Vétkezz! /BTS- HOSEOK FF/

61.

Sóhajtottam egyet, ahogy hátra dőltem a székben. Már egy órája bent ültünk az étteremben és szinte mindent végig kóstoltunk. Egy kicsit ebből, egy kicsit abból... A személyzet nagyon kedves volt, mosolyogva és jókedvűen vették fel a rendeléseket, kérdezgettek és néha beszélgettek is velünk, amikor úgy adódott. Meglepően barátságos volt a hely és nagyon tetszett az egész atmoszféra.

- Hölgyem! - Állt meg mellettem az egyik pincér és átnyújtott egy apró tálcát. 

Összezavarodva vettem át tőle, majd szó nélkül távozott. Lenéztem a tálcára, amin egy díszesen összegöngyölt és megkötözött papírtekercs állt. Felnéztem Hoseok-ra, aki mosolyogva figyelte a reakciómat. Felvontam a szemöldököm és mosolyogva megingattam a fejem, miközben letoltam a szalagot a papírról. 

- Egyszer kinyírlak, Jung Hoseok! - Közöltem vele.

- Nem értem, mi közöm van ehhez - Sóhajtott színpadiasan, aztán felnevetett. - Évfordulónk van, Agma.

- Tudom - Mosolyogtam rá és széthúztam a lapot, hogy meg tudjam nézni, mi van rajta. - De reggel átadtuk egymásnak az ajándékainkat.

- Nekem van még egy - Mosolygott. - Nézd meg! - Biccentett a kezemben tartott iromány felé.

"Kedves Agma!
Tudom, hogy egy év hosszú idő, de nekem elrepült az oldaladon. Sok mindenre megtanítottál és felnyitottad a szemem, jobb ember lettem melletted és megismertem magam. .."

A levelet olvasva néha komoly voltam, néhol elmosolyodtam. A vége felé azonban meg kellett állnom és pislogni párat, mert éreztem, hogy könnyek lepik el a szemem. Sosem hittem volna, hogy Hoseok így érez, hogy ennyire hálás nekem vagy boldog, ami miatt megismerhetett. Sosem mondta, hogy büszke arra, amit elértünk együtt, sosem engedte meg nekem, hogy magam alatt legyek, sosem hozta szóba a család témát... és most leírt mindent. Őszintén. Kertelés nélkül. 

- Baszd meg, Hoseok! - Motyogtam a végére és szipogtam egyet mosolyogva.

Sikerült bent tartanom a könnyeim nagy részét, de a szemeim biztos voltam benne, hogy vörösek. Letettem magam elől a levelet és ekkor lett végem. Hangos zokogásba kezdtem, ahogy megpillantottam a férfit, mellettem térdelve. Arcomat a kezembe temettem és megállíthatatlanul, hangosan sírtam. Csak hosszú másodpercek után húztam le annyira a kezemet, hogy a szemeim elől eltüntessem az akadályt és rá tudjak nézni a szélesen vigyorgó barátomra. A könnyeim annyira patakzottak, hogy alig láttam valamit, úgyhogy megdörzsöltem a pilláimat, hogy tényleg lássam Hoseok-ot.

- Tudom, hogy most vagyok biztonságban, amíg emberek között vagyunk, aztán valószínűleg kinyírsz - Szólalt meg Hoseok nevetve. - De szeretném megragadni a biztonságos pillanatokat és a levél utáni gyengeséged, hogy szemtől szemben is elmondhassam, hogy mennyire hálás vagyok neked mindenért. Nagyon szeretlek és úgy érzem, hogy ez sosem fog változni. Hiába, hogy csak egy éve vagyunk együtt, sosem voltam még ilyen boldog senki oldalán és sosem voltam még ennyire biztos semmiben. 

- Utállak! - Feleltem nevetve és tovább törölgettem a szemeimet.

Az étteremben, aki ott volt, a nagyja már ránk szegezte a tekintetét és nevetve figyelte a szóváltásunkat és az eseményeket. Hoseok felpattintotta a kezében lévő dobozka tetejét és ezzel még egy hullámot elindított a könnyeimből.

- Hozzám jössz feleségül? - Tette fel a kérdést nevetve. - Mielőtt meghalok vagy kinyírsz?

Lassan kifújtam a levegőt és a számra harapva bólogattam hevesen, megadva neki a választ. Az étterem nagyja tapsolni kezdett és hangot adott az örömének. Hoseok lehunyta a szemét és egy valóban nagy, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Felállt és kivette a gyűrűt a dobozból. Felé nyújtottam a kezem és ő pedig megpróbálta felügyeskedni a remegő kezemre a karikát. 

- Szeretlek - Nézett a szemembe.

Én a nyakába csaptam magam és ismét sírni kezdtem. 

- Én utállak - Feleltem. - De ettől függetlenül szeretlek. Nagyon.