The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

38.

Richie
Eds-el több órán át ültünk és beszélgettünk. Semmi mást nem csináltunk. Csak együtt voltunk ma még utoljára. Kurvára fog nekem hiányozni, amíg abban a faszom gyerekbörtönben leszek... Nem szeretném itthagyni. Vele akarok lenni, amikor majd minden összeomlik körülöttünk. Én akarok lenni a támasza, és ő legyen az enyém. Ugyan mégis ki a picsának kell akármilyen ribanc ha Edward Kaspbrak az enyém lehet?! Te jó ég, mi van ha három hónap alatt elfelejt??? Ugye nem??? Már a sírás határán álltam, és ezt a fiú is láthatta.
-Rich, mi a baj?-kérdezte aggodalmasan vizslatva. Picsába. Túl jól ismer...

-Seeeeemmiiii...

-Igen? Na mesélj akkor a semmiről!-néztem rám szúrós szemekkel, amitől nevetnem kellett.-Most mi van?

-Olyan... cuki... vagy!-fulladoztam már a nevetéstől, mire csak még csúnyábban nézett rám a kis termetű fiú.

-Jó! Ha ezt akarod! Mostantól nem beszélek veled, Richie Tozier!-durcizott be. Rohadt cukinak találtam ahogyan egy kis ötévest játszott, de nem hagyhattam, hogy nekem itt hisztizzen.

-Eddie baszki, ne durcizzál! Jön fel a nap!-mutattam az égre, ahol valóban egy lila, sárga és kék színekben úszó éggel találkozhattunk, amin a Nap egy hatalmas narancssárga korongként úszott az égen. Ez a pillanat tökéletes volt, ahogyan összebújva elbúcsúztassuk ezt az egészet...
Elköszöntünk egymástól, és mind ketten hazamentünk. Maradtam volna még, de Eds azt mondta van egy kis dolga, így hagytam hadd menjen. Mondjuk még be kellene pakolnom abba a kurva intézetbe. Elvihetem a gitáromat? Oh leszarom, úgy is elviszem! Nem akarok elmenni ebbe az egész szarba! A barátommal akarok lenni, aki szeret engem és én őt!!! Ilyen és hasonló gondolatok között nyomott el az álom. Arra kelek, hogy anyám kelteget, miszerint ideje felkelni készülődni. Aha, a faszt!!! Semmi kedvem felkelni... Még visszaalszom inkább öt percre... Amikor azt mondtam, hogy öt perc, nem ÖT PERCEL AZ INDULÁS előttre gondoltam. A picsába! Kurva gyorsan magamra kaptam valamit és indultam is le. A taxi már ott állt útra készen. És ott áll Ő. Mindenki már csak rám várt. Mindenki másra szartam. Csak Eddie számított akkor nekem.
-Nos hát Eds...-léptem hozzá közelebb.-Eljött a búcsú ideje. Utálok búcsúzkodni, de nem örökre megyek el. Három hónapot ki fogunk bírni! De tudd, hogy nagyon szeretlek és visszajövök hozzád!-ahogy ezt kimondtam odaléptem hozzá és hosszasan megcsókoltam. Ez volt az én búcsúcsókom neki...

-Nem kell ennek búcsúnak lennie! Nem hagysz el örökre te dinka! Én is nagyon szeretlek! Hiányozni fogsz de piszkosul! Imádlak te mocskosszájú. Várlak vissza! Ne felejts el!

-Soha nem tudnálak elfelejteni!-vettem a két kezem közé az arcát és a szemét kezdtem tanulmányozni.-Naa shh. Ne sírj! Miattam nem kell sírni!

-De Richie! Igen is megéri miattad sírni. Jut eszembe. Ez a tied!-vett ki a zsebéből egy... a kék füzet! Eddie az író!!!

-Te? Te vagy a könyv írója!!-teljesen logikus! Miért nem jöttem rá eddig??

-Igen én! Írtam is neked bele valamit. De csak akkor olvasd majd el, ha már nem vagyok itt! Na menj te mocskosszájú. Szeretlek!-adott még egy utolsó puszit nekem.

-Én is téged Eds. Én is téged!-majd ezzel a mondattal ültem be a taxiba, ami azon nyomban el is indult. És ezzel kezdetét vette életem leghosszabb 3 hónapja... Persze a fiú nélkül... A picsába is! Letöröltem a könnyeim és betettem a fülesemet... Már most hiányzik...