Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

Ez tényleg egy vérbeli idióta!
De komolyan, az őrületbe kerget! Miután megégettem a kezem, szinte be se bírta fejezni, az idiótábbnál idiótább megszólalásait...

-Tedd csak le, bepakolom én a mosogatót! -intettem a húgomnak, aki a tányérokat szedte össze.
-Jól van! Figyelj, nem cserélhetnénk? Nem akarom én a fürdőt, lehetne most enyém a nappali? -kérdi félve válaszomtól.
-Persze! -bólintok fel se tekintve.
-Okés akkor neki kezdek! -ment ki a konyhából, én pedig a gondolataimba mélyedve tervezgettem egy jó kis olvasós délutánt holnapra, amiben végre befejezhettem az „Elfújta a szél!" című könyvem, amit lassan addig halaszgatok, hogy elfelejtem az egész eddig olvasott sztorit.

-Hogy van a kezed? -érzek meg egy meleg leheletet nyakamon, amire meg ugrok. Ryan észrevétlenül mögém surrant és két karjával közre fogva engem támaszkodott a pultra.
-Jesszusom a frászt hozod rám! -kapok hevesen verő szívemhez.
-Bocs! -mosolyodik szórakozottan, én pedig felé fordulva fonom össze karom magam előtt.
-Szóval? -mutat fejével kezem felé.
-Jobban van köszöni a kérdést! -válaszolom iróniával csöpögösen.
-Kicsit se fáj? -húzza fél mosolyra husis párnácskáit.
-Nyilván fáj valamennyire, de...-kezdek bele vitámba, de ő hirtelen ismét elkapja kezem és gyengéden ajkaihoz emeli.

-Ezt fejezd be! -kapom ki kezem, bosszúsan övéi közül.
-Csak gyógypuszit adtam rá semmi különöset, az előbb is segített, azt mondtad jobban van! -rántja meg vállát ártatlanul.
-Elég lesz köszi szépen, remekül van! -fintorodok el durcásan.
-Láttod? Már is meggyógyult! -húzza tovább agyam.
-Veled valami komoly gondok vannak!- nézek fel rá dühösen. - és megtennéd, hogy kilépsz a magánszférámból? -tolom el magam, de azt is kétlem, hogy kidolgozott mellkasa egyeltalán megérezte lökésem.
-Nem tudok! -rázza meg fejét.
-Elejtettem a mankóm! -mutat a földre helyezett segédeszközre, amit tényleg elejtett, de még is mikor basszus, még csak nem is hallottam.
-Így kell maradnunk sajnos! -teteti sajnálatát.
-Egy pillanatra biztos át tudod helyezni a súly pontod! -veszem fel vele szemkontaktust.
-Nem, nem tudom! -jelenti ki próbálkozás nélkül.
-Hallod Anne, nem tudod honnan szedtük ezt a ronda el...-lépett be a húgom egy porcelán elefántot vizslatva, mikor felnézve ránk elállt szava.

-Ha-ha nagyon vicces volt a szívatásod!- ütöm meg Ryan mellkasát nevetve.
-Idióta! -nevetek tovább.
-Auuh! -nyúl ütésem helyéhez.
-Mondjuk igazán befejezhetnéd! Tényleg kezd unalmas lenni! -sziszegek felé, miközben ő végre a pultra helyezve súlyát lefordul rólam.
-Mit- mit akartál kérdezni? -kérdem meg idegesen kontyomba túrva húgom.
-Nem érdekes! -válaszolja még mindig lefagyva.
-Én most megyek! -mutat még mindig zavartan az ajtó felé, ahonnan bejött.
-Jó menj! -mutattok határozottan.

...iszonyat kínos volt és ez csak egy példa volt az esetekből, amik megtörténtettek a héten.
Ugyanúgy ugratott, a tornákon, a kampuszon és mivel szinte minden egyes nap velem ebédelt a menzán, ott is imádta fejleszteni ezt a remek jártasságát és bár a rengeteg vérszívás mellett, tömérdeket tudtunk beszélgettünk értelmes dolgokról és néha-néha egy-egy komoly téma is felmerült, amikben meglepő módon egyetértettünk.

Iszonyat sok olyan dolgot véltünk felfedezni, amely teljesen ellentétes bennünk, de ez csak izgalmasabbá és érdekesebé tette a beszélgetésünk.

Igazából, ha nem volt agymenése egészen szórakoztatónak és intelligensnek találtam Ryant mostanra és őszintén csalódtam az összes sztereótipizált elméletembe.

Rendes srác volt, aki mellett igazán biztonságba tudtam érezni magam, ami már nagyon rég nem adatott meg nekem.

Egészen el is felejtette velem a napot, amit csak úgy tűztünk ki a naptárba, hogy fekete 24 óra, viccen kívül a naptárba Kitty olyan szinten átszínezte fekete filccel ezt a napot, hogy a lapja kilyukadt.