Látom Őt!

25.Rosa

Amikor a pad megremegett. Felpillantottam a mellém leülő fiúra. A lámpa halványan világitotta meg kék haját. Szeme ebből a szögből inkább feketének tűnik mint sem kéknek.Kezében két pohár kávé gőzölög.Mosolyogva felém nyújtja az egyiket. Halványan visszamosolygok.

-Köszönöm.-a fiú bólint és beleiszik poharába.

-Mi a baj?-fürkészi a tekintetem.

-Mintha mindenki ellenem támadt volna.-nézem a kezemben lévő poharat.

-Nem mérgeztem meg a kávédat.-rázza meg a fejét.Elnevetem magam és rá pillantok.

-Nem úgy értettem.-arca annyira megértő, mintha tudná ki vagyok.

-Akkor hogyan értetted?-mindvégig a szemeimet fürkészi.

-Ahogyan a dolgok történnek az életemben az csak fájdalmat okoz. Mintha az egész világ az ellen támadna, hogy boldog legyek.-sóhajtok egy nagyot és belekortyolok az italba.

-Nem lehet,hogy csak te látod a rossz oldalát? Tudod minden dolognak van némi jó oldala is, még ha ezt nagyon nehéz is meglátni.-gondolkodóba ejtett.A poharat néztem, csak bámultam magam elé. Mi van ha igaza van és csak azt kellene tennem, hogy a jó oldalát nézem mindennek? 

-Mi a neved?-pillantok fel rá. 

-Én...-de mielőtt befejezhette volna a telefonom csörögni kezdett. Kivettem a zsebemből, Scarlett neve vibrált a kijelzőn.-Vedd csak fel.-bólint a fiú. A zöld kis ikonra nyomok és a fülemhez emelem a készüléket.

-Hol vagy?-kiált bele Scarlett.

-A városban.-próbálok minél nyugodtabban válaszolni.

-Mi a francot keresel te a városban?Mindegy ez most nem lényeg, gyere gyorsan vissza a koliba, mert ma kivételesen jár a felügyelő és kapni fogsz ha nem vagy itt.-hangja idegesen cseng.

-Megyek.-nyomom ki a telefont és a fiú felé fordulok.-Ne haragudj most rohannom kell. Köszönöm a kávét és mindent.Szia!-álltam fel.

-Nincs mit.Szia!-mosolygott rám. 

Futni kezdtem egészen a kollégiumig meg sem álltam. Amint beestem a szoba ajtaján az ágyra vetődtem és hangosan kifújtam a levegőt. Amint kintről nem hallottunk semmi zajt, Scarlett mellém ült.Az arcomat fürkészte, tekintete mérges és kiváncsi.

-Tudod, hogy mennyire aggódtunk érted? Mindenki itt ült és várta, hogy végre vissza gyere, de te nem jöttél. Azt hittük bajod esett.-szidd le.

-Csak a kávézóban voltam.-vonok vállat.

-Ja látom. Tudod te, hogy Brayden mennyire ki volt borulva? -mérgesen összefonja karjait.

-Ja gondolom mennyire. A barátnőjével együtt igaz?-pillantok a toporzékoló lányra.

-Szóval innen fúj a szél.Féltékeny vagy.-vigyorog rám.

-Talán, de fáradt vagyok, holnap megbeszéljük.-Scarlett nagy nehezen,de bólint. 

Fáradt voltam és aludni akartam, de még sem tudtam. Az a kék hajú fiú nagyon is gondolkodóba ejtett. Talán tényleg csak én gondolom túl? Hisz a szüleim is csak jót akartak nekem. Megmenteni attól, hogy szenvedjek. Brayden sem tett nekem rosszat. Ő csak segitett egy régi barátjának aki új a sulinkban. Újra felengedtem és végre jól tudtam aludni. Hittem abban, hogy minden jó lehet újra. 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Reggel miután beértünk a suliba és a szekrényem felé igyekeztem észrevettem Braydent aki épp a szekrényéből pakolt a táskájába. Reggel nem velünk jött igy úgy gondoltam oda megyek hozzá. Nem tudtam hogyan fog reagálni igy elég megszeppenten léptem mellé.

-Szia Brayden.-halványan rá mosolygok. 

-Nincs bajod.-ölel meg és hallom ahogy kifújja a levegőt.

-Minden rendben van ne aggódj.-mosolygok rá.Arca megtört és oly szomorú.-Van valami baj?-aggódóan tekintek az arcára.

-Nem nincs.-tiltakozik.

-De látom, hogy van.Mi a baj Brayden?-kezemet a vállára teszem.Szemeit fürkészem. Annyira megtört a tekintete, hogy már nekem fáj.

-Elmegyek.-válaszolja.

-Hogy mi?-kezem lecsúszik a válláról. Végigsimit a karomon majd megfogja a kezem.

-Itt hagyom a sulit, de megigérem, hogy visszajövök.-magam elé bámulok. Megtört csupán egy mondattal.

-Elmész, de miért Brayden?-a sirás mardossa a torkomat.

-Ezt nem értenéd. Mennem kell, már várnak.Kérlek bocsáss meg.-az első könnycsepp folyt ki a szememből. Végigsimitott az arcomon,letörölve a könnyeim. Közelebb hajolt a fülemhez.-Szeretlek.-suttogta majd egy puszit nyomott az arcomra és ott hagyott. Néztem távolodó alakját amint elhagyja az iskolát, ezzel kilépve az életemből véglegesen is itt hagyva engem. Lecsúsztam a fém szekrényen és a padlóra ültem. Szabadjára engedtem a könnyeimet és sirtam megállás nélkül.Szó nélkül, semmi magyarázattal itt hagyott. Összetört újra és újra. 

Ennek már nincs jó oldala. Itt hagyott, mert más fontosabb neki, mert sosem akart iskolába járni és ha van esélye lelépni akkor megy, nem érdeklem és ezzel bebizonyitotta, hogy sosem érdekeltem. Már semmi sem fontos. Üresnek érzem magam és gyengének ahhoz, hogy tovább harcoljak. Még nem tudom elengedni őt és bármennyire próbálom nem is fogom tudni.

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyire rövid rész lett ez, de nagyon sok dolgom van és suli is jön. Remélem megértitek! Nagyon örülök, hogy tetszik nektek a sztori. Próbálok minél izgalmasabb részeket irni. Remélem tetszik!