The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

21.

Eddie
Szörnyű minden egyes dolog ami Richie-vel történt... s ezután mégis képes felvenni egy álarcot és nevetni. Vagy beszólogatni. Viccelni. Nem szomorú, összetört. Legalább is nem mutatja... Hihetetlenül erős, és ezt csodálom benne. Mikor a családjáról beszél, akkor valamilyen ismeretlen tekintetet veszek észre a szemeiben. Máskor nyugodt. De ha azokról az emberekről van szó, mérhetetlen harag, düh, gyűlölet, talán még undor is keveredik a szemeiben. Utálom, ha így néz. Félek, egyszer talán rám is így fog... Nem tudom mit érzek iránta. De amiben biztos vagyok, hogy nem közömbös... Valahányszor mosolyog, nevet, poénkodik úgy dobog a szívem, hogy esküszöm félek, hogy meghallja... De mi van, ha ő nem érez így? Nem! Ez nem helyes... Nem... Nem szabad! Hm, milyen ironikus, nemde? Teszek a szabályokra, de mégis a "Nem szabad!" kijelentéssel nyugtatom magamat... Talán csak félek beleszeretni. Gyáva és gyenge vagyok, ezen nincs is mit ragozni. A csend a pajzsom, ami mögé egyszerűbb elbújni, mint fegyvert rántani. Van egyáltalán fegyverem? A gyanúm az, hogy nem.
-If you pretending not miss me, If you pretending don't care...-énekelte Richie teljes hangerőn, sőt hangosabban is. Ámulattal hallgattam azt, ahogyan eggyé válik a zenével, s megszűnik a külvilág. Gyönyörű volt, szemét becsukva, teljesen átszellemülve.-"All you wanna do is kiss me Oh what a shame I'm not there. You can pretend you don't miss me. You can pretend you don't care. All you wanna do is kiss me. Oh what a shame I'm not there"-folytatta, én pedig továbbra sem tudtam egy hangot sem kiejteni. Tátott szájjal, leesett állal figyeltem. Mint egy kisgyerek, amikor olyat lát, ami nagyon tetszik neki. Bár tulajdonképpen a két szituáció egészen hasonlít. Tudta kívülről az egész szöveget, mintha ezt hallgatta volt egész életében. Talán így volt. Lehet a bátyjával is Billie-t hallgattak... hihetetlen az, ahogyan és amit csinál. Látszik rajta, hogy ezzel kell foglalkoznia. Rich erre szültetett! A hangja bársonyos, de még is erős. A szám véget ért, ő pedig visszatért a valóságba. Óvatosan rám nézett, mint aki fél a reakciómtól. Találkozott a tekintetünk, és én tartottam a szemkontaktust. Halvány mosolyt emeltem az ajkaimra, ezzel teljesen kizökkentve a nyugalmából. A szótlanságom idegesítette, de egyben örült is neki. És hogy ezt miből szűrtem ki. Mindenből. Az arcjátékából. A szeméből. Ahogy nézett rám. Richard Tozier nem a csend szerelme, s mikor megelégelte kissé idegesen neveti kezdett.
-Eds, ne csigázz! Ennyire szar volt?-akadt ki egy picit, de hamar megnyugodott.

-Mire gondolsz?

-A véleményedre! Kérted, hogy énekeljek, s most megettem...

-A véleményemre?-adtam kicsit a hülyét tovább húzva az agyát. Érdekelt, mikor ugrik nekem, s veri ki a szart belőlem. De ha hideg fejű marad, akkor talán kedvel engem...

-Igen! Mert mindenkinek van egy véleményre mindenről. Kibaszottul nem számít, hogy elmondja-e vagy sem. Akaratlanul is kialakul benned egy kép dolgokról, amiken kurvára nem tudsz változtatni. Minden nap találkozol kritikusokkal csak te sem tudsz róla. Az, hogy leszarod-e nem számít. Az embereknek van és lesz véleményük rólam. Rólad. Bárkiről. És basszameg engem a tied rohadtul érdekel!-mintha kitéptek volna a füzetemből egy lapot és Richie-nek adták azt... Megtalálta volna? Nála van? Kétlem!

-Oké.-vettem egy mély levegőt.-A véleményem akarod?! Hát tessék! Eltűntél e világról, csak testben jártál itt. Átadtad magad a zenének, mintha egész életedben ezt csináltad volna! Lepipálod napjaink, és régebbi korok befutott énekeseit. Csodásan énekelsz, minden hajlítás, hangkitartás tökéletes volt. De erre születtél! Egy ilyen veled született adottságot mint az éneklés, s a zene szeretete senki sem vehet el tőled! Él vele, hogy az anyád picsáját!

Haiii! Ma muszáj volt írnom vagy beledöglök. Gyors tipp: ha van kiszemeltetek ne mondjátok el senkinek... és nincs szarabb ha ignorálnak... mindegy. Ugyan ez annyira nem sad rész, de a biztonság kedvéért rakok ide zsepit🧻. Ha tetszett vote+komment! Virág voltam csokipuszi!