The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

6.

Richie
Újra késésben. Minden egyes kurva nap elkések mert a város utcáit járom... Elmegyek ide-oda, leülök egy padra, majd négy körül hazacsatangolok. Teljesen jól elvagyok ezzel az életmóddal, és még élek is egyenlőre, úgyhogy minek is adnám fel? Amilyen gyorsan csak tudok rohanok fogatmosni, és emberi külsőt öltenem magamra. A hülye Toziernek valami csoda folytán volt annyi esze, hogy kinézzen azon a kurva ablakon és rájöjjön, hogy konkrétan úgy havazik, mintha Szibériában lennénk... kivételesen nem szaggatott farmert vettem fel, mert nem akartam megdölgeni ebben a kibaszott fagyban... igyekeztem normálisan kinézni, felvettem a szemüvegemet, ezzel eltüntetve a szemem sötét karikáit amik a fáradtságtól alakultak ki. Lerohantam a lépcsőn, ahol a nővérem halál nyugodtan kortyolgatta a kávéját. Hosszú, egyenes szőke haja tökéletesen omlott a vállára. Rám sem bagózott, miközben majd' meghaltam az igyekezetben. Jut eszembe bagó. El kellene szívnom egyet suli előtt. Kiléptem a házból az iskolának nevezett pokol felé. Miközben cigiztem, folyamatos lejátszáson ment a fülesben az Ocean Eyes. A suliig rohantam, szinte már sprinteltem. Na persze nem azért, mert annyira fűtött a tudásvágy, és az, hogy seggfejekkel keljen összezárva lennem napi 8 órában. Beértem az iskola épületébe, ahol szokásosan káosz uralkodott. A sapkámat a fejemről lekaptam, és a szekrényemhez menten halál nyugodtan. Unottan és fájdalmas arccal jöttem rá, hogy az első órám matek. Utálom! Gyűlölöm! Semmi értelme az egész tárgynak, ahogy van... a folyosó lassan kiürült, s alig egy percre rá becsengettek! Oh hogy a faszomat!!! Rohantam ahogy a lábam bírta. Pontosabban csak rohantam volna... Ugyanis belefutottam egy srácba, akinek a lapjai, meg a könyvei szanaszét estek. Amit elsőre észrevettem, hogy a srácnak óceánkék szeme volt. A helyzetet az tette még abszurdabbá, hogy üvöltött az Ocean Eyes, mert időközben sikeresen kihúzódott a fülesem és teljes hangerőn bömbölt tovább a zene. Hogy a kurva életbe, hogy a picsába lehetek ilyen szerencsétlen. Az ismeretlen kissé szeplős srác megszakította a szemkontaktust és sietősen kapkodni kezdte a lapjait, s könyveit.
-Nézz a lábad elé rohadék!-szúrtam oda neki, és egy laza mozdulattal besöpörtem a szétszórt füzeteket a táskámba. A fiú pedig elviharzott. Ez a nap nem is indulhatott volna komolyan mondom! De a szemei olyan nyomott hagytak bennem, amitől még most is ráz a hideg...