The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

54.

Eddie
Nem tértek vissza az emlékeim... egy két képkocka visszatért, de az orvosok szerint az emlékeim több, mint kilencven százaléka sosem fog. "Az esés következtében az agy azon pontja károsult..." meg a többi nevetségesen lebutított dolog... Richie-vel szakítottunk. Pontosabban én szakítottam. Miért tettem? Mert teljes szívemből szeretem! Megérdemli a boldogságot valaki olyannal, aki emlékszik rá. Hazaengedtek. Mondanám, hogy jól vagyok de nagyon nem. Hiányzik. Féltem. Rossz az előérzetem. Régen írtam és, hogy őszinte legyek magam sem tudom mit fogok tenni. Talán többé nem vetek semmit papírra. Ha lehunyom a szemem szavai a fülemben csengenek. "Eds, nem kell ez! Megoldjuk! Ahogyan eddig mindent!" De én ellöktem magamtól. Mellette akarok lenni! Most azonnal! Háromezer-tizennyolc. Háromezer-tizenkilenc. Nulla óra negyvenkilenc perc. Képtelen vagyok lehunyni a szememet. Lentről kiabálás. Apám az. Hazajött. Undorodom ettől az embertől! Tíz éven keresztül távol volt, most meg felbukkant azzal, hogy szeva! én vagyok az apád! És ami szégyenletes, hogy tényleg ezt tette! Most pedig itt lakik és naponta veszekednek anyámmal... Anyám sír. Minden este sír. Utálom azt hallgatni, hogy kattan a fürdőszoba zár és mélyről jövő zokogás. Borzalmas közel, mégis oly messze lenni mindenkitől... Kezdek megőrüli asszem. El kell szöknöm egy kicsit! Belebolondulok abba, hogy apám tekintete szinte felnyársal minden vacsoránál... Anyám pszichológushoz járat. Kedves nő, meg minden de nekem nincsen semmi bajom! Teljesen rendben vagyok... Azt hiszem baj van. Nulla óra ötvenegy perc. Csigalassússággal telik el egy újabb éjszaka... Semmi mást nem hallok a halk szívverésemen, anyám halk sírásán, és a gondolataimon kívül. Erősödik a szorongásom. A régebbi gyógyszerek szedését abbahagytam mindenki legnagyobb kiábrándultságára... Csalódás vagyok. Egy hiba. Van aki ezt érezteti velem. Mások sajnálnak. El kell mennem Richie-hez. Csak Ő tud megnyugtatni. Hallani akarom azt, ahogyan énekel, beszél, mondja a hülye vicceit vagy csak a szívverését! Igen! Elmegyek! Felöltöztem, és a lehető leghangtalanul kinyitottam a teraszom ajtaját, majd lemásztam. Hideg volt. Január. Ekkor vettem észre, hogy a fiú pulcsija van rajtam... mindegy. Tudom merre lakik, ha otthon van. Istenem csak legyen otthon! Az út csendes volt. Az utcai lámpák fénye eltompította a csillagos eget, de egy-kettő apró létforma így is látszott. Ez az. Tizenhetes számú ház. Nagy nehezen felmásztam a teraszra és bekopogtam. Vagyis csak kopogtam volna, ha nem látok valami olyat amit nagyon nem kellett volna...