The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

18.

Richie
Megölelt. Nem tudom mi a picsáért tette, de megtette. Óceánkék szemében valami csillog, bár magam sem tudom mi. Mégis szép. Egyszerűen magával ragad és azon kapon magad, hogy már megint a szemét vizslatod. Vagy az arcát. Esetleg úgy az egész srácot. Kurvára aranyos látványt nyújt, a rendezett haja, a szeplői és az írisze... Tudnám még sorolni mi tetszik benne, de tudom, hogy ez kibaszottul nem helyes. Egyre jobban kezdem megkedvelni ami baj. Rohadt nagy baj. Nem akarom, hogy ellökjön magától, mert beledöglenék. Eds egészen olyan, mint egy írás a könyvemben. Gecire nehéz kiigazolódni rajta. Egészen különös. Szinte megfejthetetlen. De ha sikerül egy csodás összképpel találod szembe magadat, amibe előbb-vagy utóbb beleszeretsz. Ez lenne a szerelem? Szerelmes vagyok belé?? Mi a fasz?? Nem, nem vagyok szerelmes ez csak... mi ez??? Én magam sem tudom már. Kedvelem. De szeretem őt? Egyet tudok. Soha a büdös életbe nem fogom neki ezt elmondani... Már amennyiben rájövök az érzéseimre valaha... Unottam nyomkodtam a telefonom, pedig semmi érdekeset nem csináltam. Eddie a... fizika könyvéből tanult, s én nem tudtam levenni a szemem róla... Már megint. Ugyan miért?? Feltápászkodtam az ágyáról és kimentem a teraszára cigizni. Nem tudtam mást tenni, mert na... Látszólag nagyon elmélyült a tananyagban... Arra lettem figyelmes, hogy rohadtul szép a kilátás innen. Nem a nyüzsgő, teljesen elmebeteg városrész látszik, hanem a városi fények és a tó. Az a tó, ahol a bátyám három éve öngyilkos lett. Utálom azt a helyet, soha nem megyek oda. Ha arra van dolgom, mindig kerülőúton megyek. Sosem felejtem el a pillanatot, mikor ott állt a hídon. Megpróbáltam megállítani, de apám lefogott. Sírtam, sikítoztam de semmi sem hatotta meg. Az utolsó szavai máig csengenek a fülemben... "Richie! Ne sírj! Miattam nem érdemes egy könnycseppet sem hullatni! Te vagy a legkedvesebb kölyök, és nálad jobb kisöcsit nem is kívánhattam volna. Szeretlek teljes szívemből, és minden lépésednél ott leszek és fogom a kezedet. De most el kell mennem. Fent a mennyben viszontlátsz. Ne felejts el!" S amint ezt kimonta beleugrott a tóba. Életem legszörnyűbb napja volt. Onnantól a nővérem nem beszélt velem többet. Anyám és apám rideg lett, mint egy szikla. A családom szétesett. Mintha előtte annyival összetartóbbak lettünk volna. Egyedül a bátyám szeretett engem. Együtt hallgattuk Billie-t még az utolsó napokon is. 2 év, basszus már két éve. Ennyi telt el, Adam halála óta. De ez az emlék örökre sebet hagyott a szívemen. "I pull you in to feel your heartbeat. Can you hear me screeming: Please don't leave me?"
-Mit nézel ennyire?-hallottam meg Eddie hangját a hátam mögül.

-A tavat...-ennyi jött ki a számon. Ehhez a teljesítményhez csak gratulálni tudok magamnak...

-És miért nézed ennyire?

-Nem szeretem azt a helyet...

-Miért?-basszameg...

-Egy rossz gyerekkori emlék...-gyűltek könnyek a szemembe.

-Elmondod?-kérdezte, mire csak megráztam a fejem...

-Azt hiszem, még nem állok rá készen Eds...

-Még mindig meg akarsz ismerni?-kérdezte hirtelen, mire megfordultam és a meglepődöttségem leplezve bólogatni kezdtem. Ki vagy te Eddie Kaspbrak?

Hii! Majdnem 500 szó asztakurva... ha tetszett ez a kissé sad rész, akkor vote-olj és kommentelj. Remélem nem sirattam meg senkit... Oh és írd meg Richie vagy Eddie karakterét kedveled jobban.