57.

464 48 1
                                    

Lassan rásimítottam Hoseok vállára, amik előre estek. A kanapén ült otthon, könyökeivel a térdére támaszkodott, fejét pedig lehajtotta és percek óta mozdulatlanul így ült. Mély, lassú levegőket vett, testtartása pedig feszes, de egyben ernyedt is volt. Leültem a kanapé karfájára, miközben párszor át simítottam a vállát és a hátát.

- Minden oké? - Kérdeztem egy halvány mosollyal.

- Hm - Emelte meg a fejét kicsit, aztán visszaejtette az előző pozíciójába. - Csak gondolkodtam. Semmi komoly.

- Biztos? - Kérdeztem vissza még egyszer, hiszen hiába tudtam, hogy mindig el van havazva rengeteg melóval, sosem láttam kimerültnek vagy feszültnek.

Hoseok felnézett rám és egy halvány mosollyal biccentett egyet. Egyik kezét felemelte és aprót fordított a testén, hogy felém fordulhasson, aztán csak finoman a combomra simított az ujjaival. Mély levegőt vett, én pedig igyekeztem kitalálni a csillogó, fáradt tekintetéből, hogy valóban minden rendben van e vele.

- Csak szeretnék lefeküdni - Sóhajtotta a mondatot. - És átölelni. Ez minden.

Elmosolyodtam és oldalra biccentettem a fejem.

- Zuhany? - Kérdeztem.

- Mm - Lehunyta a szemeit és összeráncolta a homlokát, amiből szavak nélkül is meg tudtam mondani, hogy nincs kedve mosakodni.

- Ennyire fáradt vagy? - Túrtam a hajába gyengéden.

Nem válaszolt, csak még mindig lehunyt szemmel bólintott egyet. Halkan felnevettem és átjárt egy ismeretlen, meleg bizsergés. Sosem éreztem ilyet és furcsa volt a mellkasomban tartani a halvány dobogást, amit kiváltott belőlem ez a jelenet. Az, hogy gondoskodhatok valakiről, hogy végre valakinek fontos vagyok, hogy ennyire szüksége van a közelségemre és akarja, hogy mellette legyek, egy eddig ismeretlen űrt töltött be bennem. Mintha egy félre dobott, régen kedvencként ölelgetett takarót végre befoltozott és kimosott volna valaki, hogy ismételten valakit boldogíthasson a puhaságával. 

- Gyere! - Simítottam végig az arcán, hogy felkeltsem a félig alvó létéből. - Feküdjünk le akkor. 

- Oké - Mosolyodott el. 

Kinyújtottam a kezem felé és megvártam, amíg lassan az ujjait a tenyerembe tolta, aztán rákulcsolta őket a kezemre. Még mindig mosolyogtam, annyira furcsa, ámde megszokott érzés kerített hatalmába minden alkalommal Hoseok mellett. Boldog voltam és felszínre hozta az érett, gondoskodó nőt belőlem, de mellette lehettem gyenge, érzékeny és elárvult, hiszen mindig ott volt nekem. Amikor egyedül voltam vagy az egy éjszakás, gyors kapcsolataimmal lébecoltam, mindig erősnek kellett lennem. Mindig magamnak oldottam meg a problémáimat, saját magamért álltam ki, sosem gyengültem el és nem lazítottam egy percre sem. Most pedig végre úgy érzem, mintha egy új család tagja lennék a férfivel az oldalamon. Olyan, mintha gyermek lehetnék újra, sebzetten, érzékenyen, kérdőn és tudatlanul, mert Hoseok megtanította nekem, hogy mit jelet egy igazi férfi. 
Habár kevés idő telt el, megtanultam értékelni az apró, csendes randikat, a visszahúzódó életmódot, az érzelmes kapcsolatot. Megtanította nekem, hogy nyugodtan támaszkodjak rá és kérdezzek, megmutatta nekem, hogy nem kell mindig a legyőzhetetlent játszanom. Mellette megtanultam igazi nőnek lenni, akiről gondoskodnak, akit számba vesznek és akit értékelnek. Hoseok pedig megtanulta valamelyest elengedni magát, megtanult keményebben kiállni magáért, a férfiasabb oldala egyszerűen lehengerlő volt és ész veszejtő, valamint megtanulta tőlem, hogy egy kapcsolat lehet izgalmas és változatos attól függetlenül, hogy egyetlen emberrel csinálsz mindent. Jó hatással voltunk egymásra, motiváltuk egymást és boldogunk voltunk együtt. 
Megijesztett, hiszen sosem függtem senkitől, most pedig rettegek, hogyha eszembe jut a lehetősége annak, hogy elveszítsem. Behálózott és nem bántam, de féltem. Nem a vele való élettől, hanem a nélküle töltött időtől.

Vétkezz! /BTS- HOSEOK FF/Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang