Vétkezz! /BTS- HOSEOK FF/

2.

*Hoseok POV*

Ismételten mosolyogva köszöntöttem mindenkit, ahogy lassan hátrasétáltam az irodámba. Nem volt ám mindig ilyen felhőtlen kedvem, nem voltam mindig könnyed, sőt a legtöbbször elég feszült voltam a munka miatt. Mégis, gyerekkorom óta azt tanultam a szüleimtől, hogy a kedvesség kifizetődik. Ha rámosolyogtam az emberekre, visszamosolyogtak rám, ha nem faarcot vágok és játszom a kemény főnököt, akkor máris jobban telik a munka. Szerettem, hogy nem féltek tőlem az alkalmazottak, főleg, hogy egykor velük dolgoztam. Nem szerettem volna, ha úgy érzik, hogy utasítgatom őket, hogy a fejembe szállt a főnöki cím vagy hogy tartaniuk kellene tőlem. Elég sokszor lenéztek a finomságom vagy a visszahúzódó természetem miatt, de pont ezt szerettem, hogy aztán tátva maradt mindenkinek a szája, amikor kiderült, nem anyuci pici fia áll előttük. Hiába voltam tartózkodó, élveztem, amikor valaki felnézett rám és tetszett, ha valakit lenyűgözhettem.

- Jó reggelt! - Köszöntem szokásosan Agma felé is, aki szinte minden reggel az egyik üres asztalon ült, amíg várta az utasításokat a bemutatóhoz. 

- Neked is! - Mosolygott vissza rám.

Tartottam a mosolyom, amíg be nem értem az irodámba. Becsuktam magam mögött az ajtót és letámaszkodtam az asztalomra. Sóhajtottam egyet és megingattam a fejem. Örültem, hogy az ablakaim sötétítve voltak és nem lehetett belátni a kis területemre, holott a legtöbbször nyitva hagytam az ajtómat, hogy bárki, bármikor bejöhessen és éreztessem az emberekkel, hogy nyugodtan kérdezzenek vagy szóljanak, ha bármi van. 
Megigazítottam a nadrágomat és megköszörültem a torkomat, ahogy lazítottam a nyakkendőm szorosságán. Agma miatt mostanában elég sokszor vagyok feszült, pedig semmit nem tett. Tudom, hogy csinos lány, hiszen mindennap látom. Tudom, hogy elég kifinomult tud lenni és csinos, amikor a bemutatókon estélyiket vagy ruhákat hord a csillogó ékszerekkel, a mozdulatai bájosak és előkelők, ahogy mutogatja az ékszereket. Azt is tudom, hogy amikor bejön dolgozni, polgárpukkasztóan is tud öltözködni, legalábbis a legtöbb ember számára. Miniszoknyákat aggat magára vagy egy hosszú póló minden, ami takarja és maximum egy övvel megfogja a derekán, vagy éppen szaggatott holmikban mutatkozik, teljesen más, mint itt bent.  

A szüleim születésem óta úgy neveltek, hogy az legyek, aki most. Visszafogott öltözködés, nem muszáj követnem a divatot, inkább a belső értékekre figyeljek. Dolgozzak keményen és tiszteljem a munkát és a pénzt, amit megszerzek vele. A nőkkel is legyek óvatos, csak azzal randizzak, akit tényleg kedvelek és ne szexeljek minden áron mindenkivel. Tiszteltem a nőket és a saját testem is annyira, hogy huszonhét évesen még csak két barátnőm volt, mind a kettő évekig húzódott és csak jó pár hónap után feküdtem le velük. 
Éppen ezért nem tetszett Agma. Még a neve sem, hiszen annak a jelentése 'ördögi'. Hiába volt itt kifinomult, tudtam, hogy sokszor bulizik, kicsapongó életet él, a férfiakat is ügyesen szédíti és nem a házasság a fő célja. Ettől függetlenül gyönyörű lány volt és amikor a bemutatók alatt egyszer-egyszer rápillantottam, elfogott a büszkeség, habár nem tudtam, miért. Tetszett nekem, olyankor elragadó volt a kifinomultsága, a kedves mosolya, a veszélyesen bűbájos pillantása és a kettőssége. Akármikor előbújt belőle az ördög, a flörtölni vágyó antikrisztus és ez nagyon nem tetszett. Nem volt vele bajom, hiszen az ő élete, én csak a főnöke vagyok, amíg a munkáját jól végzi, addig nekem mindegy, mit csinál a magánéletében. Viszont az már kevésbé tetszett, hogy a stílusával, megnyilatkozó testbeszédével és az arcjátékával egy pillanat alatt feszültté tett és beindította a testi reakcióimat. Akárhogy éltem visszafogott életet, a szex az mindig kedvelt tevékenység volt a számomra, és így, hogy eltelt az utolsó óta jó pár hét és hónap is, kezdtem érezni a frusztrált tenni akarást az alfelemben. 

Felegyenesedtem és végig simítottam a nadrágom elején, hogy biztosítsam magam arról, nincs látható jele a lány csupán egy pillantásának. Visszaszorítottam a nyakkendőmet a nyakam köré és egy halvány mosolyt magamra véve kinyitottam az ajtómat, ahogy az lenni szokott.