The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

24.

Richie
Ideje volt mennem... Ugyan Eds anyja marasztalt még, de azzal a "Szüleim már biztosan aggódnak értem" indokkal kibújtam a meghívás alól... A fiú anyja megértően bólintott, de Eddie tudta, hogy nem mondtam igazat. Belenéztem a szemébe, de nem az a tekintet fogadott, amire vártam. Nem csalódott bennem, de még haragot sem véltem felfedezni a csodás kék szemeiben. Imádtam a szemeit. Óceánkék íriszeit a kezdettől fogva csodáltam. Ennél talán csak a nevetését szeretem jobban... Elég részeg vagyok, vagy beleszerettem? Ő is az volt, talán ezért ölelt meg, s szorított magához jó erősen. Józanon megtette volna? A faszt! Nagy nehezen dülöngélve kijutottam a házból. Utoljára szomorúan visszanéztem a házra, s annak teraszára. Ő pedig ott ült. Szinte üvöltött csendben a magány... Minden olyan tökéletes volt. Ahogyan fülessel a fején ül és nézi a csillagokat. Egy ideig még figyeltem. Áttúrt a rendezett haján, megrázta a fejét, majd bement. Fogalmam sincs mi zaklatta fel, de tudom, hogy nekem is mennem kéne. Kibaszottul nehezen ment a járás, ettől a kurva alkoholtól. Utáltam inni, de ez csak bor volt. Most legalább is... Régen, még két éve nem csak ennyit tudtam. Rohadt sokat, és mindenfélét. Whisky, Vodka, akármi csak feledtesse el velem azt, ami történt. Vajon elfeledtete? Hogy a picsába nem? Annyit vedeltem, hogy magamról sem tudtam... Részegen mentem suliba. Szinte minden szünetben letoltam minimum 2 felest. Minden egyes retkes nap ott ültem az igazgatónál... Egyszer olyan szinten összekaptam valami paraszttal, hogy betörtem a barom orrát. Szépen, lassan, ahogy telt az idő a gyász felemésztett és leépített engem... Egyszer mikor anyáméknak betelt a pohár közölték, hogy holnap megyek abba a kicseszett gyerekbörtönbe. Ott ismertem meg aztán a legjobb barátomat, aki sok gondon átsegített már. Nem tudom hol a faszban lennék, ha ő nem lenne, de van egy olyan gyanúm, hogy egy árokban, vagy egy valahol egy sírban... Megérkeztem a házunkhoz és látom, hogy ég az a kurva lámpa... Basszameg ezt nem hiszem el. Gyorsan fel az ablakhoz! Szerencsére mindig nyitva hagyom, hogy éjszaka kimászhassak... Sikeresen felmásztam és bekapcsoltam a magnómat. De Richie Tozier nem hallgat normál hangerőn zenét! Nem telt el 2 perc a nővérem verni kezdte az ajtómat...
-Halkítsd lejjebb, te pöcsfej!!!-látszik mennyire szeret engem...

-Tűnj el te Ribanc!-ordítottam a zenét húlgarsogva. Idegesen felnyitottam a füzetkét, s olvasni kezdtem ahol kinyílt.
"Naiv voltam, elhittem
Lebegtem szeretetteljesen.
Pofára estem, csalódtam.
Vicces is, gondoltam...
De nem lát senki könnyeket
Nem érdemlitek meg őket!
Pofátlanul bántottatok,
Viccnek álcáztátok...
Egyszer csak begyógyul a seb,
Nem lettem én idegbeteg"
A szívemhez szorítottam a kis kék könyvecskét. Meg akarom találni a titokgazos írót. Minél előbb...

Halikaaa! Igen ezt a verset már egyszer kitettem, de úgy érzem ideillett.. Mindegy. Lenne egy kérdésem. Szerintetek nyissak egy külön könyvet a verseimnek, vagy ne? Ha tetszett vote és komment! Virág voltam, puszi nektek!