The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

41.

Eddie
Egy hét. Ennyi telt el azóta, hogy Richie elment a New york-i javítóintézetbe. A belső viharok erősebben akarnak elsodorni, mint valaha. A fiúval alig beszéltünk, amit felettébb zavarónak találtam. Ennyi kellett volna ahhoz, hogy elfeledjen? Egyre jobban legyengít a tudat, hogy a szerelmem több száz kilométerre van innen és lehet, hogy dühös, szomorú, összetört. Fogalmam sincs mit csinál és jól van-e. Ismerem, és félek, hogy nem... Amióta elment semmit sem írtam... S szerintem nem is fogok. Minek is? Mégis miről kellene most írnom? Hogy mennyire össze vagyok törve? Esetleg arról, hogy a hiány miként emészt fel újra, s újra, amikor eszembe jut a Derry-New York távolság. Földrajzilag, és már érzelmileg is távol. Meg kellene látogatnom Őt. De mi van, ha nem is akar engem látni... Miért ennyire bonyolult minden? Szeretnék hallani felőle. Csak annyit, hogy rendben van, és még nem vetette le magát a Szabadság-szoborról. Viccesen hangzott e előbbi kijelentés, ugyan kicsit sem szántam annak... Richie olyan, akárcsak egy ketyegő bomba. Senki sem tudja, mikor robban, elsodorva mindent, s mindenkit körülötte... Ugyanakkor szükségem van rá. Mindennél, s mindenkinél jobban ezen az elcseszett világon... Hol járhat most? Hallani akarom a hangját, ahogyan beszél, elmondja a hülye beszólásait, Eds-nek hív, vagy énekel. Látni szeretném azokat az íriszeket, a szemüvegét, az angyali kinézetét. Mintha ezer éve kezdődött volna azon a hűvös novemberi napon, amikor is belefutottam. Viharosan indultunk, de bele sem merek gondolni mi lenne velem, ha akkor nincs jelen az életemben. Az élet miért utál engem? És most? Várok. Várom, hogy elteljen ez a három hónap. Nem érdekelnek az emberek, a suli, vagy az, hogy közelegnek az ünnepek... Őt akarom a karácsonyfa alá, vele kezdeni az új évet, s nem csak rá gondolván. Drága Richie, te csodálatos fiú, miért nem tudod előrepörgetni az időt? Szeretnék egy retúrjegyet a múltba, ahol külső szemlélőként visszatekerhetem a mi történetünket. Több napja nem aludtam egy szemernyit sem. Képtelen voltam egy kicsit is pihenni. Folyton folyvást azon agyaltam, hogy mit csinálhat... Leírhatatlanul rosszul érzem magamat már napok óta. Egészen azóta, amikor is beszállt a taxiba ami elhajtott... Ezen gondolatok közt toltam le az asztalomról az aznapi leckém, amit úgysem csinálok meg... És leesett a földre a kis füzetkém a tollammal együtt. Ijedten kaptam utána, remélve, hogy nem sérült meg a kis könyvem... Szerencsére semmi baja nem esett baja. Meg kell őriznem, ha már írni nem fogok bele tudni írni... Majd hirtelen az ötlettől vezérelve írni kezdtem hosszú idő óta újra.
"Nem jött álom a szememre,
Mióta nem vagy itt mellettem.
Nem tudok nevetni,
Mert láttalak elmenni.
Szeretnék végre a karjaid közt lenni,
Hangosan sírni, csendesen nevetni.
Hunyd be a szemed, s énekelj nekem,
Kérlek szépen, légy megint mellettem.
Szükségem van rád, efelől semmi kétség,
Remélem nem hiszed azt, hogy egy hülyeség..."
Újra sikerült írnom! Akkor talán nincsen akkora baj. Oh, vagy talán még is? Mindegy...

Heyhooo! Kinek hogy sikerült a szóbeli?? Remélem jól! Itt egy rész minden felvételizőnek meg annak is, aki nem felvizett xd! Naa miindegy. Megint egy érdektelen rész a szar költeményemmel... Ha tetszett vote+komment! Mást nem akarok közölni! Na peace!