The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

15.

Eddie
Lassan kezdett kitisztulni a kép, s vele együtt élesedett a látásom is. Eközben két dologra jöttem rá. Egy, a nővér szobájában vagyok. És kettő, úgy fáj a fejem, mint még soha. Ijedten a fájó pontoz kaptam a fejem, mire Richie mellém ugrott... Mit keres itt? Nem úgy volt, hogy nincs suliban? Mi történt? Minden annyira zavaros... Az utolsó amire emlékszem, hogy biológián ülök, majd mintha behúzták volna a sötétítőt minden elsötétült körülöttem.
-Eds?! Hogy vagy?-kérdezte tőlem, de én aki válaszra képtelen voltam, csak hatalmasokat pislogva meredtem rá.

-R-Richie?! M-Mi t-történt?-dadogtam, mert alig bírtam megszólalni is. Valahogy most méginkább gyengébbnek és erőtlenebbnek érzem magamat. Lehetséges ez egyáltalán?

-Ohh az ég egy adta világon semmi, csak elájultál, és 6 órája nem ébredtél fel baszod!-röhögött idegesen, majd megigazította a szemüvegét, s átvezette ujjait a hullámos haján.

-M-Mi?-kérdeztem teljesen lefagyva.-Lehet, hogy leesett a vércukrom, vagy cukorbeteg lettem, esetleg agyrázkódásom van, és ha valaki elájul az semmi jót nem jelenthet!!! Mi van, ha....

-Eds, nyugodj szépen le a picsába! Nincsen semmi bajod hipochonderkém! De ha nagyon szeretnéd Tozier doktor úr, kivizsgál téged!-kacsintott rám, mire nevetnem kellett.
Most mi van vele? Miért lett ilyen kedves?? Annyira fura a srác...

-De várj! Ha 6 órát "aludtam"-mutattam idézőjelet a kezemmel-át, akkor vége is a sulinak?-kérdeztem meglepődve.

-Igeeen!-vigyorgott csillogó szemekkel ponz úgy, mint egy öt éves...-Hazakísérjelek?-kérdezte mire elkerekedett a szemem... Hogy mi???

-Tessék?

-Jajj csak anyádat akarom meglátogatni! Meg szerintem ha esetleges agyrázkódásod van, akkor kibaszottul nem tudsz megállni a két lábadon, nem hogy menni!-mondta, de én nem akartam belátni, hogy igaza van.

-De tudok menni! Látod!-ezzel leugrottam az ágyról és sétálni kezdtem. Vagyis csak akartam, mert megszédültem és majdnem neki estem a nővérszobában lévő asztal sarkának.

-Hát, már nem kötözködésből, de a lófaszt!-ha nem kap el, akkor nem tudom mi történt volna velem.

-Köszi a segítséget...-mondtam belenézve a barna íriszeibe. Ugyan utálok mások szemeibe nézni, de az övé más. Valamilyen ismeretlen eredetű nyugodtságot árasztott amitől nagyon fura érzésem támadt.

-Nincs mit. Na akkor hagyjuk a rohadt közjátékot és hagyja, hogy úriember módjára hazakísérjem!-mondta, elnevettem magamat, mire ő is felkacagott. Egész aranyosan nevet... Mivan? Mostmár fix, hogy agyrázkódásom van, hisz össze-vissza beszélek...

-Jó, oké de csak mert egyszer az életben igazad van!

-Eddie, hogy az anyád picsáját! Nem is ismersz!-hadonászott idegbetegen a kezével, amin csak nevetni tudtam. Volt valami ebben a srácban ami megnevetetett.

-Akarlak én Richie Tozier?-kérdeztem újra mélyen a szemébe néztem.

-Biztosan Eddie Kaspbrak. Biztosan.-mondta és a hátamra csapott egyet. De óvatosan, és nem úgy hogy a torkomban éreztem a tüdőm. Ő olyan más... Ezen gondolkodva indultunk el a viszonylag kellemes novemberi időben sétálgatva. Itt állt mellettem, s mégsem tudtam elterelni róla a gondolataim. Miért??

Hali! Ha tetszett a rész, dobj egy vote-ot és hagyj magad után egy kommentet! Virág voltam, puszi nektek!💕💕✨✨