Látom Őt!

7. Rose

Reggel ahogy felkeltem Scarlett azonnal letámadott a kérdéseivel.Mindent el kellett mesélnem neki a tegnapi napról. Miután elkészültünk együtt mentünk a fiúk szobája felé. Will szobájába belépve még mindkét fiú aludt. Fejünket rázva léptünk melléjük majd egy párnát megfogva kezdtük ütögetni őket. Morogva keltek fel majd fáradt tekintettel néztek ránk.

-Mi a szart csináltok?-csattan fel Will.

-Már rég ébren kellene lenetek.-vág vissza Scarlett.

-Most tényleg ez a módszeretek?-néz a szemembe Joshua.

-Ami bevált. -nevetünk fel.

-Nem vált be.-mondják egyszerre és vissza dőlnek.Újra ütögetni kezdjük őket a párnával amikor az ajtó ki nyilik és mind a négyen abba az irányba fordulunk.Liam kérdő tekintettel néz minket.

-Mi folyik itt?-néz végig rajtunk.

-Csak felkeltjük a fiúkat.-von vállat Scarlett.

-Szerintem én kint megvárlak titeket.-zárja be az ajtót Liam.

Miután nagy nehezen fel keltek a fiúk is együtt mentünk ki a kollégiumból. Will autója felé vettük az irányt.A kocsihoz érve megláttam a méregzöld szépséget a másik oldalon. Brayden neki dőlve sziv bele a cigijébe és nagyot ásit. Előtte lévő utcát nézi, nem mozdul csak van. Mint egy testből kiszállt lélek. Mint egy rossz helyre került kisfiú.Scarlett az oldalamba bök ezzel felébresztve a bámulásomból.Beülök az autóba majd a megszokott kávézónkba vesszük az irányt.Kibámulok az ablakon és nézem a tájat. A mellettünk lévő házakat, az embereket, családokat. Mindenki egyfajta tökéletességet mutat, de koránt sincs senki közel. Mindenki csak van egy életbe ahova dobta a gép. Megállva a Sweet előtt újra megcsapott az édes illat amely már pár éve hatalmába keritett.Kikérve a reggeli kávénkat leültünk egy hátsó boxba. Jó hangulatú beszélgetésbe kezdtünk, bár én figyelni nem tudtam. Péntek van és bármennyire jó kedvem kellene hogy legyen, mert holnap mehetek haza még sincs. Nem hagyj nyugodni az az arc amit láttam Brayden arckifejezésén. Meggyötört és dühös. Vajon mi történhetett csupán egy éjszaka alatt? Ugyan kit áltatok nagyon sok minden történhetett, de fogalmam sincs még igy hogyan jöjjek rá az okára.Egy erős könyököt éreztem az oldalamba. A mellettem ülő Joshua kérdőn méregetett.

-Mi az?-nézek rá kiváncsian.

-Miért búslakodsz?-könyököl fel az asztalra majd oldalasan felém fordul.

-Búslakodsz komolyan?-nevetek fel.

-Miért, nem nézed ki belőlem hogy tudok ilyen szavakat?-teszi a kezét a szivére.

-Őszintén, nem.-nevetek fel még jobban.

-Most megsértettél.-durcásan elforditja a fejét.-Mivel meg lettem bántva el kell hogy gyere velem valahova a hétvégén.-forditja újra felém a tekintetét.

-Hova?

-Meglepi.-nyújtja ki a nyelvét majd a csoportos beszélgetéshez csatlakozik.Nevetve megrázom a fejem és újra a gondolataimba merülök.

Az órák repültek a péntek lassan a végét kaparta. Egész nap nem beszéltem Braydennel. Jackson társaságában volt aminek örülök, mert lettek barátai, de rosszul esik hogy még köszönni se köszönt. Látom rajta hogy valami nyomasztja, legszivesebben kiszaladna a világból.Utolsó óra után a szekrényemből pakoltam ki majd azt becsukva elindultam le a lépcsőn. Hangos csapódást hallottam.Felkaptam a fejem, Brayden nagy hévvel haladt a kijárat felé ott hagyva testvérét akinek folyt a vér az orrából.Nos, nem hittem hogy ilyet mondok de megérdemelte. Lerohantam a lépcsőn, ki a suliból, egyenesen Brayden után. Fogalmam sincs miért futok utána.Talán a kiváncsiság hajt, de úgy érzem most mennem kell még hozzá utána. Szinte felrobbant az idegtől ahogy az autója felé igyekezett. 

-Szia.-állitottam meg, de mit sem foglalkozva velem haladt tovább.-Brayden mi a baj?-kérdezem még egyszer megállitva. 

-Rose hagyj már békén nem érted!-csattan fel majd élesen beszivja a levegőt és tovább megy hogy beülhessen az autóba. Nem hagyva magam bepattanok az anyós ülésre. Szidkozódva beszáll és elinditja a motort.

Nem szól semmit csak elhajt. Megyünk és megyünk csöndben. Egyikünk sem szólal meg, én azért mert nem akarom még jobban felidegesiteni, ő meg nos, fogalmam sincs miért nem dob ki az autóból. Erősen szoritja a kormányt, nagy sebességgel hajt, nem érdekli semmi sem.Kb fél óra telhetett el mikor az autó megállt. Kiszálltam a kocsiból és az erdő felé néztem.

-Hova megyünk?-nézek a fiúra aki lezárja a kocsit és mellém áll.

-Te akartál jönni, szóval fogd be és gyere.-parancsol rám.Élesen beszivom a levegőt, hogy lenyugtassam magam,pedig úgy visszaszólnék, de látom, hogy dühös és most kerülöm a veszekedést inkább. 

Megyek utána, bár fogalmam sincs hol vagyunk. Az erdőt lassan elhagyjuk, nagy háztömbök lesznek láthatók. Elkezdett épületek amik nem lettek befejezve.Csak az alap ház van kész. Mondhatjuk, hogy egy beton tömb. Feléjük vesszük az irányt majd az egyik ház lépcsőjén megyünk fel.Az egész olyan kisérteties. Szerencsémre még csak délután van.A tetejére érve olyan látvány fogad amire nem számitottam.Az egész erdőt sőt még a város szélén lévő házakat is látni lehet. Brayden a háztető oldalára ül és maga elé bámul. Kiállok a szélére és csak két dolog jut az eszembe.

Zuhanás.

Repülés.

Zuhanás.    

Leülök Brayden mellé.Egyikünk sem szólal meg. Csönd telepszik közénk.

-Bocsánat.-töri meg a csendet.Felé kapom a fejemet és kérdőn felhúzom a szemöldököm.

-Miért?-fél testemmel felé fordulok.

-Mert kiabáltam veled, én nem akartam, csak tudod az ideg...-hajtja le a fejét.

-Mi történt?-simitom meg a vállát.Lassan felém forditja a fejét.

-Nem akarlak ezzel zúditani.-rázza meg a fejét.

-Utánad jöttem volna ha nem érdekelne, hogy mi bajod?-tájat kezdi el nézni.

-A nagymamám telefonált, hogy a húgom nagyon beteg és apámékat egyáltalán nem érdekli.A bátyám meg annyit mondott rá: Ő úgy is felesleg volt és vállat vont érted??-csattan fel.Eddig még nem láttam ilyen dühösnek senkit.

-Szóval ezért törted be az orrát.-filozofáltam magam elé nézve.

-Ezért.-bólint.

-Figyelj,tudom nem bizol bennem, de szeretnék segiteni, elmegyünk hétvégén a nagymamádhoz meglátogatjuk a húgod és orvoshoz visszük és ne gyere azzal, hogy nem szükséges mert az és kész.Oké?-emelem fel a mutató ujjam.

-Oké.-egyezik bele.-Köszönöm.-néz újra a tájra.

-Nem kell.-mosolygok rá.Percekig tartó csönd állt be köztünk majd ő törte meg ezt a nyomasztó csendet.

-Mit szeretnél most a legjobban?-néz rám majd újra a tájra.

-Zuhanni úgy hogy tudom valaki elkap a végén.-csupán ennyit mondtam, ennyit akarok most semmi mást.

-Szóval repülni.-gondolkozik el majd oldalról rám sandit.

-Nem, nem repülni, zuhanni.-forditom felé a fejemet.

-Miért?

-Mert érezni akarom hogy élek, halál félelme nélkül.

-Érdekes.-mindketten a tájat nézzük újra csöndben.Most én töröm meg a csendet.

-Voltál már boldog?-nézek tenger kék szemeibe. 

-Nem,soha és te?

-Azt hiszem, nagyon régen.

Még maradtunk egy kis ideig.Beszélgettünk, mesélt a húgáról, a múltjáról és én is meséltem. Úgy érzem most közelebb kerültem hozzá.A nap is lement lassan igy mi is visszamentünk a kollégiumba, hisz holnap korán reggel indulunk haza. Fáradt voltam,de felszabadult. Ahogy beértem a szobába Scarlett azonnal faggatni kezdet és én meséltem neki igy az idő csak repült. Reggel nagyon fáradtak leszünk az nem kérdés.

Sziasztok! Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. Mit gondoltok Braydenről? Ha tetszik a történet jellezzétek. Következő részben találkozunk.Sziasztok!