The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

33.

Eddie
Richie egyre közelebb jött. Tudtam mit fog tenni... Két hete folyamatosan kerültem. Miért? Hogy el tudjam felejteni! És, hogy egyikünk se szenvedjen! De nem! A fiú folyamatosan követett, ahogyan hátráltam. Majd végül nem tudtam hova menekülni. Nekimentem egy fának, Richie-t pedig már csak pár centi választotta el tőlem. Meg fog csókolni. Ismerem. Én pedig vissza fogom utasítani. Szeretem őt. De nem tehetem meg ezt vele. Ő sokkal jobbat érdemel. Nem engem. És akkor megcsókolt. Hagytam neki. Nem löktem el. Be kell valljam élveztem. Lágyan, finoman. Tökéletes volt. Megvártam ameddig befejezi, és eltávolodik tőlem. Legszívesebben átöleltem volna a nyakát, beletúrnék a hajába, és addig csókolnám, ameddig be nem esteledik...
-Richie...-vettem a két kezem közé az arcát. A sírás kerülgetett.-Sajnálom, de...-nem hagyta, hogy befejezzem. Őszintén nem is akartam végigmondani. Nem lettem volna rá képes..

-Eds, ne. Ne mondj semmit. Egy hülye fasz vagyok... Miért is hittem, hogy valaki szerethet?-kezdett könnyezni. Ne, csak ezt ne! Ha Ő sír darabokra törik a szívem.-Egy hülye hiszékeny, naiv idióta vagyok!

-Richie, hagyd ezt abba! Ne hívd magadat így! Tudom, hogy nem esett valami jól az, ami történt, de ez van. Az élet csupa csalódás. Ennyi az egész, nincsen rajta semmit szépíteni. Sajnálom!

-Nem! Nincs mit sajnálni! Ez van. Csupa csalódás és csődtömeg vagyok! Nem kellek senkinek! Köszönöm, hogy legalább te őszinte voltál velem, Eddie Kaspbrak!-hajolt oda, majd adott egy puszit a fejem búbjára, és lehajtott fejjel elsétált.
Néztem a távolodó alakját és heves zokogásban törtem ki. Miért utasítottam vissza? Annyival nehezebb lett volna kimondani, hogy "Én is szeretlek, te Mocskosszájú!"?! Szörnyen mardosni kezdett a bűntudat, amiért hazudtam neki. A könnyeim szinte odafagytak az arcomra ameddig hazafelé mentem. Fogalmam sincsen mit tegyek magammal. Vagy egyáltalán hogyan hozzam rendbe. Otthon anyám persze nem hagyott békén a "Mi történt?" kérdéssel... Mit mondtam volna? Inkább elvonultam a szobámba... Egész hétvégén a múltbeli boldog önmagam árnyéka voltam. Nem ettem, s aludtam. Elkezdtem felhagyni az írással. Nem tanultam semmit... Ihletem meg mihez is lett volna... Kint ültem a teraszomon és láttam valakit cigifüstöt fújni ki az ajkai között... Titkon reménykedtem, hogy Ő az, de teljességgel reménytelen. Csupán a gyermeki naivságom s a nagy fantáziám dolgozott össze, hogy odateremtsék a ház elé Richie Toziert boldogan, mosolyogva. A szemüvegét. A hülye poénjait. Mindent! Nagyon rossz előérzetem van. Őszintén reménykedtem, hogy csak a bűntudatom szórakozik velem, és semmi sem fog történni. Igen, tényleg elhittem. Ezt egészen addig ameddig vasárnap reggel nem találtam egy kis kék füzetet az ajtóm előtt, ami az enyém volt... Felvettem és kiesett belőle egy levél, rajta a nevemmel...
"Drága Eddie,
Te is tudod, hogy nem vagyok a szavak embere. Sosem voltam az. Ez most nem is lényeges. Nagyon szeretlek! Beléd szerettem az első pillanattól kezdve, amikor sikeresen neked mentem. De te nem érzel így. Megértettem, és elfogadom. Viszont feldolgozni képtelen vagyok. Szeretnék elbúcsúzni tőled. Ha te is szeretnéd még utoljára látni a képemet, akkor ma délután négykor találkozhatsz még velem. Tudod, hogy hol. Csak emlékezz melyik helyet utálom a legjobban... Vigyázz erre a kis könyvre. Nem tudom ki a tulajdonosa. De kérlek vigyázz rá. Szeretettel
Richie"
Nenenene! Tudom, hova fog menni. De nem hagyhatom! Már patakokban folytak a könnyeim. Nem veszíthetem el. Megint, és véglek...

Haii! El lehet küldeni a halál faszára nyugodtan, mert megérdemlem! Úgy érzem ez a rész eléggé zsepi altert lett, szval tessék 🧻. Kommentbe lehet nyugodtan csúnya dolgokat írni xd.... hányan fognak most nyakoncsapni?! Na mindegy. Ha tetszett vote+komment! Virág voltam, puszi nektek