Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

-Anne engedj be! -dörömből az ajtón, amit hiába zártam be megkellett támasztanom, hogy ne adja meg magát a hatalmas erőhatásnak, ami kívülről éri.
-Anne nyisd ki ezt a tetves, ajtót mert Istenemre esküszöm, hogy betörőm! -fenyegetőzik egyre dühösebben, nekem pedig egy újabb könnycseppem fojt, le miközben hallottam húgom gyors lépteit a lépcsőn.

-Még is mi a fene történik? -tárja szét kezét rémülten.
-Menj csak vissza, nyugodtan mindjárt abba hagyja! -próbáltam némi hangot erőltetni magamra, de olyan vékony volt, hogy abban is kételkedem hallotta a dörömbölés mellett.

-Abban annyira nem lennék biztos! -ordította kívülről, mire egy sokkalta erősebbet ütött bele, amire a fa megreccsent.
-Kitty is itt van? Remek legalább hallhatja, hogy a nővére mekkora egy hazug! -nevet fel majd ismét vállal ad szerencsétlen bejárati ajtónknak.

-Menj innen! -ordítom ki.

-Menj innen vagy hívom a rendőrséget! -fenyegetőzik, de olyan erőtlen hangon, hogy magam sem hiszem el.
-Csak rajta Anne, akkor legalább muszáj lesz szembe nézni a problémáddal, azaz velem! Délelőtt még a jövőnket terveztük együtt, baszki Carter! -vágja fejemhez indulatait.

Ezt követő negyedóra maga volt a pokol, csak lecsúsztam az ajtónk oldalán, Kitty előszőr hevesen tiltakozott és be akarta engedni, de szigorú tiltásom után csak ő is leült a legalsó lépcsőfokra és csendben hallgatta az odakint romboló fiút. Már az egész teraszunkat szét verte, én még is abban reménykedtem, hogy a szomszédok kellően leszarjanak minket ahhoz, hogy ne hívjanak rendőrt, vagy valami isteni csoda folytán épp mindenki most utazon el.

-Menj el! -szólok ki kérlelő hangon, a még mindig tomboló fiúnak, de csillapíthatatlan volt a haragja. Amit meg is értek, megértem a dühét.

35 órával ezelőtt

Miután Lana a hülyeségeivel kelően feldühített, azért némi félelem volt bennem, hogy kellemesen elcseszi nekem azt a harmincöt órám, emiatt vágtam földhöz a hülye mobilját, meg mert annyira feldühített, ahogy csupán végig nézte, hogy Cameron majdnem megfojt.

Feldúltan rontottam végig a folyosón, az emberek mintha fertőzőt lennék úgy nyitottak nekem sorfalat, pedig arcom szinte biztos, hogy nem engedtem érzelmet, csupán az aurám lehetett fenyegető.

„Ezt a jégkirálynőt, a hideg is kirázott esküszöm!”

„Milyen jeges!”

„Láttad az arcát, úgy látszik csak Ryannel mosolyog, amúgy maradt az a jégcsap!”

Ilyeneket suttogtak hátam mögött és bár ironikus de hidegen hagytak!

Igen mindenki hidegen hagyott mind addig még valaki lendületes lépéseim le nem fékezte azzal, hogy elkapta alkarom. Én pedig zabos pillantással illettem mind addig még le nem esett kivel állok szembe.

-Mi dúlt fel így napsugaram? -kérdi szokásos száz wattos mosolyával, ami miatt a mögöttünk áll lányok lábai megremegtek. Nem foglalkozott a környezettel, vagy hogy rólunk beszélnek, csak mosolyogva várta válaszom, miközben apró köröket rajzolt könyök hajlatomba, ez ilyen automatikus mozdulat nála.

-Semmi extra kaszanova! -nevetek fel, majd hagyva, hogy átölelje vállam ballagtunk tovább, nekem pedig haragom amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is elszállt.

„Ezek tényleg együtt vannak?”

„Jesszusom de féltékeny vagyok!”

„Ryan és a jégliba!”