Látom Őt!

34. Rosa

Minden ember életében van olyan pillanat amikor legszívesebben megállítaná az időt és sosem indítaná el. Nos, nálam ez a pillanat tegnap este volt. Ott feküdni valaki mellkasán aki a világot jelenti számodra, akit úgy érzed a szerelmed is lehet egy életen át az mindent megér. Tudjátok azok a pillanatok mikor hallod a szívverését, mikor a szuszogását hallgatod reggel és mielőtt felkelnél őt nézed ahogyan alszik.Aztán a reggel mikor megölel majd a reggeli. Aztán jön az élet fintora és csengetnek. Brayden-nel kérdőn összenéztünk, a fiú megrántotta a vállát majd felállt a székről és az ajtóhoz sietett. Brayden nem jött vissza csupán beszélgetés foszlányok hallatszottak majd a bejárati ajtó újra csapódott és berohant két nagy táskával a kezében Justin.

-Jó reggelt Ros.-ölelt meg és ledobta a csomagokat. Mögötte Charlie futott be a kezében vagy 10 darab cukorkás tasakkal, majd Blake még több táskával és végül Jessica. Felálltam a székről és a szekrényben pakolászó Jess-hez léptem.

-Ki jött Brayden-höz?-a lány megfeszült bárhogy nem mutatta. Nem fordult felém, ami még jobban aggasztani kezdett.

-Csak egy barátja.-vont vállat és tovább pakolászott. A pultnak dőltem és nagyot sóhajtottam mikor Justin kiáltott fel.

-Samantha de régen láttunk.-fintorgott a fiú.Felkaptam a fejem és éreztem ahogy valamit a hátamba vágnak, de csak ezután jött a java.

Egy platina szőke hajú, kék szemű lány tipegett be magassarkúján és egy piros ruha fedte karcsú alakját. Nyálasan mosolygott, de ahogy láttam a többiek arcán nem igazán a barátságos tekintet volt mondható. Brayden még mindig a tegnapi fekete ing, fekete nadrág kombinációjában jött be. Arca megtört volt és döbbent,haragos és mérhetetlenül szomorú, de amint belépett a nappaliba a menő és macsó üzletember álarcot vette fel. Ez annyira nem ő volt és egyre jobban csak rosszabbat sejtettem.

-Mi járatban nálunk Samantha?-fordult felé Charlie. Próbálta a műmosolyt de a megvetés jobban kitűnt.

-Oh, csak a gyerekem apjához jöttem.Mostantól veletek fogok lakni!-örömködött a szőke. Ott abban a pillanatban szerettem volna elásni magam. A tört beljebb nyomták és jól megforgatták a hátamban majd még pofon is csaptak, sőt még a villám is belém csapott. A döbbenettől ajkaim elnyíltak, könnyek marták a szememet, de nem sírtam bármennyire összetörtem. Brayden lehajtott fejjel állt a falnak dőlve. Blake kezéből a fém kanál kiesett és hangosan koppant a földön. 

-Hogy mi van?-pattan fel a kanapéról Justin.

-Nem sokára jövök.-szólalt meg a szöszi majd Brayden-höz tipegett és egy nagy puszit adott a szájára.-Egy órán belül jövők szívem.-mosolygott a fiúra majd kitipegett.

-Hülye picsa.-mormog mellettem Jessica.-Még is mit gondoltál te vadbarom?- vonja kérdőre Jess azonnal a sokkoltan álló fiút.

-De..én...de...ezt...-dadogott elképedve.A többiek mind rám emelték a tekintetüket és lassan Brayden is felém fordult. Mély levegőt vettem majd Brayden elé sétáltam és megpofoztam. Minden erőm és minden dühöm csattant a fiú arcán. A könnyeim egyre gyorsabban jöttek.-Sajnálom...én...-de nem tudott semmit mondani, mert megfordultam és ott hagytam. Hallottam mögöttem még Jess hangos kiabálását.

-Te egy akkora barom vagy!-üvöltött a fiúval. 

Berohantam a szobámba és az ágy mellé csúsztam a földre. Felhúztam a lábaim és átöleltem a térdem majd a könnyeim eleredtek és sírásban törtem ki. Elég volt ez a sok teher. Épp, hogy kicsit sikerült elfelejtenem Brayden-t legalább annyira, hogy ne fájjon ennyire, majd újra belépett az életembe és felforgatta azt, most pedig már nem csak a szakadék szélén vagyok hanem egyenesen belelöktek a szakadékba.Tudtam, hogy itt a vége, ennek ennyi volt. Ha igaz és minden jel arra mutat, hogy igaz és Brayden-nek gyereke lesz akkor nem állhatok az útba. Egy gyereknek meg kell adni, hogy apával nőjön fel. Nem érdemli meg az a pici élet, hogy ne legyen meg mindene, mert ez nem az ő hibája.Jess rontott be az ajtón majd mellém ült és erősen megölelt. A nyakába sírtam, kieresztettem mindent amit csak tudtam. Jess csöndben a hátamat simogatta. Miután egy kicsit jobb lett elváltam tőle.

-Köszönöm!-szipogtam a lány pedig a kezembe nyomott egy zsebkendőt. 

-Minden rendben?-simogatta meg a hátamat és biztatóan a szemembe nézett.

-Megint minden széthullik körülöttem.-nevettem fel keserűen. 

-Tudod, hogy mi itt vagyunk neked igaz?-felnéztem zöldes szemeibe.

-Igen.-bólogattam.

-Figyelj, nem biztos, hogy a gyerek Brayden-né. -biztatott, de megráztam a fejem.

-Akkor sem tehetem azt, hogy közéjük állok. Nem érdemli meg az a gyerek. Ő nem tehet semmiről, csak Brayden.-sírtam el újra magam.

-Mit akarsz tenni ezután?-ölelt magához.

-Haza szeretnék menni.-Jess bólintott majd magához szorított.

-Pakolj be, elviszünk a fiúkkal.-végig simított a vállamon majd kiment. Nem sok holmimat szedegettem össze. Lentről hangos kiabálás hallatszott majd erős léptek végül a szoba ajtóm kicsapódott.  Brayden szinte sírva rohant oda hozzám.

-Maradj kérlek, beszéljük meg.-kérlelt és megragadta a kezemet és összekulcsolta ujjainkat. Kihúztam az ujjaimat majd megráztam a fejemet.

-Ezt már nem tudod jóvá tenni Brayden.-folyt végig egy könnycsepp felduzzadt arcomon.-Ennek itt a vége. Nem érdemli meg a gyereked, hogy apa nélkül nőjön fel.

-Megoldjuk csak maradj velem.-a szeméből egy könnycsepp folyt ki. Megráztam a fejem majd elé léptem.

-Tudom, hogy jó apa leszel.-simítottam meg az arcát majd kiléptem a szobából. Amint leértem a nappaliba a három fiú felsorakozva bús tekintettel néztek rám.

-Biztos ezt szeretnéd?-kérdezte elém lépve Justin.

-Biztos.- bólintottam. Justin szoros ölelésbe vont. Olyan erősen öleltem mint még soha ezalatt a néhány nap alatt.

-Vigyáz magadra!-suttogta a fülembe majd elvált tőlem.Charlie is erősen megölt és egy puszit nyomott a fejem tetejére. Elbúcsúztam tőlük majd Blake és Jess után mentem a kocsi felé. Még visszafordulva láttam Braydent a lépcső alján piros szemekkel meredt rám. Meghasadt a szívem így látni őt. Mély levegőt vettem és kiléptem a házból.

A kocsi ablakán kibámulva megint csak az jutott eszembe, hogy újra és újra beleesek a szakadékba és egyre nagyobb sebbekkel a szívemen. Már nem érdekelt semmi és senki. Épp, hogy visszakapom elvesztem és most van az a pont mikor már örökre elvesztettem. Az új családjával van és a gyerekét várja, bárhogy akarom sehogy sem férnék bele ebbe a képbe.A mi történetünk ezen a ponton fulladt meg. Vége van és amint beteszem a lábam a házba minden visszakerül a régi vágányra.Semmi sem lesz ugyan olyan még is meg kell próbálnom. Ahogy mondják: Ha szereted elengeded!Viszlát Brayden!

Leparkoltunk a panel házunk előtt. Amint kiszálltunk a kocsiból Jess a nyakamba borult sírva. Olyan szorosan öleltük egymást mint akik ezer éve barátok pedig csak pár nap volt az egész és még is életre szóló kötelék lett köztünk.

-Jövünk még rendben?-vált el tőlem könnyes szemekkel.

-Remélem is.-nevettem el magam keserűen majd újra megöleltem. Jess letörölte a könnyeit majd arrébb állt. Blake szomorú tekintettel vizslatott.

-Ne legyél ennyire feszes.-nevettem el magam.

-Nagyon vigyáz magadra!-puszilta meg a fejem tetejét.

-Találkozunk még.-mosolyogtam rájuk majd elindultam a háztömb felé.

Egy korszak lezárult most bennem. Amint beléptem a lakásba a bátyám fáradt tekintette fogadott. Amint meglátta kisírt szemeim mellém lépett én pedig a nyakába borultam. Itthon vagyok! Köszöntelek nyugis élet! Vizslát Brayden! Viszlát múlt!

-------------------------------------------

Sziasztok!
Itt is az új rész! 
Mit gondoltok ennyi volt? Rosa és Brayden történetének szála most két felé oszlott. 
Véleményeteket várom! <3