Látom Őt!

33. Brayden

Órák óta a szobájában van. A terasz lépcsőjén ülök és talán még jobban szét vagyok esve mint eddig. A hideg téli szél miatt kiráz a hideg, de nem gombolom össze az ingem, egy helyben ülök és nem mozdulok,elég az ha a gondolataim megállás nélkül pörögnek. Csak nézem a kertet amit most hó lep el és a távolban lévő erdő kopasz fáit. Olyan kopár minden még is szép, a hó ad neki egy pluszt, számomra ennek a helynek  Rosa ad egy pluszt. 

-Nem akarsz beszélni vele?-összerezzenek, de nem mutatom. Justin leül mellém és a tájat nézi. Percekig nem válaszolok és a fiú ugyan úgy ül és várja a válaszom. Kevés barátom van, de az a kevés még is többet ér.

-Haragszik rám.-szólalok meg végül. Felém fordul és elneveti magát.

-Téged ez mióta gátol?-teszi fel az ésszerű kérdést.-Komolyan szörnyeteget akarsz játszani ha herceg is lehetnél?- kérdőn felemelem a szemöldököm erre a hasonlatára.

-Mindig is szörnyeteg voltam.-fordulok vissza a táj felé.

-Sosem voltál az és ezt ő is látja.-teszi a kezét a vállamra.-Menj oda és kopogj be, mond el neki az igazat, ha szeret megbocsájt.-Justin felé fordultam.Igaza volt, de jobbnak láttam ha haragszik rám.

-Mikor lettél te ilyen bölcs?-nevetem el magam.

-Velem született tehetség.-húzza ki magát amin mindketten elnevetjük magunkat. A fiú feláll majd visszamegy a házba. 

Tudtam mit kellene csinálnom, de nem láttam jónak. Azt akartam, hogy utáljon és könnyebben elengedjen.Nem kellett belekeverednie és minél hamarabb ki kell szállnia.Még is erőt vettem magamon és fellépkedtem az emeletre, de az ajtaja előtt megtorpantam. Kopogásra emeltem a kezem majd visszahúztam. Élesen beszívtam a levegőt majd bekopogtam. 

-Mit akarsz?-kiáltott ki.

-Megbeszélni a dolgokat.-nem hagyhattam, hogy a hangom megtörjön.

-Azt hiszed egy bocsánattal elintézted?-hangja feszült és ideges. Ökölbe szorítom a kezem.

-Azt mondtam beszélnünk kell!-emeltem fel a hangom.

-Nekem csak ne parancsolgasson Mr.Seggfej.-gúnyos hanglejtéssel ütött vissza.

-Tudod mit akkor maradj bent engem egy cseppet sem érdekel mi van veled.-csaptam az ajtóra majd megfordultam.-Hisztis.- dühöngve vonultam be a szobámba. 

Amint beértem olyan erővel csaptam be az ajtót, hogy az egész ház beleremegett. Lesöpörtem az asztalról mindent.A fehér papírok szálltak a levegőben, a ceruzák hangos koppanással estek a földre.Törtem, zúztam, a whisky-s üveget egyben lehúztam majd az is a földön végezte. Szilánkosra tört amely erősen megvágta a kezem, a vöröslő vér azonnal csöpögni kezdett végig a kezemen. Nem nagyon érdekelt így csak egy ronggyal betekertem majd leültem az ágyra és a hajamba túrtam. Kezeimet megtámasztottam a térdemen és a földet pásztáztam. Mikor lettem én ilyen? Megfogadtam, hogy nem leszek olyan mint apa még is mióta anya meghalt egyre jobban az leszek kit a világon minél jobban utálok. Már szinte senki nincs mellettem. Egyetlen tartó személy meghalt és azóta mélyen zuhanok napról napra lejjebb és lejjebb. 

Csönd hallatszott a házból, valószínű már mindenki alszik. Lementem a konyhába, majd vízet töltöttem a pohárba és leültem a pulthoz. Halk léptek hallatszottak mögülem. Lassan fordultam meg. Engem nézett az igéző barna szemeivel.Az én fekete pólóm fedte testét, de kecses lábait semmi sem takarta. Még láttam a haragot és éreztem, hogy feszült lett. Se szó, se beszéd a hűtőhöz lépett, és egy epres joghurtot kivéve egy kanál után kutatott és egy tányér után, de a desszertes tálak csak a szekrény legfelső polcán voltak. Néztem ahogy pici kezeivel a tálért nyújtózkodik. A szívem nagyot dobbant minden egyes kis mozdulatánál. Mögé álltam és levettem egy tálat, majd a pultra tettem. Nem mozdult, éreztem ahogy megfeszül a teste miközben mellkasom a hátához simul. Kezeit a pulton tartotta. Jobb kezemet a hasára tettem várva arra, hogy ellöki, de nem tette csak állt és nem mozdult.