Látom Őt!

19.Rosa

Szó nélkül rohantam ki a házból. Túl sok volt ez nekem egyszerre, túl gyorsan. A gondolataim összekuszálódtak, elvesztem a saját gondolataim útvesztőjén. Az első könnycsepp kigördült a szememből majd végig folyt az arcom vonalán. El akartam menni és most egy darabig senkit sem látni. Elindulhattam volna gyalog is haza vagy futva, de nem, még is volt egy valaki akire szükségem volt, éreztem a szivem mélyén,tárcsáznom kellett,sose hittem, hogy ő lehet az a valaki akire most szükségem van, de annyi minden után amin átmentünk ezalatt a pár nap alatt, hogy már nem volt kérdés hogy szükségem van rá mint barát. A telefonom elővéve azonnal hivást inditottam.

-Szia! Na milyen a buli?-szól bele incselkedő hangon.

-Értem tudsz jönni?-próbálom visszatartani a kitörni készülő sirásomat. 

-Valami baj van?-hangja aggódóan cseng a telefonban. 

-Szükségem van rád.-sirtam el magam.

-Azonnal megyek, küld a cimet.-ennyit mondott és kinyomta. Mögöttem léptek hangja hallatszott. 

-Rosa kérlek várj!-Scarlett hangja a sirás határát feszegeti. Lassan felé fordultam, hangosan vette a levegőt.

-Mióta?-fonom össze a karjaimat. -Csak ennyit mondj el! Mióta?-kérdezem meg újra. Csönd van még mindig. 

- A bál estéje óta.Ezért kerültelek, én nem akarok veled rosszba lenni. Te vagy a legjobb barátnőm!-sirja el magát. Egymás után folynak a könnyeim. Mellettünk leparkol a méregzöld autó. Brayden kiváncsian fürkész az ablakon keresztül.

-Egyenlőre hagyj békén, ennyit kérek.-lehajtom a fejem majd beülök az autóba.Brayden csöndben vezet. Nem szólal meg csak vár még magamtól kezdek beszélni. Csak megyünk, az eső lassan cseperegni kezdett tükrözve a hangulatom. A fejem a hideg ablaknak döntöm. Az utcákon rohanó embereket fürkészem ahogyan az eső elől húzódnak be egy száraz helyre. Olyan megtörtnek érzem magam, mintha egy felem meghalna. Talán nem is az fáj amit tett hanem annál inkább az hogy ő tette és nem más. Elhaladtunk a panel házunk mellett, kérdő tekintettel fordultam Brayden felé.

-Hova megyünk?-felém fordul egy halvány mosollyal az arcán.

-Majd meglátod.-kacsint majd újra az út felé fordul. 

Tiz perc után leparkoltunk egy nagy ház előtt. Falait krémszinűre festették. Barátságos kinézete volt az egésznek. A ház előtt virágos kert hevert, amik a lassan téli időjárás miatt már hervadoztak. Brayden még mindig nem mondott semmit, szó nélkül ragadta meg a kezem majd maga után húzva beléptünk a meleg helységbe.Brayden a folyosó vége felé indult igy követtem. Az emberek egymás után jöttek mentek, mindegyikőjük köszönt Brayden-nek amit furcsálva néztem. Hol vagyunk, hogy ennyire ismerik? Beléptünk egy szobába ahol rengeteg gyerek játszadozott.Nem lehettek többek 5 évesnél. 

 -Brayden!!-kiállt fel egy kislány. Barna haja szanaszét forgolódik ahogy a fiú felé fut majd a karjaiba szalad és erősen megöleli. Brayden felkapja az ölébe majd egy puszit nyom az arcára.-Hoztál nekem valamit?-kérdezi az ölében mosolygó kislány. 

-Beszeretnék mutatni nektek valakit.-teszi le a kezében lévő lányt majd mellém lép.-Ő Rosa és megszeretne ismerni titeket.

-Ő a bajátnőd?-szólal meg egy kisfiú. Szőke haja párosodik a kéken vibráló szemeivel.

-Ő csak egy barát.-pillant rám Brayden majd elmosolyodik és visszafordul a gyerekekhez. A fiú mellé lépek majd a füléhez hajolok.

-Hol vagyunk?-suttogóm. Felém fordul, nagy mosoly terül el az ajkain. 

-Az árvaházban.-amint ezt kimondta az arcom döbbenté változott. Ő ide jár? A gyerekek körénk gyűltek igy nem tudtunk tovább beszélni. 

xxxxxxxxxxxxxxxxx

Az idő csak repült, a percek órák lettek. Olyan jól éreztem magam a gyerekekkel, elfeledtették velem az összes problémám, minden rosszat ami addig történt.Elbúcsúztunk tőlük majd Brayden-nel az oldalamon nevetve sétáltunk a kocsihoz. Nem tudtam mennyi az idő, csupán a fáradtságot éreztem. Amint hazafelé indultunk úgy éreztem végre van erőm sirás nélkül elmondani mindent Brayden-nek.Felé fordultam, még nem szólaltam meg, újra előjöttek az emlék képek, ajkaim lecsüggedtek. Mélyen beszivtam a levegőt és erőt vettem magamon.

-Scarlett és Joshua csókolóztak.-mondtam ki a történteket. Újra az a kép került a szemem elé.

-Mi van?-kapja felém a fejét.

-Emiatt borultam ki.-magyarázom meg.

-Tetszik neked Joshua?-fordul az út felé. Kérdése meglepett, ami az arckifejezésemen is látszik.

-Igen vagyis nem tudom.-gondolkodtam el.-Talán inkább az fáj hogy pont Scarlett csókolta meg.-hajtom le a fejem.

-Az zavar, hogy ő előbb csókolta meg?-még mindig nem néz rám. Hangja halkul ahogy teszi fel a kérdéseket.

-Nem! Szeretném, hogy boldog legyen, de pont Joshua-t csókolta meg.-magyarázkodom.

-Nem tetszik, de még is zavar, ez nem fura?-pillant felém.Elgondolkodom. Talán tényleg nem az zavar, hogy Joshua volt az hanem annál inkább az a baj, hogy Scarlett tudta, hogy érzek vagy éreztem valamit a fiú után még is megcsókolta. 

-Szerinted beszélnem kellene vele?-pillantok felé.

-Legjobb barátnők vagytok, ne egy ilyen dolog álljon közétek amit meg is tudnátok beszélni. -igaza volt, de képtelen voltam beismerni ezt. Egészen hazáig nem szólaltam meg csupán a gondolataim útján pörögtem. Miután hazaértünk fáradtság telepedett a szemeimre. Végig dőltem az ágyon és becsuktam a szemeim.Mellettem besüppedt az ágy.

-Minden rendben?-hallom meg Brayden mély hangját. Kinyitom fáradt szemeim. Kék iriszeivel fürkész, arcát halvány lámpafény emeli ki.

-Igen, azt hiszem.-mosolyodom el. Mellém feküdt majd karját nyújtotta.

-Hosszú nap volt, jössz?-aranyosan elmosolyodik. Kérdőn felhúzom a szemöldököm. Ő most tényleg azt akarja, hogy a mellkasára feküdjek?  Végül bólintottam és közelebb bújtam hozzá. Fejem a mellkasára hajtottam és azonnal el is nyomott az álom.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Másnap reggel kipihentnek és nyugodtnak éreztem magam. Nagy mosollyal ébredtem. Brayden még mélyen aludt igy csöndben kimentem a konyhába reggelit csinálni.Miután készen voltam vele visszamentem a szobába, hogy felébresszem Braydent.Amint beléptem a szobába a fiú az ágyon hason fekve aludt. Olyan nyugodt volt mint egy ártatlan kisgyerek.Közelebb mentem hozzá majd beletúrtam szőkés barna hajába.

-Jó reggelt!-keltegettem. Morgott egyet, de nem kelt fel.-Brayden!!!-löktem meg egy kicsit.

-Hagyj még aludni.-dünnyög.

-De mennünk kell!-rángatom tovább.

-Hova?-fúrja arcát a párnába.

-Csodákat keresni és élvezni az életet!- ültem le az ágyra.

-Én pont most is élvezem, mert alszok.-komás arckifejezéssel rám pillant.

-Csináltam reggelit.-incselkedek vele.

-Na jó talán felkelek.-halvány mosollyal néz rám.

-De gofri van.-pattanok fel.

-Oké megyek.-ül fel az ágyon majd öltözni kezd. Kimegyek a konyhába, hogy kirakjam a reggelit. Épp két poharat próbáltam leszedni a szekrény tetejéről majd megfordultam amikor Brayden lépett be a konyhába én pedig egyenesen ráestem. A poharak koppanva értek a földre. Néztem azokat a kék szemeket és minden egyes alkalommal elveszem bennük. Rejtély ez a fiú még is van benne valami amivel megfejthetném. Mozdulás nélkül fürkésztük egymást. Éreztem a gyors szivdobogását, a szabálytalan levegővételét, de még sem erre figyeltem csak rá!

Sziasztok! Itt is van a következő rész! Remélem nem lett túl unalmas. Irjátok meg, hogy milyenek találjátok! Következő részben találkozunk!