Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

Nem engedhettem meg ezt most magamnak, hogy összeomolva hallgassam meg ezredére is apa dalát.

Anya dörömbölése alább hagyott, nekem könnyeim még se tudtak leállni.

Rettegtem.
Komolyan féltem ettől az embertől, tudtam mennyi mindenre képes. Egy manipulatív seggfej, aki gyűlöli látni a boldogságom.

Talán egy pillanatra én is elgondolkodtam, megérdemlem-e azt a könnyed életet, amit Ryan oldalán élek. Négy év az nagyon hosszú idő, már pedig ennyi ideje van annak, hogy a napjaim nem voltak boldogok. A hosszú mélabús óráimat egy napban, csak a jégen tudtam magam mögött hagyni. Nem volt lényeg, hogy ott is csak alám akarnak tenni, boldog voltam mikor a jégkorcsolyám lábamat szorította, a kimerülésig képes voltam gyakorolni, hogy még csak párom se legyen a mezőnyben.

Valahol mélyen mindig is csak bizonyítani akartam, meg akartam mutatni apának, hogy mennyire is jó vagyok abban, amit, ő talált nekem. Viszont mostanában már egyeltalán nem éget bennem ez a fajta ösztönzés.

Nyertem mert mindenkinél jobb vagyok, jobbnak kellett lennem, hogy ne tapossanak el, de már mondhatni a kiégés szélén vagyok attól tartok ez az utolsó évem a jegen, Mccold-dal ellentétben nekem nem ez volt a célom. Vagyis de ez is közte volt, de kezdek elfáradni, a szárnyaimat pedig meg ritkítottak, így is én szállok a legmagasabban még se érzem szabadnak magam.

De, mint említettem négy év hosszú idő és ez idő alatt nem kímélt a sors, hirtelen veszítettem el mindenkit, aki fontos volt. Apa, Lara lényegében anyát is elvesztettem apa halálánál.

Könnyeim letörölve vettem elő ágy mellé dobott laptopom.
Azt tettem amit mindig mikor féltem valamitől, elkerültem.

Beadandóm elővéve kezdtem ismét gépelni, miközben fülemben még mindig jól ismert dallamok szóltak.
Használt a dolog teljesen a munkámra koncentráltam és arra, hogy a zűrös exem kimért pillantását kizárjam agyamból.

Talán el kéne mondanom Mccold-nak, vele érzem magam a legnagyobb biztonságba az összes ember közül. Vészesen rövid idő alatt férkőzött be a burokba, amit gondosan felépítettem. Őszinte legyek szégyelltem magam és rettegtem attól, hogy emiatt inkább tovább áll. Így is annyit bajlódik velem csak púp vagyok a hátán.

Elsiklottak a gondolataim Ryan felé, még végül annyira át fokuszáltam, hogy arra eszméltem fel a nevét írogatom bele a Word dokumentumomba, mint valami eszelős.

-Jesszusom! -töröltem ki villám gyorsan a négy sornyi Mccold felíratott. Fülesem levágva fejemről dörzsölöm meg szemem.

Telefonomra kapva tekintettem Kitty neve jelent meg kijelzőmön.
Szemöldököm össze húzva, vettem fel a hívást.

-Hála istenek! -könnyebült meg hangja.
-Mi az bajban vagy? -vettem fel rögtön aggódó anyuka hangom.
-Te vagy bajban nem én! -nevetett fel hisztérikusan.
-Miről beszélsz? - nevetek fel mintha csak minden rendben lenne.
-Anya felhívott…-tisztázza a dolgot, mire megforgatom a szemem, csak a baj van ezzel a nővel. -azt mondta az exedről beszéltettek, mire összetörtél egy poharat és bezárkoztál! - meséli el majd egy sercegő hang eláruja, hogy épp egy cigarettát szív. Figyelmen kívül hagyva tevékenységét sóhajtottam fel.
-Nem kell aggódnod! -veszem fel normális hangom.

-Bejelentkeztél a rajzszaköre? -próbálom elterelni dühkitörésemről a témát.
-Igen, de nem fogok elmenni -feleli.
-Miért nem? -hangom inkább hangzott dorgálásnak, mint érdeklődésnek.

-Egészen reggel kilencig azt hittem képes lehetek egy normális és tiszta lapot kezdeni, egészen jó volt minden, de anya telefonja visszahúzott a földre. A mi családunkba nincs olyan, hogy oké. Egyikünk se képes erre! -veszi elő ismét a negativitását.