Fagyos Páros

Ryan Mccold szemszöge

-Örülök, hogy jobban vagy haver! -veregeti meg a hátam legjobb barátom.

-Jaja, kár egy jégliba miatt bánkódni! -száll be Simon is a beszélgetésbe.

-Vigyázz a szádra! -tekintek fel rá befeszült állkapoccsal.

-És nem léptem túl Anne-n! -nyalom meg alsó ajkam.

-Ryan Mccold vagyok, nem szerepel a szótáramba a vesztes kifejezés! Elérem, amit akarok és én mondom Anne az egyetlen dolog, amit momentán úgy érzek valaha is akartam...-nyalom meg alsó ajkaim Anne csókjának emléke miatt.

-Tudjuk nagy fiú, csak azt próálja ez a seggfej elmagyarázni, hogy nem kellene, hogy még egyszer ezt csináld! -mutat félig már begyógyult kezemre, amit szét vertem Anne-ék ajtaján.

Nem fogom elveszíteni többet a fejem ne aggódjatok! -veregettem meg legjobb barátom vállát, majd megköszönve kávém vettem el meleg italom.

-Baszki megint esni fog a hó! -szólal meg mellettem Alex, aki sütijét majszolja nagy elánnál. Kijelentésre én is kinéztem. Tényleg esni fog össze sűrűsödtek a felhők.

Szürke felhőkről szememet a parkolóban álló két emberre vezettem. Kezdek megkattani, vagy az tényleg Anne és az a rohadék?

-Az ott a jégkirálynő? -szalad fel Simon szemöldöke is ami miatt meg tudtam legalább győződni, hogy nem, nem kattantam meg, tényleg ő az.

Szokásosan kifogástalan a külsője. Engedve túlfűtőt hormonjaimnak szememet végig futtattam, gyönyörű vékony lábain, majd derekán át egészen feltűzőt rakoncátlan aranytincseiig minden centiméterét végig vizsgáltam.

Szemöldököm össze ráncolva figyeltem a jelenetet, úgy látszik veszekednek, vagyis Anne nagyon feldúlt.

-Úgy láttom még se akkor nagy a love! -fűzi hozzá Simon, nekem pedig állkapcsom megfeszült.

-Körülbelül három másodperce van levenni a kezét Anneről, vagy eltörőm az orrát! -jegyzem meg a fiúknak, de közben egy pillanatra se vagyok képes elszakadni a történésektől.

-Nem veszíted el a fejed, mi? -horkan fel Alex, engem átkarolva, de én annyira nem tartom viccesnek egyre hevesebb vitájukat.

Egy pillanatra azt hittem vége a vitájuknak, mikor az a rohadék olyat tett, amit álmomba se gondoltam volna. Megütötte.

-Bazmeg! - ad hangot gondolataimnak, legjobb haverom és utánam nyúlt, hogy elkapjon, de addigra már rég késő volt.

Agyamat az égtelen vörösköd ismét ellepte. Kirontva Philtől éreztem, ahogy ereim annyira megdagadtak, hogy azt hittem átszakítják bőröm. A létező összes izmom megfeszült. Egyre csak a mozdulatot láttam magam előtt ahogy Anne feje megbicsaklik, na nem még akkor se fogom engedni ezt, ha Anne maga küldött el.

-ESKÜSZÖM, HOGY ADDIG FOGLAK ÜTNI MÉG LEVEGŐT VESZEL! -ordítom, de az idegtől alig jött ki ajkaimon valami. Addig akarom verni ameddig a lélek ki nem szakad belőle.

Anne ijedten kapja fel fejét, még az féreg csak önelégülten mosolyog. Kell egy verés?

Hogy merte az én Anne-mat, megütni az a rohadék, a halál is édes kevés lenne neki.

-Ryan! -kapja el Alex vállam, de ez most nem olyan esett, amiben, megfogom hallani a szavait.

Dühkezelési problémákkal küzdők, több mint tizenegy éve és eddig nem volt olyan esett, hogy valakit meghallottam volna bárki szavát is, még anyám se tudott megállítani. Olyan vagyok, mint egy kibaszott atombomba, amit, ha ledobnak az égből nem fogsz tudni megállítani és a végeredmény pedig mindig ugyanaz, káosz és mérhetetlen pusztítás.