Fagyos Páros

Ryan Mccold szemszöge

-Sziasztok! - lépek be félve a kórterembe, ahol édesanyjám és a férfi van, aki nekem köszönheti sebeit.

-Szia édesem! -köszön anya mézédes hangjával, miközben elém lép és üdvözlésképp meleg ölelésébe húz, amibe, mint valami kis gyerek bújok bele.

-Hoztam...hoztam reggelit! -vakarom meg kínosan tarkóm, és át adom alacsony szülőmnek.
-Ez nagyon kedves tőled drágám, gyorsan hozok egy kis vizet hozzá! -siet el mellettem én pedig félve pillantok Xavier féle, akire úgy támadtam rá, hogy nem is tett semmit, igazából.

-Öhm hello! -intek félve az ágy felé, ahol a férfi oldalát fájlalva ül fel.

-Szerbusz Ryan! -feleli kimérten. Nem éreztem megvetést a hangjába vagy ilyesmi, csak próbálta megtartani a távolságot. Megértem.

-Meg is van! -suhan el mellettem anya.
-Nézd Ryan tudott neked szerezni baconoset! -próbálta oldani a feszültséget mosolyával, ami sikerült is hisz édesanyám mindig is egy meleg és boldog személy volt, a különlegesképessége volt az emberek megnyugtatása, a legfelbőszültebb tenger is csak nyugodtan hullámzott anya mellett.

Lábaim lecövekeltek, fogalma sincs mit kellett volna tennem.
-Gyere szívem egyél velünk! Nem reggeliztél ugye? -fordult felém miközben Xaviernek adta péksütiét.

-Nem akarok zavarni én csak...-kezdtem volna mire a mai nap folyamán másodszor szólalt meg a férfi is.
-Nem zavarsz! - jelenti ki rekedtes hangjával.
-Gyere csak! -fogja meg gondoskodóan kezem anya és a mellette lévő székhez vezetett.
Kínosan megdörzsöltem izzadt tenyerem, majd követve a példájukat kezdtem hozzá reggelimhez.

-Anne nem jött veled? -kérdi anya furcsállva.
-Nem, volt egy kis dolga! -próbálom rövidre zárni a témát.
-Gyönyörű barátnője van! -suttogja Xavier felé, mintha nem hallanám kristálytisztán.
-és nagyon okos is! Ryan fülig oda van érte! -meséli tovább fülig érő mosollyal.

-Anya ne már! -állítom le a gyakorta túlzásba eső szülőm.
-Biztos remek lány! -küld felém egy mosolyt Xavier is.
-Igen az! -rántom meg a vállam.

Nem tűnt olyan vészesnek a csávó, bár nem tetszett, hogy anyám iránt udvaról, de mint ember nem tűnik rémesnek.
-Meddig kell bent maradni? -kérdem halkan két falat között.
-Az orvos azt mondta a törött csuklón kívül nincs nagyobb baj, úgyhogy már holnap! -feleli anya a férfi helyet, mire nekem kiesett kezemből a zacskó, majd be gipszezett balkarjára kaptam tekintetem.

-Eltörtem a csuklód? -képedek el teljesen, mire anya kezét térdemre rakva próbál megnyugtatni.
-Nem vészes! -próbál ködösíteni a férfi, de ettől függetlenül akkor sebesedést okoztam neki, ami már egy bűncselekménnyel egyenlő, az elsúlyosodott dührohamom miatt.

-Én...én- kezdtem el mondani valamit, de nem vagyok a szavak embere.
-Sajnálom! -nyögtem ki az egyetlen szót, ami eszembe jutott.
-Tényleg én nagyon sajnálom! -ismételtem meg, miközben lesütöttem szemem.

-Nem volt rendben az első találkozásunk, de nem haragszom! -jelenti ki a férfi mire, anya gondoskodóan hajamba túrt.

-Akkor se kellett volna ennyire elgurulni a gyógyszeremnek, sajnálom! -ismétlem magam sokadjára.

-Én is kincsem, az egész az én hibám! -vezeti kezét vállamra anya.
-Nem, ezt fejezd be! -szólok rá.
-Talán mindannyian hibáztunk egy kicsit! -harap reggelijébe a férfi.

-Tényleg sajnálom, hogy összevertelek, de...-nézek fel rá miközben térdemen könyökkölök.
-meg kell kérdeznem, mit akarsz anyától? -a férfi egy kicsit meghőkölt a szememben égő tűztől, de úgy látszott le nyugtatta magát pillanatok alatt és visszavezette pillantását rám.