Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

A pénteki napon, amit kiléptem a kórházból és a csörgő telefonomra néztem az ég rám szakadt. Mintha dézsából öntötték volna, egy pillanat alatt sötétebbre színezte a betont.

Késésben voltam és a fejem szét szakadt, nem tudom miért, de még oda se értem sírni szerettem volna. Végül is inkább a kocsiban, mint anyáék előtt. Apa halála után én lettem a tartó oszlop a családba, aki intézte a temetést és akinek a vállán sírt mindenki. Nekem senki nem volt, akinek a vállán sírhattam volna, mert ha én összeomlok az egész rendszer összeomlik és az egyensúly megtörik.

Végül is ezen a napon is ez volt, Kitty anyát ölelve sírt, még én remegő kézzel gyújtottam meg apa gyertyáját és helyeztem be a mécsesbe, hogy a zuhogó eső ne oltsa el az utolsó fényt a kihalt temető részben.

Bár a fájdalom ismét fellobbant bennem az élet nem állt meg, tovább kellett haladnom mert ha egy percre is tovább mélázok az idő lehagy, én pedig elsüllyedek.

Kedd nyolc óra van, de én még mindig nem mehettem le a jégről.
-Carter ez lesz a nyolcvanhetedik alkalom, szed már végre össze magad, a  jövő hónapban lesz a verseny és te még mindig itt vacakolsz! -ordítja az edzőm a jég széléről.

-Elnézést Ms. Dawson! Megpróbálom újra!  -kérek elnézést, miközben próbálom figyelmen kívül hagyni az égtelen fájdalmat a bokámban.

-Ajánlom, hogy teljesíts! -néz rám szúrós szemekkel. A tekintet amitól gyomorgörcsöm lesz, szorosan kontyba fogott haja és élére vasalt nadrágja sugározta magából a maximalizmust.  Ezt nem mentségként, de amúgy se vagyok a kedvence! Azóta próbálja megnehezíteni a sorsom mióta látta az unokahúgát sírni miattam.

Lana Dawson!
A lány, aki anno a legjobb barátnőm volt, akivel idióta best friends képeket csináltunk instára és akivel, közösen gyakoroltunk a helyi műjégen. Egy gimibe mentünk és körülbelül null-huszonnégybe egymás nyakán lógtunk, aztán jött egy fiú az osztályba.

Egy fiú mindig, egy fiú miatt történik baj!

Lana belezúgott és emlékszem mennyit kellett véletlen meglöknöm, hogy összeütközzenek. Na igen nagyon tinik voltunk.

Nem telt sok időbe, mire felfigyelt a másik fél is rá. Lana nagyon szerelmesé vált és a párkapcsolata lett a mindene, én szépen lassan elhalványultam mellette, de úgy voltam vele, hogyha elillan a rózsaszín köd úgy is minden ugyan olyan lesz, mint régen csak hogy közben elsiklott az életem, ugyanis elveszítettem az apukám.

Teljesen átértékeltem az életem és a fontos dolgokat. Lana mikor megtudta ismét csak velem foglalkozott és az egyetlen ember volt, aki segítően átölelt. Csakhogy ez szúrta Cameron szemét, a fiúét, akiért Lana elhanyagolt.

Eleinte nem tetszett neki ez az egész, de később már nem azt látta, hogy Lana velem foglalkozik, hanem engem látott. Úgy gondolta milyen tökéletes játékszer lennék számára és titokban elhitette velem megkedvelt. Közeledett felém és olyan dolgokat tett, amik ellen tiltakoznom kellett volna, mert szégyentelenek voltak, de mindössze tizenhét éves voltam és csak egy összetört lény, aki az apukáját gyászolja.

Élvezte azt az adrenalin fröccsöt, amelyet akkor érzett mikor engem titokban lekapott a szertárban, tesi óra közben és édes szavakat suttogva megkért, hogy ez maradjon köztünk, majd szünetbe Lanát csókolta meg nyíltan többnyire a szemem előtt.
Azt hittem csak Lana érzelmei miatt nem akar szakítani, de a végén kiderült, hogy csak nagyon élvezi ezt a „kettős életet”, mert miután Lana megtudta, már egyeltalán nem érezte szórakoztatónak a társaságom és úgy dobott, mint valami használt kotont.
Őszintén úgy is éreztem magam, mert bár tudtam, hogy nem helyes ez az út a kedves szavai és a meleg érintése, amely elterelte a figyelmem apáról és a helyzetemről elérte, hogy belezúgjak, ő pedig érzelem nélkül közölte, hogy csak játszadozott és ideje lesz elengednem.

Bár ez a tette elérte, hogy összetörjek nem feltétlen lett hátrányomra. Ezután a szívemet egy jégtömbbe rejtettem és hogy elkerüljem az esetett, kegyetlené váltam.

Hogy is fogalmazott Mccold? Jégkirálynővé!

Nos igen ezért utál Lana és a nagynénje, valamint mindenki, aki abból a gimiből jött. Bár teljesen megértem, tök jogosan!

Megérdemlem ezt és amiatt, hogy az edző ilyen kritikus velem szembe és ennyire élezi a fogát minden egyes hibámra, lehetek ott, ahol, a csúcson. A legjobb a csapatba, aki sose ért el másodiknál rosszabb helyett az országos dolgokon se.

-Még egyszer! Megint elkalandoztál! -szól rám agresszívan az edzőm.

-Igenis! -állok vissza a kezdő pozícióban. Egy mély levegő…agy kiürítés…koncentráció…testkontrol…érzelmek kikapcsolása.

-Végre, köszönöm! -válaszolta gúnyos mosollyal edzőm.
-Lazíts aztán pakolj össze, nekem indulnom kell! -tekint az órájára.
-Elnézést, hogy feltartottam! -kérek elnézést leszegett fejjel.
-Jobban fogok igyekezni!
-Ajánlom is, különben be se gyere! -siklott ki a jégről.

…

Szinte összeestem, mikor végre levehettem korcsolyám a lábamról. Megint vérzik és felvan dagadva a bokám, ez holnapra megmarad! Az avokadós tapaszom elővéve telóm is kezembe akadt.

3 nem fogadott hívás ismeretlen számról.

Csodálkozva néztem le az teloszámra, amit még soha életemben nem láttam.
Vissza csörgettem és a negyedik csörrenésre fel is vették.

-Haló? -szólok bele bizonytalanul.
-Üdvözlöm a jéghercegnőt rám ér? -szólt bele a kissé arrogáns hang.
-Attól függ? -húzom fel szemöldököm.
-A holnapi fuvarról lenne szó! -tisztázta a helyzetet, mire leesett, hogy Ryan Mccold próbált foggal körömmel utolérni.

-Honnan van meg a számom Mccold?
-Az legyen az én titkom Carter! -válaszolta reflexből.
-Holnap négyre érted vagyok! -válaszoltam fáradtan, majd kinyomtam a telefont.

Semmi kedvem nincs ma Ryan Mccold fárasztó poénjait hallgatni. Gyors elmentettem a névjegyzékbe, majd összepakoltam holmim és kifelé indultam.
A parkolóba kilépve a hideg megcsapta az arcom és a felfűtött testem, ami miatt automatikusan megborzongtam.  Besiettem a kocsimba majd, egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy rendezzem a gondolataim, mert nem lenne jó zavart elmével vezetni.

Telefonom ismét felvillant, majd megint és megint. Valaki üzenet halmokkal próbálja meghülyiteni telefonom.
Mccold:
Rám basztad a telefont?

Mccold:
Ez most komoly Carter?

Mccold:
Csak is az egom miatt nem hívlak vissza, hogy jól beolvassak!

Mccold:
Tudom, hogy láttod! Legalább írj vissza!

Mccold:
Akkor ne!

Csönd lett a telefonom sötét maradt, én pedig hitetlenül elmosolyodtam. Idióta.

Épp beinditottam a motort mikor ismét felvillant telefonom képernyője.
Mccold:
Hogy iszod a kávét?

Összeráncoltam szemöldököm, és megnyitottam a beszélgetésünk.
Mccold:
Anya kérdi, nem én!

Teszi hozzá villám gyorsan

Én:
Feketén, hidegen!

Mccold :
Kigondolta volna, ridegen és keserűen!

Szemem forgatva léptem ki a beszélgetésünkből.
Nem sokkal később ismét felvillant a telefonom.
Mccold:
Én azért melegen viszem neked!

Bár fogalmam sincs miért, de elmosolyodtam erre az egy sorra. Már nagyon rég nem melegített nekem senki kávét!

Sziasztok Úristen egyeltalán van még itt valaki ? 🙈🥴 Elnézést a késésért az élet manapság keserű mint a kávé!☕
De köszönöm ha elolvastad 🤍💙 remélem élvezhető volt 🤍💙❄️