Látom Őt!

II/27. Rosa

Az idő telt múlt, a hónapok és napok egyre gyorsabban mentek.Az utolsó kettesben töltött karácsonyunk mondhatni tökéletesen telt, a családi vacsorát leszámítva. Nos, a többi hónap leginkább rettegéssel telt, ugyanis én nagyon is féltem attól, hogy Brayden apja csinál ellenünk valamit, de ahogyan telt az idő egyre jobban elhittem azt, hogy ez egy üres fenyegetés volt csak a részéről és nincs mitől tartanunk. Elérkeztem az utolsó hónapba, talán soha az életembe nem izgultam ennyire mint most. Ugyanis bármelyik nap szülhetek és ez felfoghatatlan. Minden hónapban rendszeresen mentem az orvoshoz és aminek a legjobban örülök, hogy egészséges a baba. Az orvos szerint életerős gyermek lesz. 

Pár hónappal ezelőtt, pontosan Március 20. összeházasodtunk. Az a nap volt életem egyik legszebb napja. Ott állni az oltárnál hosszú fehér ruhámban, amely tökéletesen kiemelte alakom és a gömbölyödő hasam, a fátyol mely a csodás hajamból lógva omlott a vállaimra és apa karjaiba kapaszkodva,hogy el ne essek a remegő térdeim miatt majd belépni a templomba amelynek túlsó felén életem szerelme áll fekete öltönybe és szokás szerint tökéletesen. Az a pillanat valóban olyan volt mint egy álom amelyből sosem szeretnél felébredni. 

Jelenleg a kanapén ülök magam elé bámulva és a hatalmas pocakom simogatva. Régi emlékek képei pörögnek a fejemben. A kezdetektől egészen a mai napig. Még mindig felfoghatatlan hogyan jutottunk el idáig, de most belegondolva már semmin sem változtatnék, mert minden csak erősebbé tett engem is és Brayden-t is. 

-Min gondolkodsz ennyire?-huppan le mellém Brayden. 

-A múlton, hogy hogyan jutottunk idáig.-mosolyogtam rá még mindig az emlékeken morfondírozva. 

-Rögös út volt, de mára már minden jó, nem igaz?-hajol közelebb hozzám.

-Tulajdonképen egy dolog már jó pár hete böki az oldalam.-húzom el ajkaimat. 

-Hallgatlak.-kíváncsi tekintettel fordul felém.

-Valamilyen oknál vagy okoknál fogva sosem vagy itthon. Néha még késő délután is elmész vagy kora reggel. -tekintettem föl szemeibe.

-Azt hiszem erre csak úgy kaphatunk választ ha megmutatom.-áll fel a kanapéról nagy vigyorral az arcán.Kérdő tekintettel vizslattam miközben segít felállni a kanapéról.

-Hova megyünk? Tudod, hogy nem bírok sokáig sétálni.-aggodalmaskodtam az ajtó felé sétálva. Brayden segített felvenni a cipőmet.

-Nem kell sétálnod ugyanis kocsival megyünk.-vigyorog rám miközben a panel ház liftjéhez sétálunk.

Kisétáltunk az autóhoz, majd miután Brayden segítségével helyet foglaltam elindultunk a számomra még mindig ismeretlen úti cél felé.Izgultam és talán féltem is attól, hogy mi vár rám ha odaérünk. Körülbelül 10 perc talán még kevesebb idő elteltével álltunk meg egy kellemes hangulatú családi ház előtt.Külseje fehér és szürke árnyalatban tündökölt. A ház előtt hosszú sövény futott amely tökéletesre nyírt. Egy két fa bújik meg látóteremben. 

-Megjöttünk. -fordul felém Brayden majd kiszáll az autóból, átsiet a másik oldalra majd segít kiszállni az autóból majd elindulunk a bejárat felé.

-Be szabad nekünk ide jönni?-kételkedtem miközben beléptünk a ház ajtaján. 

-Be bizony, mivel ez a miénk.-vigyorodik el mellém lépve egyik kezét  a derekamra vezetve. Ajkaim elnyíltak a döbbenettől, alig akartam elhinni, hogy lett egy közös házunk.

-Ezt te csináltad?-fordultam körbe a nappali és egybenyitott konyha nyílt terén körbekémlelve a padlótól egészen a mennyezetig. 

-Minden késő délután és kora reggel.-kacsintott rám közelebb lépve hozzám majd a középen elhelyezkedő lépcső felé vettük az irányt. Az emelet szintén tökéletes volt. Babaszoba egyszerűen fantasztikus lett. A kék színe a fehér bútorokkal és kisebbtől egészen nagy méretig lévő játékok tömkelege egyszerre tette hangulatossá és érdekessé. A hálószobánk szintén pompás hatást gyakorolt minden emberi szempárnak. A krémszínű fala bordó sötétítő függönnyel és hozzá illő franciaággyal a szoba közepén. Minden egymáshoz illet az egész házban és a hangulat mely már most a hatalmába kerített elragadott.

-Mikor költözünk?-fordultam a fiú felé mikor leültünk a nappali kanapéján.

-Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. Ha szeretnéd akár már holnap is költözhetünk.-hajolt közelebb hozzám majd lágy csókot nyomott ajkaimra.

Így történt az, hogy másnap kora reggel az egész csapat segédkezet a költözésben majd miután végeztünk könnyes búcsút vettünk egymástól. Igaz nem lett vége semminek és fogunk még találkozni, de más lesz ha már nem lakunk majd együtt. A napok pedig rohamtempóban haladtak, már négy napja, hogy az új házunkba költöztünk. És elérkezett az a nap is amit már kilenc hónapja rendíthetetlenül vártunk.A történések egymást követték és csak akkor kaptam észbe mikor meghallottam azt a hangot amelyet minden anya hallani akar kilenc igen fárasztó hónap után. A gyermekem sírását meghallani olyan volt mint repülni egészen a világűrig. Alig tudtam elhinni, a levegőt kapdostam, a könnyeim megállás nélkül hulltak szemeimből. Nem éreztem Brayden ölelését sem semmilyen érintését, elnyelt az a tengerkék szempár a kezemben, ahogyan nagy szemeivel pislogott. Ő az én fiam, az én kis csodám. Míg a kórházban voltunk minden családtagunk és barátunk meglátogatott.Brayden alig akart egy percre is elmozdulni mellőlünk aminek kimondottan örültem, hisz még mindig fáradt voltam és mérhetetlenül kimerült, csupán nem mutattam, de ő észrevette, meglátta azt amit más nem tudott.

Nem sokkal később már mi is hazamehettünk a kórházból.A kocsiban ülve furcsa érzés fogott el. Rengetegszer morfondíroztam azon milyen lesz mikor már hárman töltjük meg az autó és a ház terét is. Még is ez a pillanat teljesen eltért tőle. Tökéletes nyugodtság költözött a lelkembe. Amint megérkeztünk a házunkhoz Brayden a kis Ethan-t a babahordozójával együtt kivette az autóból majd a kezemet megragadva elindultunk a ház felé. Amint beléptünk a lakásba a barátaink és családtagjaink tömkelege ugrott elénk.

-Üdv itthon!-kiáltják halkan, nehogy a baba felébredjen. Az egész házat lufik és konfettik vagy lampionok borítják. 

-Úristen, de aranyosak vagytok!-sétálunk beljebb. Jess és Scarlett megölelnek, utánuk Sara és Emily futnak oda hozzánk.

-Játszhatunk a babával?-néz fel rám boci szemeivel Emily.

-Hercegnőm, ezt már megbeszéltük, hogy még nagyon pici és nem tud játszani.-lép a lánya mellé Nate.

-Megnézhetjük?-szólal meg mellette Sara.

-Persze.-mosolygok rájuk majd Brayden felé fordulok aki idő közben a kanapéhoz sétál majd lerakja a hordozót. Sara és Emily azonnal közelebb lépnek hozzá majd mosolyogva figyelik a kis Ethan-t.

-Gratulálok nektek!-jön oda hozzánk Ashly.-Az unokám apuka lett, ez hihetetlen!

-Köszönjük Ashly!-mosolygok a nőre. Ashly megölel minket erősen szorongatva.

-Milyen nevet adtatok végül neki?-jön oda hozzánk Will,Joshua és Liam.

-Ethan Connor.-mosolygok a fiúkra.

-Kemény legény lesz.-vigyorog önelégülten Brayden.

-Az tuti biztos.-pacsizik le vele Joshua. 

A kanapéhoz sétáltam majd Ethan-t az ölembe véve néztem nagy szemeibe. Ez a pillanat sosem szeretném ha véget érne. Ahogyan végignéztem a barátainkon akik kellemes beszélgetésbe kezdtek, majd fölnéztem a mellém lépő Brayden szemeibe nem jutott más eszembe csak egy dolog: Megtaláltam a helyem!

---------------------------------------------------------

Sziasztok!
Itt is egy újabb rész! Kicsit előre haladtunk. Megszületett a kis Ethan.
Írjátok meg, hogy tetszett ez a rész!
Mindenkinek boldog új évet kívánok! Remélem jó bulival búcsúztatjátok majd a 2019-et. 🧨🎊🎉Puszi😘❤