The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

9.

Eddie
Richie Tozier. Fogalmam sincs mit gondoljak róla. Egyszer kedves, máskor egy hatalmas szemét. Vagy ezeket megjátssza? És ő mit gondolhat rólam? Egész nap ezen gondolkoztam. Hova mehetett? Egyáltalán mit fog csinálni? És én miért aggódok érte? Ugyan felettébb zavart a tény, miszerint ő uralja minden egyes gondolatomat. Hiába idegesített kezdeni ezzel semmit sem tudtam... Érdekelt ki is ő, ha már egy feladat erejéig a párom... Amikor az utolsó óráról is kicsengettek, felvettem a kabátomat, vállamra kaptam a táskám és már indultam is haza. A reggeli hózápornak már szinte nyomait sem lehetett felismerni egy-egy hóbuckán, esetleg háztetőn kívül. A nagy része mind latyakos sár lett. Nem sok kedvem volt ugyan ilyen ramaty időben hazaindulni de a büdös buszra fel nem szállok, szóval maradt a sétálás... Út közben megfogalmazódtak bennem azok a gondolatok, amiket papírra akarok vetni. A drága intellektuális osztálytársaim vagy indokolatlan iskolatársaim fejbedobtak sárgolyókkal, így az első dolgom a hajmosás lesz. Amikor beléptem a házba a megszokott csend honolt, mert anyám még dolgozott. Ledobtam a kabátom és rögtön a fürdő felé vettem az irányt. Bevettem a szokásos gyógyszereimet és beálltam a zuhany alá. A forró vízcseppek kissé égették a bőrömet, de ez kifejezetten jól esett. Megmostam a hajamat, majd kiléptem a kabinból. A tükörben megláttam a képmásomat. A ronda, gyenge és visszataszító testemet. Egyszerűen utálom azt, ahogy kinézek... Hirtelen felindulásból anyám egyik ellopott hullámcsattjával megkarcoltam az alkarom, direkt kerülve az ereimet, mert meghalni ugyan nem akarok. Egyenlőre... Kiléptem a fürdőből és átöltöztem kényelmesebb ruhába. Kivettem a kék füzetem és írtam. Pontosabban csak ez volt a terv, ugyanis sehol sem találtam. Hol van?? Itt kell lennie valahol!!! Már-már egy asztma roham kerülgetett, de sehol sem találtam a táskámban... Kiöntöttem az említett objektum tartalmát a padlóra, de sehol sem volt az amit kerestem. Szörnyen ideges lettem és vele egyidőben fulladni kezdtem... beleszippantottam az asztmasprayembe, utána pedig ahol voltam halk zokogásba kezdtem. Majdnem egy éve vezettem szinte minden nap a fájdalmaim, s örömeim. Majd egyik pillanatról a másikra eltűnt... A szívem csak úgy kongott az ürességtől...