The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

60.

[10 years later]
Richie
Nincsen szebb látvány, az alvó Eddie-nél. Hihetetlen nyugalom uralkodik rajta. Minden nap mellette akarok felkelni! Szükségem van rá. Annyira édes. Mivel tudnám meggyőzni, hogy maradjon? Itt. Itt Derry-ben. És velem. Akkor is, ha semmi oka nincs rá. Aranyosan szuszog mellettem. Átvonulok a konyhába reggelit készíteni. Amíg sütöttem a gofrit eszembe jutottak a tegnap esti történések... Az igazat megvallva erre vártam tíz éve... Basszameg valami ég! A gofri! Kurva életbe! Na ebből nem lesz Eds-nek reggeli. Még szerencse, hogy van a közelben egy gofrizó! Egy pulcsit, és a cipőm magamra kapva rohantam a helyre.
-Hali!-köszöntem a pult mögött álló lánynak.-Kettőt a legjobb gofritokból!

-Lány?-kérdezte oda sem nézve.

-Nem aranyom!-nevettem fel.-Fiú.

5 perc után megkaptam a reggelit, és rohantam vissza a lakásomra. Kipakoltam, és felmentem a szobámba. Eddie még mindig aludt. Mivel olyan vagyok, mint egy ötéves nem bírok megülni a seggemen feltettem egy Billie Eilish lemezt, és a gitárom pengettem. Igen, mivel nem igazán volt jobb dolgom. Bezzeg, ha ébren lenne. Rájöttem, hogy tartom magam mellett a kisebb fiút. Aki épp ébredezett.

-Jó reggelt szépségem!-szóltam neki mosolyogva. Még mindig gyönyörű!-Hogy aludtál?

-J-Jól.-motyogta élénk vörösen.-R-Richie?

-Hm?

-K-Kaphatok v-valami r-ruhát?-dadogott.-Mellesleg hol a fészkes fenében vannak a ruháim?

-Persze!-léptem a szekrényhez és dobtam neki egy pólót.-Öhh a ruháid? A házban bárhol lehetnek Eds!-villantottam felé egy hatalmas mosolyt, mire megint elpirult. Milyen kis cuki!
Majd hirtelen felcsendült a Broken Heart Bitches.
-Ezt hallottalak először énekelni! Mai napig csak azt hallom, ahogy te énekelted! Énekeld el újra! Kérleek!-néz rám bociszemekkel, amiknek képtelen voltam ellenállni.
Így hát belekezdtem. Fogalmam sincs Eddie hogyan képes így rám nézni. De megfogadtam magamnak, hogy nem fogom elveszíteni! Mikor befejeztem a dalt, megfogtam a karját, és felhúztam.
-Te, én én New York? Mit szólsz?-fogtam meg a kezét, de azon nyomban kihúzta azt onnan... Picsába!

-Nem is tudom, Rich. Nem tudom...-de jó! Tegnap még igazán biztos volt mindenben!-Te ebben biztos vagy?

-Nem, Esd nem vagyok biztos. Felhoztalak magamhoz, énekeltem neked, még a kurva életbe reggelit is hoztam neked, mert a másikat sikeresen elégettem... Szeretlek, a nevetésed hiányzott az életemből! Meg te, úgy ahogy vagy! Nem akarlak újra elveszíteni, érted? De ha nem vagy biztos, akkor hagyjuk a picsába...-fájdalmas sóhaj szökött ki a számom, majd lerogytam a földre, ölbe véve a hangszerem játszani kezdtem rajta. Nem igazán tudom mit, csak úgy minden mindegy alapon...

-Rich...-guggolt le mellém.-Nem akartalak megbántani. Veled szeretnék lenni. Csak félek...

-Mitől félsz?-kérdeztem szinte sírva. Nem veszíthetem el! Újra...

-Attól, hogy New Yorkban, Derry-ben vagy bárhol a Földön találsz valakit aki sokkal-sokkal jobb, mint én!-lehetetlen! Baszod te vagy minden vágyam azóta az este óta, amikor elájultál és nem engedtelek egyedül haza! Te vagy a mindenem!-Nem bírnám ki...

-Eds...-fogtam meg az arcát.-Soha nem tudnálak elhagyni senkiért! Konkrétan képtelenség nálad jobbat találni!! Te vagy a mindenem, te buta!-leheltem egy apró csókot az ajkára.
Persze az egy apró csókból egyre több és több lett. Majd szétváltunk, mikor meghallottuk az Ocean eyes-t felcsendülni. Az óceánkék szemű fiú mosolyogva megrázta a fejét.
-Milyen ironikus!-kuncogott fel.-Amikor még közünk se volt egymáshoz. Aztán meg rühelltük egymást! Oh és a soha be nem fejezett biológia feladat!

-Úgy emlékszem mindenre, mintha csak tegnap lett volna.-adtam egy csókot a homlokára.

-Emlékszel még mennyit szenvedtünk?-kuncogott fel halkan, s döntöttem a homlokom az övének.

-Ja. De megérte!-minden kurvára megérte!

-Miért?-kérdezte.

-Mert az enyém vagy. Te kis titokzatos író. Te Eds. Te Edward Kaspbrak. Az enyém. Most és mindörökké!

Vége