Vétkezz! /BTS- HOSEOK FF/

40.

Szinte minden nap lüktetett a mellkasom, a torkom és az egész fejem a szívdobogásomtól, amikor megláttam Hoseok-ot. Tudtam, hogy meg akar csókolni és az az igazság, hogy én is nagyon vágytam rá. Ez már nem az a hormonbajos, akaratos csók volt, hanem az őrültebb fajta. Amit már remegve vársz, aminek a gondolatára is összeugrik a gyomrod, mert érzed, hogy milyen közel van. Minél jobban telt az idő, annál jobban felemésztett és néha azon kaptam magam, hogy a körmeim már a tenyerembe vájtak, ahogy erőszakosan fogtam vissza magam, nehogy olyan tegyen más jelenlétében, ami mind a kettőnk karrierjének véget vethet. Néha már sírni tudtam volna, annyira közel volt, mégsem kaptam meg. Sosem éreztem még ilyet és ez gyötört, oldalba rugdalt.  Sejtettem, hogy mi ez az érzés, de nem szerettem volna, ha ilyen gyorsan megtörténik, főleg nem a főnökömmel, ráadásul annak a tudatában, hogy ő nem engem keres.

Hatalmasat sóhajtottam, ahogy bementem Hoseok irodájába és becsuktam magam mögött az ajtót. A férfi kérdőn kapta fel a fejét az érkezésemre és letett a kezéből egy rakás papírt.

- Minden oké? - Kérdezte és kilépett az asztala mögül.

- Persze - Bólintottam és elmosolyodtam. - Ne haragudj, nem akartam ekkorát sóhajtani.

- Gyere, beszéljük meg a következő munkát! - Hívott maga mellé, hogy én is lássam a monitort majd. 

- Oké - Biccentettem egyet és már éreztem is, ahogy a gyomrom fordul egyet az izgalomra, hogy csak Hoseok közelében lehetek. 

A férfi leült a székébe és egy elegáns kézlendítéssel jelezte egy árván álló szék felé, hogy nyugodtan üljek le és vonszoljam oda magam mellé, ha szeretném. Megingattam a fejem és visszautasítottam, hogy inkább állnék. Ő megnyitotta a gépén a megfelelő fájlt és kikereste az összes olyan dokumentumot, amire szükségem lehet. Elém tolt egy papírt, közben pedig gyorsan megfogta a kezem és egy mosoly kíséretében szorított rajta egyet. Mélyet lélegeztem és hihetetlenül aranyosnak találtam a gesztust.

- Szóval... - Kezdett bele Hoseok, de megzavart egy kopogás minket. - Tessék!

Mind a ketten az ajtó felé kaptuk a fejünket és figyeltük, ahogy az egyik titkárnő belép rajta.

- Elnézést! - Torpant meg, ahogy meglátott kettőnket. - Zavarok?

- Dehogy, csináld csak a dolgod nyugodtan! - Mosolygott rá Hoseok. - Az ajtót behajtod magad mögött, ha megkérlek? Nem publikus az infó.

- Hogyne! - Kapcsolt azonnal a titkárnő és visszacsukta az eddig zárt ajtót.

Halványan elmosolyodtam, hiszen az ilyen alkalmak egyrészt jót tettek nekünk, mert így legalább láthatta egy-egy ember, hogy nem pajzánkodunk a zárt ajtó mögött, hanem munka folyik, na meg izgalmasabb is volt a helyzet, elejteni egy-egy olyan érintést vagy mondatot, amiről csak mi tudtunk.

- Szóval ez lenne az a cég, akivel a mai fotózásod lenne - Tért vissza professzionális hangsúllyal és komoly arccal Hoseok a munkához. - Ezeket a ruha terveket kaptuk.

Elkezdett kattintgatni a gépen lévő képek között, én pedig magam elé húztam az előbb kapott papírt és megnéztem az ékszereket, amikhez a ruhákat kellett volna összeállítanunk.

- Szerintem ez kizárva! - Mutattam a képernyőre. 

- Nem tetszik? - Lépett vissza az előző képre Hoseok.

- Ehhez? - Mutattam a papíron lévő nyakláncra. - Mintha nagyanyám kendőjét próbálnám meg divatosan párosítani egy testre feszülő ruhával.

- Oké - Nevetett fel a főnököm. - Akkor ezt kihúzzuk. 

A titkárnő lopva pillantott felénk, amit csak a szemem sarkából láttam, ezért igyekeztem tartani a kellő távolságot Hoseok-tól, nehogy lebuktassam vagy kellemetlen helyzetbe sodorjam, habár leginkább bele ültem volna az ölébe és kikiáltom, hogy el a kezekkel, őt lestoppoltam!

- Ehhez mit szólsz? - Kérdezte és hátra dőlt a székében, aminek a háttámláján támaszkodtam. 

Közelebb hajoltam a monitorhoz, közben pedig észrevétlenül közelebb toltam a kezem a férfi hátához. Ujjaimmal óvatosan hozzáértem, ő pedig pánikszerűen kapta a fejét az egyik szekrénynél pakolászó hölgy felé. Én is felnéztem és mosolyogva konstatáltam, hogy háttal van nekünk, ezért bátrabban simítottam a férfi hátára. Hoseok egy pillanatra lehunyta a szemét és ezzel biztosított engem arról, hogy nem bánja a merész közeledésemet. Ezzel viszont azt érte el, hogy megint megfeszült a belsőm és erős késztetést éreztem arra, hogy kegyetlenül közel kerüljek hozzá. Meggondolatlanul túrtam a hajába a tarkójánál egy pillanatra, mire mély levegővétellel nyitotta fel a szemét. Most én figyeltem, hogy nehogy lebukjunk és inkább visszahúztam a kezem. 

- Ez jó - Biccentettem, hangom azonban reszketeg lett, hiszen úgy éreztem, hatalmas erőfeszítésembe telik visszafogni magam. - Megy ehhez a szetthez.