The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

34.

Richie
Otthagytam a levelet Eddie-nél, a kis füzetkével együtt. Kár, hogy sosem mondhattam el mindazt, amit okozott bennem. Nem tudok arról beszélni mennyire tiszta, és gyönyörű. De a kurva életbe is Richie Tozier újra elbaszott mindent. Nem vagyok dühös. Szomorú. Csak... Egyszerűen elég volt! Nem bírom ki tovább az elcseszett Föld szarságait! Elmegyek. Végleg. Onnantól majd angyalként fogok vigyázni a legszebb földi teremtmény minden lépésére, akit Eddie Kaspbraknak hívnak. Csak fölötte fényesen ragyogó csillag leszek. Örökké figyelhetem. Egész vicces, hogy már ennyivel is megelégszem. Nem félek a haláltól. Sosem féltem tőle. Mindig tudtam, hogy egyszer úgy is eltávozok. És az ma lesz. A szobámban voltam zenét hallgattam. Eddie már elolvasta a levelet. Többször is. Fel akart hívni? Elkezdett ez üzenetet írni? Ezeket már sosem tudom meg... De nem számít. Oh a faszt! Minden számít, ami vele kapcsolatos. A szerelem életet ad. De meg is ölhet. Engem pedig megölt. Nem akartam, hogy négy óra legyen. Tudtam, hogy hiányozni fog a fiú... De nem érdekelt. Ha ez a keresztényes faszság igaz, akkor a mennyben viszontlátom Adam-et... Egy pillanatra visszaemlékeztem arra az estére, amikor Eds utoljára magához ölelt, és azt ismételgette bízzak benne... Nem, Nem, Nem! A tudatalattim csinálja! Boldog emlékeket dobál a múltból, hogy meggondoljam magamat. Az emberi elme varázslatos. Csak hogy kurvára nem fogom. Ma meg fogok halni. Lehet ezt szépíteni. Magát a halált feldíszíteni. De rohadtul nincsen értelme. Mert nem egy szép dolog... Ennyi az egész. Egy pillanat. Élsz, aztán nem. Ha ezt most hallaná, biztosan vitatkozna velem. Ahogyan mindig. Szomorúan megráztam a fejemet és lemásztam az ablakon. Utoljára meggyújtottam egy szál cigarettát és elindultam egy nagy sétára Derry-ben még utoljára. Amikor ezt befejeztem megérkeztem a tóhoz. Leültem a befagyott vízhez és vártam. Mire is? Őszintén? Nem a családomra. Emberekre. Megerősítésre, hogy ez aztán fasza. Egy emberre vártam. Rá. Nem egyedül akartam meghalni. Vagy legalább is búcsú nélkül nem. Ráléptem a jégre, ami repedni kezdett. Alatta több tíz méter mély hideg víz. És akkor megjelent Ő.
-Richie!-szólított meg. Hangja halk volt. Elfojtotta a sírást.-Kérlek ne tedd ezt!

-Oh, Eds. Te is tudod, okos fiú vagy, hogy ez nem így működik. Ne ejts miattam könnyeket gyönyörű kék szemeiddel! Vigyázz magadra. Én odafentről fogok rád nézni!-mosolyogtam rá.

-Hagyd, hogy segítsek. Annyi minden van benned. Vicces vagy, tehetséges. Ne oltsd ki az életed egy hülyeség miatt!

-Hülyeség? Ugyan már! A szerelem bolonddá tesz, de nem hülyeség! Eds!

-Igen Richie?-már folytak a könnyei. Kurva szar volt így látni őt. Oda akartam rohanni és megölelni. De ellökne...

-Egyre jobban reped a jég. Itt az ideje a búcsúnak. Utálok búcsúzkodni. Mindennél jobban. De most muszáj lesz. Az első perctől kezdve kedveltelek, noha ezt sosem mutattam ki. Vonzódtam hozzád, okos voltál. És szarkasztikus. De ami a leginkább: igazi voltál Eddie Kaspbrak! Utoljára mondom neked, hogy...-de nem tudtam befejezni, mert a jég eltört én pedig a vízbe zuhantam. Adam hamarosan láthatsz...  S szépen, lassan minden elsötétült...