The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

43.

Eddie
Ma meglátogatom Richie-t. Fogalmam sincsen anyámnak hogyan sikerült meggyőznie egy javítóintézetet, de megoldotta... Biztosan jó hatással vagyok a fegyencre, vagy valami... Istenem végre újra láthatom! Egy nap ugyan kevés, de legalább hallhatom a hangját, és a nevetését. Remélem nem veszi észre amit magammal tettem... Elkezdtem karcolgatni a kezemet... Ez nem olyan mint a vagdosás! Nem, ez nem is hasonlít... Mondogasd csak, hátha elhiszed. Tudom mit mondana. Hogy ne tegyem, mert nem akarja hogy bántsam magamat. De ha egyszer egy csődtömeg vagyok, aki megérdemli a fájdalmat? Még mindig fáj a kezem, hiába múlt el a pirosság... Egy akkora idióta vagyok! Félek, hogy fel fog tűnni bárkinek is... Szégyellem... Nem akarom mutogatni... Harci sebek, mi? Csak senki sem tudja, hogy az élet ellen harcolok. S ő áll nyerésre... Anyám vezet én pedig nézek ki a fejemből... Lennék már végre újra Richie-vel... Az út csendben telik. Egyedül a rádió szól halkan, ami valamennyire oldja a vágható feszültséget... És több mint egy órás út után végre anyám lekanyarodik az autópályáról... Már azt hittem elvisz a világ végére! Bár végül is... Hirtelen megálltunk egy komor, s igen nagy szürke épületnél, mely előtt hosszú betonfal húzódott. Futkosott a hátamon a hideg a helytől... Egyáltalán nem tetszett a tudat, hogy a szemüveges ezen a helyen van... Konkrétan kipattantam az autóból és már rohantam is be az intézetbe, ahonnan egy normális ember inkább menekült volna... De hé! Ki mondta, hogy én annak számítok? Leginkább senki. Már bent jártam az épületben a recepciónál. Fura ez a hely, annyi szent...
-Edward Kaspbrak, látogatni jöttem Richard Toziert.-hadartam szinte egy szuszra. Túl akartam már lenni ezen a csodás bájcsevelyen és megtalálni, majd addig csókolni őt, amíg nem tud beszélni... Ez furán hangzik, de nem érdekel... Mellette akarok végre lenni! Együtt vele... Megmondták, hogy a kétszázhuszonhetes szobában tartják fogva, így futottam a lifthez. A pultos csaj szerintem hülyének nézett, hogy mit rohangálok itt, de amúgy leszartam... A lift megállt a másodikon, én pedig pattantam is ki onnan. 223, 224, 225, 226... Itt van. A következő ajtó mögött van. Mély levegő, Eds... Eddie! Nyugodj le, és mondjuk kopogj végre be!
-Bárki vagy ajánlom húzz innen a büdös picsába!-hallottam már ennél vidámabb hangon is beszélni őt. Megmarkoltam a kilincset és benyitottam.-Nem hallo...

-No! Ennyire hiányoztam?-kérdeztem mosolyogva. Kiszáradt ajak. Sápadt bőr. Beesett szem... Ennyire megviselte a távollétem?

-Eds!!!!-rohant oda, s a nyakamba ugrott. Úgy szorított magához, mintha az élete múlt volna rajta... Bár azt nem mondtam, hogy én nem...-Hiányoztál...

-Te is nekem!-finoman eltolt magától, s lágy csókot lehelt az ajkamra.-És ez is kurvára hiányzott...

-Hidd el nekem is!-nyugtattam meg. A fürjeivel kezdtem játszani. Nagyon jól esett újra mellette lenni... majd felhúzódott a pulcsim ujja... Ne! Ijedten kaptam oda, de addigra már késő volt... Látta...

-Eds... Ez az amire gondolok?-asszem a szívem kihagyott egy ütemet...

Hai! Nos, egy lehangoló rész... Amit Eddie csinál... nos... öhm... azt én is... Nem vagyok rá büszke... De legalább őszinte... Homályosodik a jövőképem, valamint nem találom a helyem a világban... Az önbizalomhiányt már meg sem említem... Mindegy is... nem kell az önsajnálat... Ha tetszett vote+komment, Virág voltam peace!