Látom Őt!

27.Brayden

Már csak távolról nézem. Nem érinthetem és nem lehetek mellette amikor szüksége van rám.  El kellett engednem és hagynom kell, hogy egy hozzá illő fiút kapjon. Elengedni nem tudtam, valami köt hozzá amit nem engedhetek el. Most, hogy anya kórházba került, egyre gyengébbnek érzem magam, már nincs senki mellettem aki fontos számomra. Itt ülök anya kórházi ágya mellett.Egyedül én vagyok itt. Apámat nem érdekli, a bátyám pedig csak annyit fűzött hozzá, hogy ő tegnap volt bent. Tulajdonképpen a szüleim sosem szerették egymást. Anyám túl fiatal, apám pedig jóképű,pénzes férfi volt. Sosem volt meg közöttük a szikra. A bátyám apámra hasonlit igy tőle se lehet sok mindent várni.Csak ülök és nézem a nőt aki világra hozott és apám makacs természete ellenére is mellettünk maradt és most még is ő van itt. Mindenki eltűnik körülöttem. Annyira más volt minden régebben. Lányok a lábam előtt hevertek,a fájdalmamat eltudtam nyomni. Buliztam, haverokkal lógtam. Aztán beléptem abba az átkozott iskolába és megálltam a szekrények előtt és jött Ő. Tisztán emlékszem arra a pillanatra amikor elsőnek láttam meg.Csapzottan futott fel a lépcsőn, esőcseppek a hosszú szempilláján libegtek. Ő még is mosolygott és odajött hozzám,hiába mutattam a rossz fiút ő nem foglalkozva a kemény modorommal vidáman lépkedett a teremig. Nem érdekelte, hogy tudomást sem akartam venni arról, hogy segit.Nem birtam sokáig, amint megláttam, hogy csupa festék a bájosan ragyogó arca nevetésben törtem ki. Annyira aranyos volt, annyira egyedi.Ő megmutatta a valódi énjét ha tetszik nekem, ha nem. Minden egyes nap gondolok rá. Éjjel-nappal, minden percben, minden levegő vételnél ő ott van. Egymást követő pillanatokban megfordul a fejemben az az egyszerű kérdés: Mi lett volna ha...? Ez mindenkinek ismerős, minden embernek más a vége, de az eleje ugyan az. Mi lett volna ha nem hagyom ott? Mi lett volna ha nem töröm össze őt és magamat is? Mi lett volna ha aznap mielőtt végleg kilépek az iskola ajtaján még visszafordulok és megcsókolom? Annyi kérdés van, de ez már mind a múlt kérdése. Erősen megszoritottam anya kezét, egy könnycsepp végül kibukott a szememből. Békésen alszik én pedig mellette török össze. Sosem akartam ezt.

-Tudod anya van egy lány. Sose meséltem róla, pedig annyiszor kérdeztél tőlem, érdeklődtél.Én viszont tudomást sem vettem rólad. Berögződött a fejembe az,hogy te is ugyan olyan vagy mint apa,hogy téged sem érdekellek, de ez nem igy van igaz? Tudnod kell, hogy én mindig szerettelek, felnéztem rád. Mindent megcsinálsz a házban, gondoskodol rólunk, sőt még dolgozol is mellette. Igazi kincs vagy, ugye tudod? Szóval, hol is kezdjem.Van egy lány aki nagyon fontos lett számomra. Tudod ő különleges, nem olyan mint a többi, nem olyan mint a régebbi barátnőim.Ő sose volt mű, egy egyszerű lány zűrös múlttal. Láttad már őt, tudom, hogy nem vagytok jóba a családjával, de tudjátok jól, hogy régebben is valami felfoghatatlan kötődés miatt lettünk mi elválaszthatatlanok, ami most felerősödött. Van egy érzés, egy robbanás amikor már csak egy arc van előtted, mikor az ő neve hallatán mosolyogni kezdesz. Nem tudom elmondani mi ez, de köt hozzá. Ő nem tökéletes, nem a legszebb a világon, nagyszájú és hamar összelehet törni még ha azt is mutatja, hogy ez képtelenség, nekem ő még is tökéletes, minden lány eltörpül az ő szépsége mellett és szeretem hallgatni ahogy vitázik velem azzal a nagy szájával.A mosolya boldogságot sugárzik belőle. Biztosan kedvelnéd. Tudod ő nagyon hasonlit rád. -csuktam be a szemem. Anya meleg tenyere végigsiklott az arcomon. Rápillantottam. Nehezen, de mosolygott rám, szeretet csillogott szemeiben.

-Ha szereted küzdj érte. Hagy érezze, hogy nem önszántadból hagytad el hanem apád hülye feje miatt. Valóban szép lány, tudod én mindig kedveltem, csupán apád volt az aki minden áron jobb akart lenni. Mindig is láttam azt ahogyan egymásra néztetek és ez most sem változott. Nem beszéltél még senkiről igy. Nem akarok a boldogságod útjában állni és apáddal pedig ne foglalkozz. Csak menj és beszélj vele, hogy tudja nem a te hibád és hogy te igazán szereted őt.Tudod apád is nagyon jó ember volt egykor. Megértő és minden áron küzdött értem. Ő ott volt mikor más nem. És tudod én is mindig szerettelek sőt a húgodat is sokszor voltam meglátogatni, persze erről senki sem tudhatott,nem kellett a veszekedés, de tudd, hogy nekem mindegyikőtök fontos és te vagy a legtalpraesettebb fiam. Tedd meg a lépést az egyedüli lányt aki megdobogtatja a szived szerezd vissza.-mosolyog rám és megsimitja az arcomat.

-Mit mondjak neki?-kétségbeesetten pillantok anya felé.

-Amit nekem is.Az igazat arról,hogy mennyire szereted.

-Te vagy a legjobb.Szeretlek anya!-puszilom meg.

-Én is!És most nyomás.-mutat az ajtó felé.

Kifutottam a szobából majd kiléptem a kórház fotocellás ajtón.Beültem a kocsiba majd amilyen gyorsan tudtam elhagytam a kórházat.Egészen az iskoláig hajtottam. Leparkoltam a suli előtt majd kiszálltam az autóból és a kocsinak dőltem. Ott álltam a suli parkolójában és vártam. Csak álldogáltam és vártam arra, hogy megláthassam a mosolyát, a szemeit, a rózsaszin haját, őt. Nem tudom mennyi idő telt el. Csak mentek a percek, amikor meghallottam egy hangot. Azt a hangot amelyet már egy hónapja hallani akarok. Hallottam a nevetését,azt az édes hangot.A szivem eszeveszetten kezdett verni. Megfordultam amikor megpillantottam őt és mellette álló szőke hajú fiút. Nevetve léptek ki a suli ajtaján. Nem hittem,hogy ennyire fájni fog ha mással látom. Ha más érinti, más nevetteti meg, más láthatja minden nap a mosolyát. Be kell látnom nagyon fáj, még jobban mint amire képzelni tudtam volna. Villámcsapásként ért a látvány. Lefagyva álltam és néztem rá. Újra csak őt látni!

Sziasztok! Új rész!!!!Tudom, hogy nem hoztam részt, de mivel elkezdődött a suli igy nagyon sok dolgom van.Remélem megértitek, de ahogy tudok, hozok részt! Irjátok meg, hogy tetszenek a fejlemények! Jó olvasást!