*Hoseok POV*
Mind a kettőnket meg akartam lepni, de főleg magamat sikerült. Sőt. ezt minden alkalommal eljátszottam, amikor meglepetést akartam szerezni Agma számára. Amikor azt akartam, hogy elhiggye, nem vagyok nyápic, tudok én is spontán lenni, el tudok menni programokra vele, bele tudok húzni a csókcsatákba és néha egy kis intim közeledéssel is próbálkoztunk, ő is meglepődött, de főleg én. A lánynak igaza volt, ez mind bennem volt, csak a megfelelő ember kellett ahhoz, hogy kihozza belőlem és végre megtaláljam önmagam.
Most áthívtam magamhoz estére, amihez pont jól jött, hogy én délután háromkor el tudtam jönni a munkahelyemről, ő pedig egy elhúzódó fotózás miatt fél ötig bent ragadt. Addig megragadtam a lehetőséget és elugrottam vásárolni. Gondoltam egy kicsit mind a kettőnk világából belecsempészek az estébe, ennek fejében jártam a sorokat az üzletben. Terveztem egy romantikus, nyugalmas vacsorát kettesben, egy finom borral, beszélgetéssel egybekötve. Aztán egy gyertyákkal körbepakolt, meleg és habos fürdőt terveztem, kicsit elmerülve a habokban, na meg egymás társaságában. Ezzel csúnya mód inkább magamra gondoltam, ugyanis Agma kihozta belőlem a legféltettebb dolgaimat. Elérte, hogy akarjam őt és én legyek az, aki ácsingózzon utána. A legutóbbi kis akciói után, ahol csókolt, megérintett és felfedezte a testemet, majd megengedte, hogy én is ugyanezt tegyem, segítve a kezem útját, visszafogta magát. Látta a kényelmetlenségemet néha és megpróbálta türtőztetni magát, de most már az én agyamra ment ezzel. Tényleg kiábrándító, ha az ember akar valamit és nem kaphatja meg vagy gátolják benne. Főleg, ha akármelyik pillanatban megkaphatná és csak egy szavába kerülne.Meggyújtottam az asztal közepére kitett gyertyát, amikor megszólalt a csengő. Elmosolyodtam és automatikusan kihúztam magam, megigazítottam a pólót magamon és lesöpörtem a felső testem, mintha csak morzsás lennék. Nem tudom, hogy miért, jobban éreztem magam tőle, mintha ez lenne az eleganciám utolsó köve, amit mozgatnom kellene, hogy teljes legyen a kép.
- Szia - Mosolyogtam a lányra, aki türelmesen várta az ajtóban, hogy beengedjem.
- Jó illat van! - Kuncogott fel aranyosan és lábujjhegyre állva csent egy gyors csókot tőlem üdvözlésképpen. - Hm - Vett egy mély levegőt és végigsimított a felsőmön is. - Neked is jó illatod van. Új parfüm?
Szélesen elmosolyodtam és elkönyveltem magamban, hogy az ilyen kis apró figyelmességek is jól esnek. Nem muszáj mindig dicsérnie, nem kell észrevennie minden új ruhámat, de egy-egy apró megjegyzés és figyelmesség igazán jól esik az embernek. Épp ezért igyekszem én is figyelni mindenre. Legyen az akár, hogy begöndöríti a haját, máshogy sminkeli magát egy nap, új rúzsa lett vagy akár kellemes aromát áraszt magából. Szeretem látni a mosolyát.
- Kész a vacsora - Simítottam végig a hátán, miután betolta a cipőit lábbal a szekrény mellé, hogy ne legyenek útban. - Remélem éhes vagy.
- Főztél? - Kérdezett vissza mosolyogva és a táskáját szimplán letette az előszobában, hogy egyből a konyhába mehessen.
- Nem igazán - Nevettem fel. - Túl nagyok az elvárásaid velem szemben.
Agma felnevetett és a csaphoz sétált, hogy meg tudja mosni a kezét. Közben szemmel tartotta az asztalt és a mosolya megszelídült, meghatódott görbületté formálódott.
- Ez nagyon kedves tőled! - Fordult felém.
Odaléptem elé és a kezeimet a derekára csúsztattam, ő pedig azonnal a nyakamba akasztotta a karjait. Egy gyors csókot adtam az ajkaira, aztán csak ide-oda dülöngélve aprókat, bámultam a szemeit.
- Most mondanék valami igazán nyálasat, de nem akarom elvenni az étvágyadat, úgyhogy nincs mit - Feleltem. - Inkább csak ennyit válaszolnék.
- Figyelmes - Húzta fel az orrát és nevetve hozzádöntötte a homlokát a mellkasomhoz.
Karjait lecsúsztatta a mellkasomra, én pedig szorosabban húztam magamhoz. Vettem egy mély levegőt és nyomtam egy puszit a hajába.
- Minden oké? - Kérdeztem és kezdtem aggódni, hogy talán túllőttem a célon valamivel.
- Persze - Sóhajtott és felnézett rám. - Kicsit elfáradtam ma, de örülök, hogy vagy nekem.
- Ugyan - Mosolyodtam el a kis bókon. - Na gyere! Együnk, mielőtt teljesen kihűl.
- Oké -Bólintott egyet a lány és azonnal megindult az asztal felé.
Helyet foglaltunk és amíg ő megpakolta a tányérját, addig én töltöttem a vörösborból mind a kettőnk poharába. Elmosolyodtam, hiszen minden nap újra rá kellett jönnöm, hogy mi ketten enm is voltunk annyira különbözőek. Nekem szükségem volt valakire, aki elfogadja a visszafogottságomat és az erkölcsimet, ugyanakkor segít megtanulni kifeszegetni a saját határaimat, elfogadtatni velem, hogy a szexuális étvágyam igenis normális és kellett valaki, aki ezeket meg is valósítja velem. Agma pedig nem volt túl kicsapongó, csupán szüksége volt egy kis szeretetre. Kellett neki egy kéz, ami átöleli folyamatosan és visszahúzza a szélsőségektől, valaki, akinek a természete lenyugtatja és megtanítja neki, hogy van élet a bulikon és pasizáson kívül is. Furcsa mód közös nevezőn vagyunk és nem kellett sok idő, mire ez kialakult, pedig a két végletről indultunk.

YOU ARE READING
Vétkezz! /BTS- HOSEOK FF/
Fanfiction"- Nem élheted le az egész, nyomorult életedet egy kalitkába zárva, Hoseok. Felnőtt vagy, ne hagyd, hogy azok a szar morálok irányítsák a lépéseidet! Élj! Vétkezz! Ahogy rám nézett azokkal a tüzes szemekkel, azzal a csábító, mégis velejéig romlott m...