Vétkezz! /BTS- HOSEOK FF/

50.

*Hoseok POV*

Nyeregben éreztem magam, ahogy sikerült meglepnem a lányt egy kis ellógással a munkahelyéről. Úgy éreztem, hogy kétség kívül nyerésre állok vele szemben, bevetve a meglepetés erejét és kihasználva, hogy nem tud reagálni semmivel. Legalábbis azt hittem. Mindig emlékeztetnem kell magam rá, hogy hiába érzem magam erősebbnek és magabiztosabbnak, mint valaha, Agma született nyertes ebben a játékban, amit úgy nevez, csábítás.

Egy eldugott, szinte erdős résznek mondható részen álltunk meg, hogy aztán gyalog mehessünk be a kis fogadóba, ami habár közel volt a megbeszélés helyszínéhez, még mindig elég távol ahhoz, hogy akárki meglásson minket együtt. Hiába szerettem volna szétkürtölni a világnak, hogy milyen talpra esett, belevaló és gyönyörű barátnőm van, még mindig emlékeznem kellett rá, hogy a főnöke voltam és a munkahelyi kapcsolatnak nem lett volna jó vége a cégen belül. 

- Sziasztok! - Mosolygott ránk az étterem főszakácsa, amikor meglátott minket felsétálni a kissé kövezett, hangulatos sétányon. 

Letette a kezéből a tálcára pakolt kávékat és egy gyümölcs tálat, mosolyogva jó étvágyat kívánt a két hölgynek az asztalnál, aztán felénk fordult. Tárt karokkal lépkedett felénk, amíg nem sikerült egy hatalmas ölelésbe vonnia. Nevetve veregettük meg egymás vállát, közben pedig Agma mindent tudó, mosolygós arcát néztem.

- A bájos hölgy pedig? - Fordult tőlem a lány felé és kitartotta a kezét, jelezve, hogy egy kézfogásra vevő lenne.

- Agma - Feleltem a lány helyett gyorsan, hiszen úgy neveltek, hogy illik nekem bemutatni az általam ismert, de egymás számára még ismeretlen feleket. - A párom.

A lány halkan felkuncogott és kezet fogott a férfival, én pedig büszkén simítottam a tenyerem a derekára.

- Mi szél hozott errefelé? - Kérdezte a szakács. - Gyertek, ebédeltek, igaz?

- Így van - Bólintottam. 

- Jó hír! - Mosolygott ránk a férfi, miközben odavezetett minket egy asztalhoz.  - Épp most jött friss rák és tintahal. Ajánlhatom?

- Én rád bízom teljesen - Biccentett felém Agma.

Elmosolyodtam és kissé aggódtam, hogy az egész ebédje rajtam áll, hiszen ha nem ízlik neki, akkor nem voltam benne biztos, hogy lenne időnk megvárni még egy fogás elkészültét, de örültem, hogy ennyire bízott az ízlésemben.

- Emlékszel arra a sajtos rákgolyóra, amit legutóbb csináltál nekem? - Néztem fel a szakácsra.

Ő csak sejtelmesen elmosolyodott és bólintott egyet. 

- Tegyünk bele csavart? - Kérdezett vissza és egy fél pillanat erejéig oldalra sandított Agma-ra, aztán vissza, rám, hiszen a lány az én kezembe adta az irányítást.

- Lepj meg! - Mosolyogtam rá szélesen.

- Úgy lesz! Valamit inni hozhatok addig? - Nézett most át a lányra először, hogy megtartsa a formalitásokat.

- Egy kólát szeretnék kérni - Adta le a kívánságát a lány.

- Én egy sprite mellett maradok - Biccentettem, elmondva a saját kívánságomat is.

- Azonnal - Hajolt aprót, azzal el is tűnt.

- Te mindenkit ismersz? - Könyökölt az asztalra Agma, kicsire húzott szemekkel, ahogy méregetett.

- Nem - Dőltem előre én is. - Csak olyan helyre viszlek mindig, ahol ismerek valakit, hogy azt hidd, nagy az ismeretségi köröm.

A lány halkan felnevetett és bólogatva nézett rám. 

- Hol ismerted meg? - Kérdezte.

- Franciaországban találkoztunk - Feleltem egy szelíd mosollyal. - Abban az étteremben volt tanuló vagy gyakornok, ahol mindig ettem. Egyértelműen koreaiul beszélgettünk és már akkor bízott abban, hogy egy nap megnyitja a saját éttermét itthon is. Megadta az elérhetőségét és két év alatt itt tart - Mutattam körbe.

- Ez igen - Biccentett elismerően Agma. - Én még külföldön sem jártam soha, te meg onnan szerzed a kapcsolataidat.

- Nem voltál még külföldön? - Lepődtem meg.

- Mm - Ingatta meg a fejét. - Nem volt rá soha annyi pénzem, hogy annyi időt tudjak kint lenni, amennyi megéri. Na meg egyedül sose szerettem utazgatni.

- Barátokkal?

- Amilyen barátaim vannak, milliomos vagyok a körömben - Nézett rám elhúzott szájjal, aztán felnevetett.

- Baráttal? - Kérdeztem rá félénken.

- Vártam egy olyan pasira, aki majd kifizet helyettem mindent - Vont vállat sóhajtva, aztán megint felnevetett. - Viccelek! - Nyúlt át egy kézzel az asztalon, hogy meg tudja simogatni a kezemet nyugtatólag, nehogy magamra vegyem a poénjait. - Sosem volt  olyan kapcsolatom, akivel a sarki boltnál tovább mentem volna. Egy sem érdemelte meg.

- Szomorú - Húztam el a számat. 

- És veled mizu? Hányszor jártál a határokon kívül? 

Elmosolyodtam és lehajtottam a fejem, aztán egy sziszegéssel egybekötve mély levegőt vettem.

- Évente legalább kétszer az elmúlt nyolc évben - Feleltem.

- Na baszod! - Fújtatott egyet. - Lesz még olyan hely, ahová el tudlak vinni úgy, hogy még sose jártál ott?

- Kismillió ötletem van még - Nevettem. 

Mély levegőt vettem és nyugodt, ugyanakkor pezsgő lélekkel néztem a lány arcát. Már most felveti az utazás lehetőségét, amikor az eddigi kapcsolatainál egyáltalán nem lehetett szó róla. Nyilván nagyobb biztonságot adott neki az is, hogy valószínűleg a négyszeresét keresem annak, mint ami az eddigi kapcsolatai átlagkeresete volt, de nem hiszem, hogy csak ennyi lenne a háttérben. Szerettem abban hinni, hogy bennem jobban bízott és velem maradandóbbat tervezett, mint eddig.