The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

3.

Eddie
Megköszöntem az ízetlen, és az igazat megvallva eléggé undorító vacsorát, majd újra belevetettem magam az írás szépségeibe. Nevezhetném akár naplóírásnak is, de az olyan feminim... mindegy is. Az írás lenyugtat, kikapcsol és megtalálom az arany középutat a túlságosan nagy boldogság és a mély depresszió között. Mikor befejeztem az alkotásomat felmentem a közösségi oldalakra. Ugyan vannak, de nem használom egyátalán. Megnéztem a nekem küldött semmitmondó és unalmas snapeket, utána pedig ránéztem az intsgramra... Végignéztem az otthonülős, tanulós, vagy indokolatlan vasárnap esti bulizós, iszogatós képeket. Viszont megakadt a szemem valamin. Beverly rakott fel egy képet a barátjáról egy kiírással. "Ha bárki mást megkaphatnék nekem akkor is te kellenél!" Hirtelen egy fájdalmas érzés hasított a mellkasomba. Tudtam, hogy rám sohasem fog senki úgy nézni, mint ők ketten egymásra. Kicsi vagyok, gyenge, és teljesen pótolható más életében. Ezt az elvet vallja apám is, aki még a 3. életévem betöltése előtt elhagyott és egy új, sokkal tökéletesebb családot alapított. Már elég régen régen nem érint fájdalmasan ez a téma, de volt egy korszakom mikor az a seb, amit rajtam ejtettek begennyesedett... azért néha olykor-olykor jól esne ha felhívna, hogy élek-e még vagy mikor kell jönni a temetésemre. Sosem felejtem el azt a szégyent, mikor a kis 4 éves Eddie az anyja kezét fogva besétált az orvoshoz, és az ott dolgozó nővér megkérdezte: "Kincsem hol a papád?" Szomorúan rázni kezdtem a fejem azt mondogatva, hogy nem tudom... Ahogy ez az emlék újra előjött bennem egyre szaporábban kezdtem venni a levegőt és éreztem hogy fulladok ezért gyorsan az asztmasprayemért nyúltam és szívtam belőle egy jó nagyot. Kezdtem megnyugodni, és hirtelen felkaptam a füzetkém és írni kezdtem bele. "Sosem voltál mellettem. Nem láttál megtanulni biciklizni. Hiába volt papa az első szavam, te felszívódtál! Elmentél egy szülői értekezletre is? Ott voltál a vizsgálataimon? Szerettél vagy csak megjátszottad?? A betegségem esetleg az asztmám miatt tűnték el mellőlem? Hogy is találhatnálak meg, amikor még a nevedre sem emlékszem... Tényleg azt hiszed, hogy az új családod sokkalta jobb, mint mi vagyunk anyával?? Csak még egy kérdés. Amikor az utolsókat lélegzem, és amikor többé a tüdőm nem emelkedik meg többé. Amikor a betegségem győz. Amikor meghalok te ott leszel a temetésemen? Annyira remélem, hogy nem!" Letettem a tollat és csak bámultam a könny áztatta írásra. Lekapcsoltam a lámpát, és aludtam. Több-kevesebb sikerrel...

Sziasztok szépségeim. Igen 3 rész... beleszerettem ennek a sztorinak az írásába és elég nehezen tudok elszakadni a Reddie fanfictionom írásától hehe... remélem tetszett ez a rész is, ha igen kommenteljetek léci mert nagyon jól esik azt olvasni, hogy szeretitek ezt a szrorit, és írjátok meg eddig hogy tetszett eddig a sztori! Virág voltam pusza nektek!