The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

42.

Richie
Olyan hevesen csókolt, mintha ezer éve nem látott volna. Egyre és egyre szenvedélyesebben végig a kulcscsontomon és a nyakamon. Egy-két helyen meg is szívta, amit pár apró nyögéssel díjaztam, jelezvén, hogy tetszik amit csinál. Majd visszahelyezte finom ízű ajkát az enyémre, és hirtelen megszabadított a pólómtól. Fogalmam sincsen mi üthetett belé. Mindig olyan nyugodt és megfontolt... Arra lettem figyelmes, hogy már a nadrágom basztatja...
-Eds, mégis mi a faszt csinálsz?

-Na pontosan azt!-mondta nevetve majd egy pillanat alatt...
Felriadtam. A szívem majd kiugrott a helyéről úgy vert. Fáradtan megdörzsöltem az arcomat... Mi volt ez? Egy álom nyilván. De akkor is! Miért vannak nekem ilyesfajta furcsa képzelgéseim Eds-ről. Lehúztam magamról a takarót és... Azt láttam, amit nagyon nem kellett volna... Basszameg... Ránéztem a mobilomon lévő órára, ami hajnali kettőt mutatott... Fasza. Egyszer tudok normálisan aludni, erre ez... Szeretnék újra vele lenni. Csak egyszer. Hallanom kell ahogyan korunkbeli írókat megszégyenítő gyönyörűséggel, s teljes átéléssel meséli el a monológjait. S a nevetését. Főleg a nevetésére van most szükségem. Látni akarom a szemeit. Vagy a csodás kinézetét. Egy percre. Egy szekundumra. Legyen itt. Velem. Egy hete nem beszéltünk, ha igen akkor is csak alig. És ez így kurvára szar! Hosszú idő után most érzem csak azt, hogy valami kibaszottul hiányzik az életemből... És ez Ő! Másra nincs is szükség, ha Edward Kaspbrak itt van nekem... De most viszont nincsen... Kezdünk eltávolodni... Ettől féltem.. Baszki csak annyit szeretnék, az minden vágyam, hogy legyünk megint úgy, ahogyan azelőtt... Mielőtt egy öngyilkos hajlamú idióta, aki nem tud semmit értelmezni és mindent félreért... Csak... Csak legyünk újra boldogok... Ez annyira kurvára nehezen értelmezhető? Mondanám, hogy nincs isten, de ezt már nagyon rég óta tudom. Vagy legalább is, sejtem... Annyi szar történt velem az évek alatt. Miért kellene hinnem, vagy reménykednem? Ugyan már, ez nevetséges. Ennyire még magamat sem mondanám naivnak. Inkább pesszimista, valamint néha szorongó, valamint egy szerencsétlen fasz, de semmiképpen nem naiv... Eds jobbat érdemel. Valakit, aki képes Őt a széltől is óvni, egy támaszt nyújtani. Nem valakit, aki méginkább ingatag... Nem vagyok önmagam... Folyamatosan pörgök, csendes vagyok. Szeretnék megint az a srác lenni, aki mindig vidám. Lehetnék csak egy napig? Valaki vigyen vissza a múltba, ahol meg volt mindenem. Ahol nem bántott az apám. Ahol nem ülök javítóban. Ahol a bátyám él. De egy olyan világban, ahol Eds jelen van az életemben... Ilyen hely, viszont nem létezik... De ha igen, kérek oda egy egyirányú menetjegyet oda... Mondjuk most azonnal... Őszintén faszom se tudja mikor lett reggel, de azt vettem észre, hogy mellettem Riley ébredezni kezdett.
-Szép, s jó reggelt cellatárs!-nem tudom mitől ilyen vidám, de nekem is adhatna az életkedvéből...

-A szépen és a jón kívül minden stimmel...-dünnyögtem álmosan.

-Na? Hogy-hogy?

-Volt egy elég furcsa álmom...-készültem fel lelkiekben, s borzongva elevenítettem fel a hajnali őrült képsorokat.-Ne lila unikornis fejű űrlényekre gondolj...-mondtam, mire a lány nevetni kezdett.-Eds-el álmodtam.

-És mit? Mi történt?

-Nos...-vakargattam a tarkóm zavartan.-Elég intim dolgok történtek ott... Aztán nem tudtam visszaaludni...

-Hm... Szerintem a tudatalattid így akarja jelezni neked, hogy nincs rendben a köztetek lévő távolság...

-Ha ezt nem mondod hülyén halok meg!-mondtam halálosan komolyan, mire a lány felállt az ágyáról és lekevert nekem egyet.-Aú!

-Tedd el a szarkazmust a börtönőröknek és inkább menj és hívd fel Eds-t. Vagy talán el!

NA SZÓVAL! Remélem mindenkinek fasza napja volt, mert nekem újra egy szörnyű napom volt... Önbizalomhiány nagyobb, mint valaha, és a démonok egyre jobban támadnak... Mindegy is... ha tetszett a rész vote+komment, Virág voltam peace!