The secret writer |Reddie fanfiction| ~ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ~

26.

Richie
Eddie mintha megszállta volna az elmémet... Rá gondoltam minden egyes percben, amikor az ég világon semmit sem csináltam... Vagyis minden kurva pillanatban. A gyönyörű szemei, a mosolya, a nevetése. Hirtelen minden hiányzott... De körülbelül úgy, mintha ki akarna szakadni a lelkem és odarohanni hozzá... Oké ez egy kicsit sötét volt, de nem érdekel. Vele akarok lenni itt és most. Pontosabban nem itt... New York utcáit járva a város fényeit nézve. Nevetve, boldogan, kéz a kézben... Richie állj le! Eds sosem fog rád úgy nézni... Egy kis hang folyamatosan ezt ordítja a fejemben. Egy magas irritáló női leginkább zajról beszélünk, ami a faszom szorongásomból jött létre... Egyszerűen utálom magam néha... Egészen helyes ez a mondat a néha nélkül... Gyűlölöm aki vagyok, és azt is amit a világ lát belőlem. Ha a klisés dolgoknak szaga lenne, én kurvára bűzlenék... Talán jobb lenne, ha kiírnám magamból ezt a kibaszott sok szart, de nem! Nem fogom ezzel a rohadt sok mocskos szóval beszennyezni az író tisztaságát. Elbasznám vele az egész munkáját... Jut eszembe. Ki a picsa lehet ő? A lány, aki mindig szomorú zenéket hallgat? Az élsportoló? A tökéletes? Talán az összetört szívű? Te jó Isten mennyi retkes klisé... De Eds. Ő nem közhelyes. Nem olyan, mint a többi. Más... És ebben a másságban, van valami ami rohadtul vonzó... És a hangszórómból felordít a wish you were gay... Sok mindent túlgondolok, de az ocean eyes, és a hostage után kicsit sem fura... De. Kurvára kibaszottul, kicseszettül, rohadtul az... Mintha valamit üzenne akarna ez a retkes sors. Igen a sors... Isten? Ha létezne is, akkor sem hinném, hogy pont nekem üzenne. Annyi érdekes ember van ezen az elbaszott világon. Én egy veszett ügy vagyok. Egy ketyegő bomba. Valami, amit már nem ér meg megmenteni... Csak idő kérdése, hogy a tököm is kilegyen, elveszem a maradék kurvakicsi türelmem és Adam után menjek. Az óceánkék szemű fiú jobbat érdemel nálam. Valakit, aki talajt tesz a lába alá, biztos kezet a vállára, biztató csókot az ajkára... és bármennyire is fáj, tudom, hogy ez a személy nem én leszek. Miért is lennék pont én? Engem senki sem akar. Egy vagyok a sok közül... elveszlek a tömegben... és ahogy ezen rágódtam a telefonom rezzent egyet és felvillant. Befostam, mert minden értesítésem némítva van mindenütt. Mi van, ha Ő írt? Áh dehogy is... De ha mégis? Oké, mi lenne ha megnéznéd azt a retkes telefont, te faszfej? Kérdeztem magamtól, majd a remegő kézzel és kalapáló szívvel mobilomért nyúltam...

Hali! Szar napom, hetem, hónapom, évem, életem van, úgy is hogy 2 nap múlva szülinapom van... megint az önbizalomhiány, és szorongás sötét bugyrában találtam magamat... újra... mindenhol kívülállónak érzem magam, a fülest ki se lehet szakítani a fülemből, mondjuk tök ironikus, mert a busz kapaszkodójának éppen most sikerült. Ennyi bőven elég a lelki világomról. Úgy érzem egyre kevesebb embert érdekel ez a sztori (nem kell megijedni nem még csak meg sem fordult a fejemben, hogy abbahagyom!)... ha itt vagy a történet indulásától tegyél kommentek közé egy sárga szívet. Ha tetszett vote+komment. Virág voltam puszi nektek'