hüvelykujjával lesimítja a könnyeimet felduzzadt arcomról.

-Nem bírom már. Mindenki csak ellök.-sírtam a fiú vállába. 

-Nincs semmi baj. Igen is erős nő vagy és ezt tudnod kell. Nehogy már néhány senki törjön össze.-jólesett, hogy ott volt egy támaszpont számomra. -Tudod mit? Mindenki hazaér és beszélünk velük. Holnaptól szabad napot veszel ki és elutazunk rendben?-mosolyog rám a fiú.

-Hova akarsz menni? Nem hagyhatunk csak úgy itt mindent.- fájdalmasan felnevetek.

-Ugyan, hagy legyen nekem is titkom.-bök az orromra majd egy puszit nyom a fejem tetejére és újra magához von.

--------------------------------------------

Sziasztok!
Nos, nem hittük, hogy Nate-nek ilyen oldala is van!
Mit gondoltok erről?🤨
Várom a válaszaitokat! ❤