Vétkezz! /BTS- HOSEOK FF/

46.

*Hoseok POV*

Összepréseltem a számat, ahogy próbáltam visszafogni a hatalmas mosolyomat. Reggel kedveskedtem egy kicsit titokban Agma-nak, kissé mind a kettőnk életstílusához kedvezően. Hagytam neki egy csokor virágot az öltözőszekrénye előtt, hogy a romantikát ne veszítsem el a kapcsolatunkból és megmutassam neki, hogy egy szerény, régimódi cselekedettel is mosolyt és vidámságot lehet csempészni egy napba. Ugyanakkor hagytam neki egy levelet, amit már inkább a szekrényébe dobtam a vékony szellőzőnyílásokon keresztül, mert nem igazán szerettem volna, ha bárki meglátja. Nem tudtam túlságosan merész vizekre evezni, hiszen nem volt az én stílusom, ráadásul nem tudtam, hogyan kellene ezt csinálnom, úgyhogy habár nem rám vallóan, mégis szerényen fogalmaztam meg a kérésemet a levélben. 

Amikor Agma megjelent az aznapi, fotózásra kiválasztott szettjében, már tudtam, hogy látta az ajándékomat és olvasta a levelemet. Szemeivel azonnal megkereste a tekintetem és amikor belekapcsolódott az enyémbe, tartása szemmel láthatóan megváltozott. Kihúzta magát, mellkasa nagyobbat emelkedett, ahogy beszippantotta a levegőt. Ujjai jobban rászorítottak a magasan tartott szoknya anyagára, amit azért húzott fel, hogy ne essen el benne, amíg átlépked a fotózásra előkészített terembe. Hihetetlenül gyönyörű volt, mint mindig, azonban a tettem és tervem tudatában még ragyogóbbnak láttam. A szemei élesen csillogtak, ahogy hosszú lépéseken keresztül nem tudtuk elszakítani a másiktól a pilláinkat, szája pedig telten és a rúzstól figyelemhívóan vonzotta a tekintetem. Megnyalta a száját, mire gondolkodás nélkül tükröztem a mozdulatát és én is megnedvesítettem a kiszáradt számat.

*Agma POV*

Mély és lassú levegőket kellett vennem annak érdekében, hogy nehogy eszembe jusson itt, mindenki előtt rávetnem magam a főnökömre. Éreztem, ahogy összeszűkül a torkom és a levegőt is alig tudom beszívni, nyelni meg szinte még annyira sem. Amikor beértem reggel dolgozni, szokásosan az öltöző felé vettem az irányt, ahogy minden olyan reggel, amikor nem érkezik külön kérés a vezetőségtől, hogy egy gyors megbeszélésre szaladjak fel az irodába. Már akkor kikerekedett a szemem, amikor megláttam a gyönyörű, rózsaszín és lila színekből kombinált virágcsokrot. Azonban csak akkor képedtem el igazán, amikor kinyitottam a szekrényemet és az aljában megtaláltam a borítékot, ami Hoseok kézzel írt levelét tartalmazta. Már nem tudnám szó szerint idézni, de a lényege az volt az irományának, hogy ha egész nap visszafogottan viselkedek, nem teszek megjegyzéseket, nem próbálok meg közeledni felé, nem hozom kínos helyzetbe és félreérthető szituációba, de még egy ferde megjegyzést sem teszek, akkor este enyém a terep. Természetesen bizonyos határokon belül, de megadja nekem a lehetőséget arra, hogy feltérképezzem őt magamnak és még ugyan nem szeretne szeretkezni, nem mond ellent egy kis pajzán feltérképezésnek a kezeim által. Mondanom sem kell, hogy azonnal sikítani, sírni és toporzékolni akartam, hogy levezessem a hirtelen belém áramlott, feszült izgalmat.

Inkább kerültem őt egész nap, hiszen tisztában voltam vele, hogy nem tudnám megállni, hogy egy csókot lopjak tőle vagy legalább megsimogassam valahol. Éreztem, ahogy egyre jobban belém költözik a kisördög, hogy valamivel magamra vonjam a figyelmét és elérjem, hogy ő adjon egy puszit vagy legalább titokban öleljen át vagy simítson végig a hátamon. Aztán mindig letettem róla, mert nem szerettem volna elhalasztani ezt a könnyen jött, szinte tálcán kínált lehetőséget a férfi testéhez. Már csak egy pár órát kellett kibírnom valahogy, amit reméltem, hogy simán menni fog a sok munka ellenében. Most az egyszer reméltem, hogy nem kell bemennem az irodájába egy kis megbeszélésre, nem lesz közös, pár percünk kettesben és nem jelenik majd meg egyik fotózáson sem. Hihetetlen, hogy mennyire tudta kontrollálni az agyam és a viselkedésem egy kis motiváció fejében.