Látom Őt!

28.Rosa

A karácsonyfa illata lepte el az iskolánkat. Halk ünnepi zene morajlott a sulirádióban.Az ünnepi hangulat bizsergette a testem. Steve nevetve méregetett ahogyan épp a kabátomat vettem magamra. Vége a napnak, már csak egy nap és itt van a téli szünet. Will, Scarlett,Joshua, Steve és én együtt fogjuk ünnepelni  a karácsonyt és az új évet is. Steve terve szerint újévi bulit rendeznek a volt sulis barátai igy arra fogunk menni. Steve mellettem nevetve toporog.

-Most miért nevetsz?-állok a fiú elé.

-Meddig lehet készülődni mikor csak egy kabátot kell felvenned?-dacosan elém áll.

-Tudatom veled, hogy van még egy sálam és egy sapkám is.-amilyen komolyan csak tudtam ezt a mondatott mondani annyira hallatszott nevetségesen. Hangos nevetésben törtünk ki majd a kijárat felé vettük az irányt. Amint kitárult az ajtó a hó illata és a hideg fuvallata csapta meg az arcomat.

-Annyira várom már hogy anya édes sütijei a számban legyenek.-szólal meg a mellettem lépkedő fiú. Hangosan nevetni kezdtem,amikor a szemeim egy fiúra tévedtek. 

Annyira ismerős volt, a szivem erős dobogásba kezdett.Ott volt Ő. Ott állt a kocsijának dőlve. Éreztem,hogy ő az csupán nem akartam elhinni, hogy itt van,hogy újra látom. Haja dúsabb és hosszabb lett. Szemei még kékebben ragyognak.Arca annyira megtört, annyi fájdalom tükröződik benne. Lefagyva néztük egymást. Nem mozdultam, lábaim a földbe gyökereztek, már nem éreztem a hideget, már nem fáztam. Tényleg Ő az vagy megint képzelgek? Lassú léptekkel közeledni kezdett felém. Szivem még erősebben dobogott. Kapkodtam a levegőt, mintha a tenger habjai nyelnének el. Csupán pár méterre előttem megállt, nem mozdult, nem sétált tovább. Előttem áll kiről azt hittem végleg kilépett az életemből. Van rá esély, hogy újra az életem szerves része legyen? Még hetek elteltével sem múlt az érzés, még mindig az életem középpontja. Ő ki összerakott majd széttört. Képes lenne újra összerakni? 

-Szia.-mély hangját szelid mosollyal kisérte. Kirázott a hideg és ez nem a tél zordja ez mind miatta van. Utálnom kellene, hogy itt hagyott, hogy eltűnt egy szó nélkül és most még is csak meg akarom ölelni.

-Szia.-hangom erőtlen. Sirás mardossa a torkomat.

-Ugyan olyan szép vagy mint mikor elmentem.-lép még közelebb hozzám.

-Beszéljetek meg várlak a Sweetbe.-suttogja a fülembe Steve. Bólintok majd nézem ahogy a fiú elsétál mellőlem. 

-Szóval ő az új barátod?-hangjából kihallatszik a gúny ahogy Steve-ről beszél.

-Nem vagyunk együtt.-válaszolom.-Hogy hogy visszajöttél? -fonom össze a karjaimat.

-Látni akartalak.Tudod mennyire hiányzol?-fájdalom hallatszik a hangjában ami tőrként éri a szivem.

-Akkor miért hagytál el?-szemeim megtelnek könnyel, de még tartom magam.Lehajtotta a fejét.-Erről beszélek, sosem szerettél.-egy könnycsepp csúszik végig az arcomon.

-Anya kórházba került, apa pedig megtiltotta hogy a közeledbe legyek vagy neked és a családodnak esik baja. Nem hagyhattam, hogy bajod essen.-emeli fel a fejét. Szemeiben könnyek terülnek el. Összeszorul a szivem igy látni azt az embert aki a világot jelenti számomra. Közelebb léptem hozzá  majd a nyakába vettetem magam és amilyen szorosan csak tudtam megöleltem. Éreztem szaggatott levegővételét. Annyira jó volt újra érezni a közelségét. Mellette önmagam vagyok,úgy érzem vagyok valaki a világban, mellette vagyok boldog. 

-Most már itt vagyok melletted.-még erősebben szoritom.

-Sajnos nem.-tol el magától.Kérdőn felhúzom a szemöldököm.

-Hogy érted?-kétségbeesetten tekintek rá.

-Most anya mellett kell lennem és nem akarom, hogy bajod essen, most sem szabadott volna ide jönnöm, de valamit el kell mondanom.-néz a szemeimbe. Úgy érzem a szivem már a torkomban dobog az idegességtől.

-Mit kell mondanod?-nem válaszol, lehajtja a fejét és a földet méregeti. 

-Már oly régóta jár a fejemben, oly régóta titkolom pedig már el kellett volna mondanom.-felemeli a fejét és szemeivel az én szemeimbe mélyed.-Már az első pillanatban volt benned valami, valami más mint a többi lányban, már ott tudnom kellett volna, hogy elcsavarod majd a fejem, de csak akkor döbbentem rá arra, hogy mennyire fontos is vagy nekem és, hogy mennyire szeretlek mikor már túl késő volt. Tudnod kell, hogy mindent megtennék érted, te vagy az a lány aki az életet jelenti számomra,ki boldogságot adtál nekem. Megváltoztattad az életemet és ezt tudnod kell,mert nekem te vagy a leggyönyörűbb és imádom mikor veszekedsz velem, mert neked van igazad még ha nem is mindig.Tudnod kell, hogy te vagy az a valaki aki egyben felforgatta és jobbá tette az életem. Annyi kérdőjel volt a fejemben,sőt még van is, de egyben biztos vagyok, mégpedig, hogy senkit sem fogok tudni igy szeretni mint téged. Együtt maradunk e vagy sem azt nem tudom, de téged évek múlva sem foglak feledni, veled vagyok egy egész! -amint az utolsó szó is elhagyta a száját hangos sirásban törtem ki. Tudtam, hogy ő a másik felem és most már semmi kétség sincs bennem. Zsebébe nyúlt majd egy fekete dobozt vett ki onnan. -Ezt neked hoztam, azt akarom, hogy emlékezz rám, bárhol legyél,bármilyen távol tőlem!- kezében egy nyakláncot tartott aminek a végén egy fél sziv volt. A nyakamba tette, mintha mindig is ott lett volna a helye. Az ő nyakában a sziv másik fele csillogott. Szemei könnyektől csillogóan nézett rám. Kezeit az arcomra csúsztatta lassan megsimitott majd közel húzott magához és megcsókolt. A világ lassulni kezdett körülöttem. Ajkai olyan puhák voltak, meleg tenyere a biztonságot nyújtotta számomra. Sosem akartam elengedni.Azt kivántam bárcsak sosem lenne vége ennek a csóknak, de minden pillanat elillan. Ajkaink elváltak egymástól, a hideg levegő csapta meg az arcomat. Könnyek lepték el a szemeimet.

-Visszajövök megigérem! Szeretlek!-majd egy utolsó csókot adva újra kilépett az életemből. Néztem a távolodó alakját majd az autót amint eltűnik a tél fehérségében. 

Sziasztok! Jelentem, hogy visszatértem! Újra lesznek részek, minél többet fogok hozni. Ne haragudjatok, hogy nem volt rész, de rengeteg dolgom van és nem volt netem, hogy posztolni tudjak, viszont most már van és újra folytatom a történetet! Hogy tetszett ez a rész? Következőt is hozom nemsokára!