Látom Őt!

II/ 13. Rosa

Amilyen gyorsan jött ez az utazás olyan gyorsan is ment. Alig pár pillanat volt az egész még ha napok is és már a kocsiban ültem hazafelé tartva. Visszafelé már Brayden mellett ültem az anyósülésen és a két másik kocsi követett minket. Úgy éreztem eléggé kipihentem magam, de kedvem ennek ellenére sem volt ahhoz, hogy a monoton mindennapokhoz visszamehessek.  A ház előtt leparkoltunk, nagyjából mind a három autó egy időben ért a panel ház parkolójába. Izgultam hisz Brayden még nem volt nálunk , bár fogalmam sincs mi miatt. A bejárati ajtó előtt megtorpantam ugyanis nyitva volt. Scarlett és Liam azonnal előre furakodtak mivel a mi dolgainkkal van tele a ház. Liam előre ment majd belépett a házba. Halkan lépkedtünk utána és közelítettünk a nappaliba. A szoba ajtaja mögül léptek hallatszottak majd a fiú belépett a szobába és egyszerre csendült fel az ő sikítása és Derek-é.

-Úr isten a frászt hoztátok rám! Azt hittem betörők vagytok.-teszi Derek a szívére a kezét.

-Mi azt hittük te vagy betörő.-lépek a fiú elé és elnevetem magam majd megölelem. 

-Oh, jól vagy.-szorít magához.-Amint megtudtam mi van jöttem ide, de ti nem voltatok itthon így vigyáztam a házra. Elvégre félig meddig én is itt lakom.-simítja kezét a tarkójára. Brayden tekintete megfeszül, kezeit ökölbe szorítja ahogy végigvezeti a szemeit a fiún. Derek is kiszúrja mögöttem, öklét ő is összeszorítja.

-Mit keresel itt?-sziszegi Brayden a fogai között.

-Történetesen itt lakom. A kérdés az te mi a francot akarsz itt?-vág vissza Derek. A feszültség oly feltűnő, hogy érinteni lehetne.

-A barátnőmhöz jöttem.-ördögi vigyor terül el Brayden arcán. Derek felém fordul hitetlen tekintettel.

-Te újra összejöttél vele azok után?-förmed rám.

-Derek semmi baj, mint tudod Nate mit csinált velem.Hidd el ő Nate-től teljesen eltérő. Brayden nem tört annyira össze,mert az nem az ő hibája volt.- védem meg a fiút ami igaz is. A napokban még a faházban voltunk a fiú elárulta mi volt, hogy a gyerek nem az övé és Samantha csak a nyakába akarta varrni és aztán lelépni. Én pedig otthagytam.Meg kellett volna győződnöm arról, hogy övé e a gyerek, de én megfutamodtam mint egy gyerek aki nem akar fájdalmat. Még mindig kísért a bűntudat nagyon erősen. 

-Honnan tudod te azt biztosra?-szemeiben a düh lángol.-Tudod te, hogy mennyit sírt? Hogy hány napon keresztül nem mozdult ki itthonról?Hogy nekünk kellett őt összerakni, mert összetörted? Hogy depressziós volt és aludni sem tudott?-vágja Derek idegtől kidülledt erekkel Brayden fejéhez.- Persze, hogy nem tudod, mert nem voltál itt, de mi igen. Minden este amikor rémálmai voltak, minden nap amikor kisírt szemekkel enni sem akart. Hol voltál te akkor? -láttam Brayden szemeiben, hogy könnyek kezdtek csillogni benne. Tudtam az arcvonásaiból, hogy a fiú szavai összetörték őt. 

-Derek állj le!-kiáltok a fiúra. Brayden-re vezetem a tekintetem, de a fiú bánattól megtört szemekkel rám tekint majd lehajtja a fejét és megfordul majd elhagyja a házat. Derek-re még egy utolsó szúrós pillantást vetek majd elhagyom a házat és a fiú után futok. 

-Brayden kérlek állj meg! -könnyek lepik el a szemem.-Brayden!!!-kiálltok utána. A fiút egészen a parkolóig követtem, csupán csak ott állt meg a kocsijának dőlve. A térdemre támaszkodtam és a levegőt kapkodtam. Miután kicsit lenyugodott a légzésem és végre helyére állt, a fiú mögé léptem. A kocsi motorház tetején támaszkodott összegörnyedt háttal. -Kérlek beszéljük meg!-érintettem meg a vállát. A fiú a kezét a vállán pihenő kezemre vezette majd finom mozdulattal ellökte onnan és megfordult. Szemeiben könnyek gyülekeztek, egy kövér könnycsepp végig gurult arcán. Egy erős mozdulattal letörölte és kék szemeit rám vezette.