The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

1.

Eddie
"Eltemet az önbizalomhiány. Nem érzem magam elég jónak. Foggal, s körömmel küzdök az álmaimért. Megéri? Ez a sor szar, fájdalom amit kapok, és amit csenddel, némasággal rejtek el minden egyes ember elől. Nevetek, sírok kavarognak bennem az érzelmek... Ki vagyok? Mit akarok? Mi célból vagyok itt? Mi a terve Istennek velem? Mégis mi a fenét fogok kezdeni az életemmel? Kialakult bennem az emberundor az elcseszett generációnktól társadalomtól és a még elcseszettebb Homo Sapiensektől. Szarkasztikus és cinikus vagyok, persze csak a felszín alatt. Ez lennék én Eddie Kaspbrak!" Ezzel becsuktam a kis kék füzetkémet, és belekezdtem a kémia tanulásába. Ilyenkor mindig könnyebben tudok fókuszálni. Valahogy megnyugtat az írás és nem érzem magam akkora szerencsétlen fasznak, mint aki ténylegesen vagyok. Senki nem tudja, hogy írok de végülis kinek mondanám el? Kemény 1 barátom van, őt pedig nem akarom ezzel elriasztani... sosem voltam az a barátkozó típus. Nem illeszkedtem be a menők közé, leginkább az asztmám miatt. Mondjuk nem mintha annyira akartam volna. Itt van nekem a legjobb barátom az írás.... ahogy végeztem a világ legutálatosabb tantárgyával belémnyílalt a felismerés, hogy vasárnap van. Ergó holnap hétfő lesz. Ami egyenlő az iskolával... már nem mintha nem szeretném az iskolát, de nincs kedvem újra betört orral vagy kificamodott bokával hazaérkezni... teljesen mindegy úgysem engedi anyám, hogy itthon maradhassak... csipog az órám, hogy ideje bevennem a gyógyszereim így felállok az íróasztalomtól és elvánszorgom a fürdőig. Leveszem a polcról, de még véletlen sem nézek a tükörképemre. Utálom a gyenge, alacsony, túl vékony testemet... visszamegyek a szobámba és kiszedem a dobozból a 2 fehér bogyót és egy ideig nézem a pirulákat. Mégis miért kell ezeket szednem? Erre soha nem kaptam választ. Minden orvos csak annyit mondott, hogy "Mert" vagy "Elég ha azt mi és az édesanyád tudjuk!" Ezek a tipikus kitérő válaszok, amiket csak simán odaböfögnek... beveszem a bogyókat, és máris megnyugtat a tudat, hogy bennem van. Mintha ettől valami változás lenne bennem...
-EddieBaba! Vacsora!-kiállt fel anyám az emeletre. Összekészülök, egy kamu mosolyt festek az arcomra és lemegyek enni. Amint leérek már látom, hogy ott vár engem a párolt spenót gusztustalan zöld színe. Hiába mondhattam, hogy nem szeretem. Ez nem számít... És ezzel együtt én sem számítok...

Hali! Itt egy csodás új történet, ami egy Reddie fanfiction lenne... tudom, nem a legjobb, but I tried my best... mindegy is. Írjátok meg mi erről a véleményetek és ha tetszett jelezd egy vote-tal! Virág voltam, hatalmas puszi nektek!💕✨✨🥀