The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

57.

[10 years later]
Eddie
Derry. Egy dedikálás. És a szemüveges, nagyszájú fiú... Kint ülök a szállásom teraszán és csak hallgatom a csöndet. Nem tudom, hogy az emlékek vagy a szél hatására de borzongok. Még érzem az utolsó csókunkat, kerek tíz évvel korábbról... Szinte az ajkaimon ég... Hiányzik. Most valahogy még jobban... Lehet a hely teszi. De kétlem. Maximum felerősíti. Megváltozott? Gitározik még? Tudja, hogy itt vagyok? Ő gondol rám? Ezek, s sok ezer kérdés kavargott bonyolult elmémben az egyre erősödő szélben ülve... Szükségem van a válaszaimra! Akkor is, ha az fájni fog. Ha elfelejtett, el fogom engedni. Mert erről szól a szeretet... Nem beszéltünk már isten tudja mióta, de az a mindent elsöprő felé irányuló szeretetem nem múlt el. Talán csak erősödött... Itt az idő! Ez hihetetlenül drámaian hangzott, de jelenleg ez a legkisebb gondom. Tegnap szakítottam a barátnőmmel. Feltettem mindent egy lapra. És e lap becses neve Richard Tozier volt. Vajon el fog jönni a dedikálásra? Na tessék egy újabb kérdés? Nem tudnád csak egy kicsit kiverni a fejedből Eddie? Kérdezem magamtól, de tudom, hogy ez lehetlen... Van egy órám a találkozóig. Hirtelen felindulásból a romos ház felé vettem az irányt, ahol az utolsó nevelőintézet előtti éjszakát töltöttük. A hangulat, a telefonjából halkan szóló zene, a szája amit akkor többször csókoltam meg, mint máskor... Futottam a helyhez, titkon remélve, hogy talán itt találom... Nem, nem volt itt, de a hely -'mely semmit sem változott- megnyugtatóan hatott rám. Kellemes volt, egészen olyan, mintha újra egy bolond tizenöt éves fiúcska volnék. Ki tudja? Talán még mindig az voltam lélekben. Emlékszem kisurrantam, és édes istenem hogy féltem betenni a lábam ebbe lepukkan, s romos a romos épületbe!

"-Mégis mi lesz ha lezuhanok? Vagy te lezuhansz? Ha ránk támad egy fenevad! Vagy valami motoros banda meg akar majd késelni? Vagy... vagy ha...?- vettem egyre szaporábban a levegőt, a félig leomlott házat nézve. Richie megragadta a csuklóm és szoros ölelésbe vont, majd miután elengedett a mellkasára rakta a kezem.

-Hallgasd a szívverésem, Eds!-valahogy áradt belőle a nyugalom, és kezdett engem is a hatalmába kerített e már-már földöntúli nyugalom.-Itt vagyok veled! Nem lesz semmi gond! Szerinted ide mernélek hozni ha lenne itt bármi veszélyes?-nevetett, és húzni kezdett maga után.

-Csak remélni tudom, hogy nem Rich...-fájdalmas sóhaj szökött ki a számon, s hagytam, hogy vezessen."

Mosolyogva megráztam a fejem, és letöröltem a könnyeimet. Felálltam, hagytam, hogy a szél belekapjon az enyhén hullámos hajamba. Elég magasan állok, de eszemben sincs leugrani. Sóhajtottam egyet, és lesétáltam a -valaha esetleg-bérházról, és útnak indultam a dedikálás helyszíne felé. Alig 20 perc alatt meg is érkeztem, és leültem a kihelyezett asztal mögé. Unalmamban a gondolataimba merültem. Megint vele voltam. Mellette, azon az estén mikor túl sok gyógyszert vettem be, és elájultam. Megnyílt, pedig nem vártam el. Ott ült velem szemben, énekelt nekem. Vagy sírt. Letöröltem a könnyeit, és talán intimebb pillanatba is kerültünk volna, ha anyám nem akar akkor betörni... És a tavas eset... Mikor órákon keresztül ültem a váróban, arra várva, hogy jól legyen és bemehessek végre hozzá... És abban a pillanatban valaki levágta elém a könyvemet.
-Csak nem zavarok Eds?-kérdezte, mire minden izmom megfeszült...

Hy my Bbys! Közeledünk a végéhez... ha tetszett vote+komment, Virág voltam millió puszi nektek❤️❤️