The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

52.

Eddie
Izzadságcseppek közt ébredtem. Testem rázta a remegés. Újabb rémálom. Ez már a harmadik a héten... Az orvosok még mindig bent tartanak megfigyelésre. Kezdenek visszatérni az emlékeim. Egy-kettő a gyerekkoromból, innen-onnan és a baleset... Minden este a balesettel álmodok... Nem... Nem tudok túllépni rajta... Anyám és az orvosok szerint pszichiáterhez is kellesz járnom, ha nem múlnak el ezek a az álmok... A sok szar között viszont egy ember mellettem volt. Láttam, hogy nincsen jól. Fájt neki. De nem hagyott el.
"-Várok rád!-mondta, miközben folyamatosan a kezemet fogta. Jól esett

-Mi van ha nem leszek soha többé a régi?-gyűltek sós könnycseppek a szemembe. Majd végigcsordogáltak az arcomon. Ő pedig letörölte.

-Nem a régi Eds-et szeretem. Pontosabban nem az emlékek miatt szeretem. Szeretlek! Most. És mindörökké! Ezt akár a világba is képes lennék kiordítani.

-Tedd meg!

-Szeretlek! És szeretni is foglak! Most és mindörökké!-súgta a fülembe... kellőképp zavarba jöttem és fogalmam sem volt mit reagáljak. Megrémisztett volna a közelsége? Talán...

-Öhm... e-ez... e-ez... m-most m-mégis m-mi v-volt?-dadogtam.

-Azt mondtad a világba! Te vagy a világom! És ezen semmi sem változtat!"
Édesen aludt. Minden nap ha felriadtam őt figyeltem. Szinte már-már természetellenesen szép. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogyan lehet valaki ilyen... angyali. Szemüvege ott pihent mellette. Szuszogott...
-Eds-nyöszörgött én meg azt hittem nadrágot kell cserélnem...-Ahelyett, hogy bámulsz inkább csinálj egy képet az tovább tart...

-Ezt... mégis hogyan?-akadtam ki kissé.-Észrevetted...?

-Eds! Hallottam, ahogyan felriadtál... Miért nem meséltél a rémálmaidról??

-Nem akartam, hogy idegeskedj miattam!-fogtam meg a kezét.

-De... a picsába is Eds! Ne titkolózz basszameg!-csattant fel. Attól, hogy megemelte a hangját beleremegtem. Újra eszembe jutott a baleset? Örökre kísérteni fog?

-Richie! Nem titkolóztam!

-De igen!

-De nem!-vitatkoztam, mint egy óvodás...

-De igen!

-Oké ez a vita gyerekes, nevetséges és irracionális!-akadtam ki teljesen...

-Hát az fasza! Egészségedre Kaspbrak!-megbántottam... nem akartam...

-Richie...-fogtam meg a kezét de ő elhúzódott... ez a mozdulat ketté törte a szívem...

-Ne mondj semmit! Nem kellenek a fölösleges szavak! Nem akarod ezt? Rendben! Zárkózz be! Titkolózz! Szeretlek! És szeretni is foglak! Én most elmegyek!

-Várj! Ne menj! Kérlek!-ragadtam meg a karját mint egy szar romantikus filmben...

-De, Eddie!-nem Eds... Eddie...-Elmegyek... Semmivel sem tudsz itt tartani most... Ideges vagyok... És meg foglak bántani!-akkor nem utál!

-Jobban, mint én?-halvány mosolyra húzta az ajkait. Nem szabadott volna látnom... Aztán újra komor lett...

-Igen! Szia!-mondta és itt hagyott...-Oké, bocsi! De ezt nem hagyhatom ki!-egy pillanatig azt hittem megcsókol. De nem... csak megölelt... de jól esett... csak tudnám mégis miért kezdtem el sírni...

Hai! RileySweet bocsi! Mindenki más! Bocsiii