Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

-Hol voltál? -szid le húgom mikor a megbeszélt időponttól kicsit késve érkeztem.
-Neked is szia! -intek fáradtan, majd kulcscsomóm az asztalra dobva lélegzek fel, megszabadulva bunda kabátomtól.

-Vagy fél órát késtél, és még csak egy baszott üzentet se dobtál!- szid le.
-Késett a metró, elvileg beázott. Anya? -keresem szemmel szülőnket.

-Mindjárt jön azt mondta beugrik kínaiért!- önt ki magának vizet.

-Te allergiás vagy rá én pedig ki nem állhatom! -fintorodtam el a gondolatra.

-Nem baj hátha megpuffad a torkom és észreveszi mennyire szuper anya! -ironizált gúnyos mosollyal.

-Talán! -válaszolok semlegesen.- Csináljak valamit? -kérdeztem a fűtést feljebb csavarva.

-Nem kell, ettem a suliba!- siet fel a lépcsőn engem teljesen ignorálva, majd egy éles ajtó csapással tudatta, hogy ne szóljak hozzá. Imádnivaló a mai nap folyamán is.

Szét nézve a lakáson úgy nézett ki mint, egy disznóól, ha én nem takarítok ez a hely úgy néz ki, mint egy szemétdomb.

-Asszem ez ismét rám marad! -forgatom meg szemem, pedig most szívesebben szundítanék egyet a radiátor mellett.
Mikor kicsik voltunk, apa gyakran oda húzódt egy szivacsot a radiátor lábához és minket az ölébe véve mesélt sztorikat; volt, amikor épp a konyhában ügyködő anyáról mesélt történeteket, emlékszem századjára hallgattuk végig, hogy anya mennyire tündöklő volt a diszkó fényei között abban az otromba színes farmerében, amely legalább három számmal kisebb volt és hogy apa, hogy fülig belezúgodt az első pillanattól kezdve. Na igen, ha ezt a sztorit nem hallottam negyvenszer egyszer se.

Mindig ezt mondogatta „olyanba szeress bele, aki úgy tekint rád, mint utolsó életmentő gyufaszáljára, gyönyörködve és hálateljesen, hálateljes a sorsnak, hogy megadatott téged."
Világi playboy volt az apám az már biztos. Pokolian hiányzik, talán ma jobban is mint általában.

-Megjöttem!-kiabál anya kezében teli kínais logóval ellátott zacskóval.

Szia! -üdvözöltem kedvetlenül.

-Hoztam kínait, remélem nem késtem sokat! -teszi le lihegve a zacskót. Előszőr a zacskókra tekintek, majd ismét fel anyára.

-Mi a baj, miért nézel rám így? -kérdi összevont szemöldökkel.

-Kitty nem ehet ilyet, allergiás a szószra, amit felhasználnak hozzá! -sóhajtok fel fáradtan.

-Oh baszki tényleg! -csapja meg homlokát.
-De te ugye szereted? -próbál egy biztató mosolyt küldeni felém. Fájdalmasan beleharapok számba, majd bólintok egyet.

-A kedvencem! -mosolyodok el.
-Hu akkor, jó nem lőttem teljesen bakot! -lélegez fel megkönnyebbülten. Áhh ennél nagyobbat nem tudtál volna!

-De Kittynek rendelj pizzát! -pakolom ki vacsoránkat a pultra.
-Jó jó máris! Gombás, ugye? -mutatja fel hüvelykujját.

-Ananászos! -javítom ki már oda se figyelve.

-Igaz, akkor jól gondoltam! -neveti el magát és én is egy mű kacajt erőltettek ki. Kínos!

...

-Szerintem lassan ideje indulni, nem akarok megint elázni, úgy látszik most elállt az eső!- lessek ki a függöny mögül.
-Igen, egyetértek!- szól hozzá anya.

-Felmegyek Kittyért!- indulok fel a lépcsőn.
-Addig kiállok! -kapja fel anya a kulcsot.

Kettőt kopogtam a fehér ajtón, amin egy lapra volt írva, hogy „maradj kint nincs itt dolgod!", igen roppant aranyos húgom van.