Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

Úgy ötven perces folyamatos hajtás után úgy gondoltam adok némi energiát kis kocsimban és magamnak is veszek valami frissítőt, a legközelebbi benzinkútnál.

Beparkolva a számomra megfelelő kúthoz kipattantam autómból majd elernyedt végtagjaim kicsit kinyújtóztattam.

-Szia, teli légyszi! -üdvözöltem a felém közeledő benzinkutast.
-Meg lesz! -csettintett a még talán nálam is fiatalabb fiú, miközben én pénztárcám elő véve indultam fizetni.

Egy kosarat véve magamnak dobtam be egy szendvicset a méreg drága előre csomagolt ételek közül, majd energiaitalt is bedobva a kajám mellé indultam el a kasszához.

-Ennyi lesz? -kérdi unottan az erősen rágozó dolgozó, mire halványan bólintottam, majd a szemem a fölötte kirakodott dohányokra tévedt.

Az agyam hátsó szegletében megbújó ördög csak is erre a pillanatra várt, hogy gyenge legyek. Tüdőmet levegővel megszívva fordítottam el fejem, mert úgy éreztem, ha egy percnél tovább bámulom őket, nem leszek képes felelősség teljes nővér szerepét adni.

A telefonom hirtelen rezegni kezdett a kezembe, így türelmetlenül vártam a számla adására. Talán az érzelmeim csillapodni kezdtek és az éhség visszatért agyamba.

-Köszi! -intettem mikor cuccaim vissza kapva léptem ki az üvegajtón.

Nem vártam meg a válaszát a másik sráctól is elköszöntem, aki segítségemre volt a töltésbe, majd bevágódva indítottam el a hálásan felmorduló autócskám.

Szendvicsem megkezdve parkoltam le egy várakozó részre majd Red Bull-omat is megbontva néztem meg ki keresett ilyen lelkesen.

-Hm úgy láttom Ryan-nek nem hagyott jó szájízt, hogy leráztam. -kuncogom el magam majd egy újabb falatot harapva hívtam vissza barátom.

-Szia! -köszönök teli szájjal, amit furcsállva viszonoz.
-Nem egészen tíz perce hívtál, mi történt ebben a tíz percben? -próbáltam hideg hanglejtésben beszélni vele, mert ha nem így tettem volna az érzelmeim át törik a gátat.

-Mi történt? -kérdezte szelíd hangon amivel megnyugtatni szokott, hát nem segítesz Mccold hogy ne bőgjem el magam az istenháta mögött!

-Mármint? -játszottam a hülyét.
-Carter Caredell mögött vagy isten se tudja miért és megint úgy beszélsz velem, mintha az utcáról összeszedett idegen lennék! Tettem esetleg valami rosszat? -kérdi hangját lehalkítva mintha csak reakciómtól félne.

-Nem, persze hogy nem! -felelem lehunyt szemmel, ugyanis ő az egyetlen olyan személy, aki aztán pláne nem tehet semmiről.

-Akkor meg? Őszintén nem értem Carter, avass be! -vált kisé hisztérikus hangra, talán kicsit kiborult rögtönzött kirándulásomon… százötvennel.

-Én csak…-szedtem össze a gondolataim, de a fojtogató sírás miatt képtelen voltam bármit is ki nyögni.
-Hol vagy most? -váltott komolyra a hangja.
-Minek kérded, úgy se ülhetsz a lábad miatt kocsiba! -mosolyodok el.

-Elhihetted a hülye térdem az utolsó, ami jelen pillanatban érdekel, a kurva életbe is Anne hol vagy? -mérgesedik el hangja.
-Majd szerinted mindjárt megmondom, nem segédkezem a balesetedbe! -makacsolom meg magam.

-Carter! -szól rám erélyesen.
-Jól vagyok Mccold! -emelem fel én is a hangom.
-Csak szükségem volt egy kis kikapcsolódásra. - hozok fel végre valami elfogadható magyarázatott.
-Kikapcsolódásra? -kérd vissza értetlenül.
-Ja! Csak kocsikáztam egyet! -harapom be ajkaim, mire úgy tűnt lehiggadni kezdtek a kedélyek.