Fagyos Páros

Ryan Mccold szemszöge

El sem hiszem, hogy megint ezen rágom magam! Anne Carteren és az ő hülyeségein, hogy mondhatta nekem azt, hogy istenkomplekszusban szenvedek?

Tisztába vagyok mennyire kíméletlen tudd lenni, de ez rendesen mellbe vágott. Azért, mert mindig segítek, ahol tudok és megmondom, ha valaki valamit rosszul csinál, nem jelenti azt, hogy istenkomplekszussal küzdők. Ugye?

Mármint ez csak a csapatvezetői egyéniségemmel jön. Egy tökéletes vezetőnek ez a dolga! Miért ne lehetne ez is a jég túl oldalán? Nem értem.

Egész héten próbáltam utol érni, de vagy úgy tett, mint aki meg se hallja, vagy jegesen kijelentette, hogy ne beszéljek vele a fősulin, mert pletyka kap szárnyra. Mondjuk ezt is csak kifogásnak találom, mert Anne Cartert életébe nem érdekelték a pletykák, nem most fogja felkelteni a figyelmét. Végig ignorált és még szerdán se jelent meg, így mikor megláttam a kis pezsgő színű kocsiját a házunk előtt okvetlenül jó kedvem lett.

Lassan oda bicegtem a motorját járatott kocsihoz, majd egy széles mosollyal megkocogtattam ablakát.
A lány fel se nézett telefonjából, úgy nyitotta ki az ajtót nekem. Én nagy nehezen be passzítottam mankóm és én is bevágódtam mellé.

-Szia! -veszem elő a legszebb mosolyom.
-Hali! -köszön kedvetlenül, majd már sebességbe is rakja kocsiját. A kellemetlen feszültség kettőnk közé ült, én kérdések áradatát akartam hozzá vágni, ő pedig jegesen ignorálta égető pillantásom. Akkor is át fogok törni Anne Carter! Még egy kihívást sem buktam el!

-Milyen napod volt? -kérdeztem csevegő hangsúllyal.
-Semleges! -rántja meg vállát. Még a válaszától is lefagyott az ujjam. Nem kérdezett vissza vagy ilyenek, csak sebességet váltott és tovább figyelt az útra.

-Nekem egész jó volt! -mosolyogtam rá gyilkosan, ha már ő ennyit se tud megtenni, hogy vissza kérdezzen.

-Jó neked! -ignorál tovább. Szándékosan akar kihozni a sodrómból?

-Mostantól ez lesz? -kérdek rá magunkra mutatva.

-Mi ez lesz? Mindig is ez volt! -ráncolja össze szemöldökét.

-Mindig ilyen jeges maradsz velem, Anne Carter? -kérdem őszinte tekintettel vizslatva őt.

A lány egy pillanatra bele harapott ajkaiba, de szinte rögtön visszaváltott a póker arcára.
-A melegség nem az én terepem Mccold! -vágott grimaszt, mintha valami ironikus viccet meséltem volna neki.

-Ezt vehettem kihívásnak? -vonom fel a szemöldököm közelebb mászva hozzá.
-Ne légy ostoba Ryan! -rázza meg a fejét.
-Te se Carter! -húzom tovább agyát, nem felelt semmit csak ajkait beszívva próbálta leplezni érzelmeit.

-Ki volt az a tapló? -kérdek rá a dologra, ami egész héten az agyamat csesztette.
-Szállj le a témáról! -közli velem egyszerűen, ami csak még jobban felnyomta bennem a pumpát.

-Nem, nem akarok, mert azóta amióta ez történt, úgy viselkedsz velem mint, ha valami köztudott zaklató lennék! -fakadok ki.

-Lassan azt a szinted ütöd meg! -lélegez mélyebbet.

-Figyelj! -emelem meg kicsit a hangszínem, amire összerezzen.
-Nem tudom, hogy mi ment végbe a kis fejecskédbe, de azt hiszem, hogy megérdemlem, hogy legalább megmagyarázd! -oktatom ki ő pedig egy hatalmas satu fékkel eléri, hogy majdnem kiessek az ablakon.

-Bár nem értem mi jogon kérsz számon, de már elmondtam mi irritál benned! Nem volt szükségem a segítségedre! - önti rám ő is indulatait.

-Bocs, de életembe nem láttalak még annál kétségbe esetnek, mint mikor az a nyápic mászott rád! -melegedek bele veszekedésünkbe.